S. Lackovits Emőke - Egervári Márta (szerk.): Hímzések a Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében (Veszprém, 2005)

3. A halottas lepedők használata Helyszíni néprajzi vizsgálatok során részben körvonalazódtak, részben tisztázódtak e textil együttes használatának körülményei és módja, amelynek párhuzamait az egész magyar nyelvterületen megtaláltuk. A Bakony és a Balaton-felvidék közösségeiben a használatra vonatkozóan vannak ugyan eltérések, sőt, ellentmondásosnak tűnő adatok is, azonban meglátásunk szerint ezek a funkció időbeli megváltozását jelzik, amit összehasonlító adatok alátámasztanak. Térségünkben a halottas lepedő általánosan ismert és használt volt, de díszített változata a legszegényebb rétegben és a német közösségekben hiányzott. Utóbbiak fehér damaszt lepedőt alkalmaztak, bár a tárgyi emlékek azt bizonyítják, hogy a 19. században és a 20. század elején nemcsak ismerték, hanem ők is használták a hímzett halottas lepedőket.

22 Ezeknek a textíliáknak általános megnevezése halottas lepedő. Használatuk idején a halott alá a hidegágyra vagy ravatalra terítették, helyenként viszont letakarták vele a felravatalozottat. Alkalmazásának nemcsak térségünkben volt ez a jellemzője, hanem megfigyelhettük Dunántúlon másutt is. Somogyban az elhunyt alá tették úgy, hogy díszített vége a lába alatt lelógott, a gyász pompáját emelve. Nyugat-Magyarországon pedig leterítették vele az elhunytat.

23 Különbséget kell tennünk azonban a halottas lepedő és a ravatalterítő között. Utóbbit a halottas lepedő is helyettesíthette, később pedig ezek a terítők a ravatalon felváltották a halottas lepedőket. A ravatalt elkészíthették azon az ágyon, ahol a halál bekövetkezett (hidegágy), de készíthették külön is, csak erre a célra használt ágyon, lészán vagy alkalmilag összerótt ravatalon, ahol a szalmazsákra vagy a derékaljra, esetleg az ide helyezett koporsóba, közvetlenül a halott alá terítették a halottas lepedőt, vagy itt takarták le vele. Ezekben az esetekben a halotti lepel használatának tovább élésével állunk szemben, amely a következőképpen történt: a kultikus textíliát ketté választották, részben a halott alá, részben fölé téve, ámbár ez nem mindig történt egyidejűleg. A halott alá vagy a halottra kerülő díszített textília az elhunythoz tartozott, arra szolgált, hogy kifejezze a családtagoknak az eltávozott iránti szeretetét, tiszteletét. Amikor azonban a halottas lepedőt a ravatalra tették úgy, hogy azt körülfogta, (így használták a Rábaközben! 24

),vagy a koporsó alá helyezték, akkor viszont már nem halottas lepedőként, hanem ravatalterítőként, a ravatal díszessé tételére szolgált és elsősorban a látványt fokozta. Ebben az esetben közvetlenül a halotthoz tartozó textil csak a szemfedő maradt. A halottas lepedő és a szemfedő egyébként ugyanazt a szerepet töltötte be, a halott leple volt. Mindezek mellett ugyanakkor több közösségben egyidejűleg már a ravatalterítőt is használták. Történeti adatok és a recens néprajzi anyag vizsgálata során nyomon követhető a halottas lepedők használatának elhalási folyamata. Egyre egyszerűbbé váltak, a vagdalásos és a keresztszemes hímzést felváltotta a fehér lyukhímzés, az úrihímzésre pedig már nem is emlékeztek a 20. század második felében. Sőt, maguknak a mintaelemeknek a megnevezése is kiveszett a hagyománykincsből, a lepedők hajdani vert csipke szegélyével együtt. Azután eltűnt róluk az egyszerű hímzés, maradt a bolti csipke a széleken, végül a takács szőttest kiszorította az üzletben vásárolt sifon, míg végül már arra sem volt szükség. Maradt a ravatalterítő a szemfedővel, mint az elhunyt végtisztességének utolsó, napjainkban is alkalmazott ünnepi, de lényegesen szegényesebb textiljei. Végül az 1960-as évekre a háznál való ravatalozás megszüntetésével hazánkban egy több évezredes, évszázadokon át folyamatosan használt, jelzésrendszereket hordozó kultikus textília élete ért véget. A halottas lepedő használatát figyelve azt tapasztalhattuk viszont, hogy Erdély egyes magyar közösségeiben még az 1980as években használták ott, ahol létezett a háznál való ravatalozás. Feltételezzük, hogy azonosan vagy hasonlóan történhetett ez vidékünkön is. A halottas lepedők használatát döntően meghatározta az a tény, hogy eltemették-e azt az elhunyttal. Ugyanis az eltemetés megszűntével indult meg az a folyamat, amely a textília használatában is változást eredményezett. Itt meg kell jegyezzük, hogy különbség van a koporsóba tett egyszerű lepedő és a halottas lepedő között, bár végső soron az előző is valahol a halotti lepel maradványa lehet. Erre sikerült bizonyító adatokat találni olyan közösségben, ahol ugyan a halottas lepedő használata az emlékezettel elérhető időben már nem létezett, azonban ennek maradványait megőrizték. így Csopakon a ravatalozáshoz az 1950-es évekig két díszítetlen lepedőt használtak a halott letakarására, amelyek közül az egyiket el is temették az elhunyttal. Erre terítették rá a szemfedőt. Nem tévedünk azt állítva, hogy ez az egykori halottas lepedő használatának maradványa lehetett. Az egyszerű fehér lepedő máig általános volt, de nem azonos a halottas lepedővel még akkor sem, ha a ravatalról ezzel emelték be a koporsóba az elhunytat, mint Öskün vagy a távoli Filkeházán.

25 Erdélyben sok helyütt erre a célra szolgáltak a halottas kendők. A koporsó aljára tett egyszerű lepedőket, amelyekkel a forgácsot, füvet takarták le, mindig eltemették. Használatuk kezdetét nehéz meghatározni. Azokban az esetekben, amikor a halottat a díszített halottas lepedővel együtt emelték be a koporsóba vagy oda már előre betették, akkor biztosan el is temették azt vele. Eltemették akkor is, ha szemfedőként helyezték az elhunytra vagy az egyszerű, orcatakaróként szolgáló szemfedő fölé tették. Ilyenkor a halottas lepedő díszes vége kilógott a lezárt koporsóból, a temetési pompát szolgálva, a közösség elismerését biztosítva. Mindezeknek igazolására különösen gazdag adatokkal rendelkezünk a Pápa melletti Nyaradról, valamint Somlószőlősről. Az elsőben a református, a másodikban az evangélikus közösségből.

26 Hozzá kell tenni azonban annyit, hogy ez a szokás bizonyos módosságot, anyagi biztonságot feltételez, amint az a visszaemlékezésekből egyértelművé is vált. Ezt támasztja alá egy somogyi adat is: általános jellemző volt, hogy a katolikusok a temetést követően forró lúgban kimosták a halottas lepedőt, a reformátusok pedig eltemették az elhunyttal.

27 Közismert, hogy a módos, gazdag paraszti réteget a reformátusok jelentették. A halottas lepedők eltemetésének szokásával találkoztunk Somogyon kívül a Sárközben, a Mura-menti horvátoknál, Lendva környékén, Szlavóniában, az Örségben, Zobor-alján, a Maros-menti Sóváradon, a Kis-Küküllő mentén, a Barcaságban, Szilágyságban, Kalotaszeg magyar közösségeiben, a Túróc-völgyben (Gömör), Bárándon, Kecelen.

28 A Mura-mente, Zobor-alja, Túróc-völgy és Kecel kivételével valamennyi megnevezett