S. Lackovits Emőke - Egervári Márta (szerk.): Hímzések a Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében (Veszprém, 2005)

rendezték el a mintát, azonban a kendők esetében a négy sarkat hímezték, ahol a sarokminták átlósan ismétlődtek. A 20. századtól piros kontúrozást is alkalmaztak. Hajdú-Bihar megyében a fehérhímzés egyedül képviseli az új stílust, amivel nemcsak kendőket, hanem fehérneműt és ágyneműt is díszítettek. Mintakincse virágokból, különböző növényi elemekből és geometrikus formákból tevődik össze. Egy részük azonban eredeti jellegzetességét elveszítette és színessé vált, másik részük pedig sajátos formakincset alakított ki, ide tartozik a legismertebb furtai hímzés. Mintái virágok, így Jézusszíve virág, hóvirág, nefelejcs, tulipán, konkolyvirág, rózsa és ennek sokféle változata többféle formában megjelenítve, szegfű, labdarózsa, margaréta, napraforgó különféleképpen stilizálva és naturalisztikusan, mellettük még gyümölcsök, bogyók, kacsok. Egy-egy elemet mindig erősen kihangsúlyoztak, a mintaelemeket pedig szakaszosan ismételték, valamint állandóan variálták. A Kunságban viszont már egészen korán, a 17. századból létezik adat a fehérhímzés alkalmazására. A 18. században általánosan használták a viseletben, de zsebkendőket, ágyneműt, fehérneműt is hímeztek így, sőt, úrasztali textíliákat ugyancsak díszítettek vele. Lapos-és lyukhímzéssel, száröltéssel formálták a mintaelemeket, a tulipánt, indán lévő szegfűt, virágbokrokat, rozmaringágat, egyéb leveles ágat, szilvamagot és félköríveket, zeg-zug vonalat.

73 Észak-Magyarországon a fehérhímzést az ingeken, a lepedőkön, a kendőkön, a főkötőkön, a kötényeken és az abroszokon alkalmazták. Ez a hímzéstípus itt a legrangosabb díszítménynek számított, amelyet az esetek döntő többségében specialistákra bíztak, akiknél a vászon darabokra hímzett minták közül lehetett a kívántat kiválasztani. A mintakincs változatosnak mondható és sokféleség jellemzi. Leveles ágak, madarak, pillangók, virágtartó edények, ötágú korona, virágbokor, rózsa, csillag, virágbimbó, fukszia, gyöngyvirág, nefelejcs, tulipán, tubarózsa, margitvirág, györgyina, krizantén, szegfű, császárkorona, szemesvirág, szőlőfürt, búzakalász jelent meg ezeken a hímzéseken, de pókozást ritkán alkalmaztak, kivéve a diósjenőieket. A kendők sarkába nagyobb csokorminta került, a szélekre pedig hullám minta. Jellegzetességük volt az egy oldalra hajló virágcsokor, amely aszimmetrikussá tette a kompozíciók többségét. Kapros Márta szerint ezeknek a kendőknek és egyéb hímzett textileknek a gyári selyem és kartonkendők nyomott mintái voltak az előképei, ami, ismerve a mintakincset, elképzelhető, sőt elfogadható. Ugyanakkor a kisvárosi kézimunka előnyomok tevékenységét, továbbá a házaló kereskedelmet sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ismert, hogy az így megvásárolt kendők mintáit kanállal másolták másik alapanyagra, amit ízlésük szerint variáltak is. A legkidolgozottabb hímzéseket azonban itt is specialisták készítették, ezek közé tartozott a jenéi hímzés. A fehér hímzést a matyóknál is alkalmazták a felső ruhán, amit azután a színes teljesen kiszorított. Szentistvánon a kendőket díszítették fehér lapos-és lyukhímzéssel. A kompozíciót a kendők sarkába helyezték el, amely szívből, virágtőből, virágfejből, palmettából és leveles ágakból állt.

74 Közép-Dunántúlon Fejér megyében, Nyugat-Dunántúlon Vas megyében készítettek fehérrel hímzett komakendőket, fejkendőket, párnahajakat, amelyekre sávokba és sarkokba rendezték az ékítményt. Lyukhímzést, laposöltést, sőt pókozást is alkalmaztak, amely mind technikájában, mind kompozíciós megoldásaiban közel áll a zalai hímzésekhez, így a Balatonfelvidéken elterjedt hímzés stílushoz. Virágfejeket, azaz rozettát, tulipánt, szegfűt, palmettát, szőlőfürtöt, virágkoszorút de virágbokrokat is kivarrtak, továbbá geometrikus mintákat, köröket, élére állított négyzeteket valamint indákat. Alkalmazták rajtuk a slingelést is.

75 A Rábaközben párnavéget, lepedőt, kötényt, tánckendőt, komakendőt, jegykendőt és fejkendőt ékítettek fehér hímzéssel, de utóbbiakat arany szállal is kivarrták, amely egyedülállóvá teszi ezt a díszítményt és ezt a fejviseletet is. A kendőknek a sarkait hímezték, az oldalakra csupán csíkminták kerültek. A legváltozatosabb és a leggazdagabb pókozást ezeken a kendőkön alkalmazták. 1890 körül alakult ki ez a hímzéstípus, de nagy hatással volt a szűkebb és a tágabb környezet hímzéskultúrájára is. A tűcsipkének olyan változatossága született itt meg Hövej központtal, ami 40-50 féle pókozást jelentett és amelynek a magyar hímzéskultúrában nem akadt párja. A fő mintát ők is a sarkokban helyezték el, ami rózsából, közöttük forgó rózsa, szegfűből, nefelejcsből, tulipánokból, pásztortáskából, gránátalmából, szőlőfürtből állt, kiegészítve búzakalásszal, gombos mintával és vízfolyással, leveles indákkal, virágfüzérekkel. Talán a rózsáknak sehol ennyi változatát nem hímezték kendőkre, mint itt, a Rábaközben, ahol még a csornai és a kapuvári kendők között is kimutatható a különbség. A díszítményt csokorba szerkesztették, vagy egy oldalra hajló, aszimmetrikus mintává fogalmazták. A kendők szélének karéjos lezárása általánosnak mondható, sőt az arany betétcsipke és a szélekre felvarrt tüllcsipke is. Ez az egyedülállóan gazdag ékítmény kiválóan igazolja a rábaközi asszonyok kendőkultuszát.

76 Mintakincsét tekintve talán ezekhez állnak legközelebb a Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményének fehérhímzéses kendői. Sok rokon vonást mutat a veszprémi gyűjteményi együttessel a Zobor-alji falvakban kialakult lyukhímzés, amellyel a főkötőkön, fűzővégeken, az ingek gomboláspántján kívül fejkendőket, vállkendőket és kötényeket díszítettek. Fehér gyolcsból készültek ezek, igazi mesterei a kolóniák voltak, innen a "kolonyi csipke" elnevezés, bár később már más falvakban is készítették őket. Mintáik a szív és a csillag nagyszámú variációiból állnak, amelyet eperlevelek, leveles ágak, ágacskák, egy tőből kiemelkedő virágtövek egyszerű virágokkal kihajló ágaikon, egymásba kapcsolódó szirmok, önmagukban álló virágfejek, levél-és virágfüzérek, fürtök, különböző méretű lyukakból készítette változatos sorok és a slingelés tesznek teljessé. A mintaszerkesztést szimmetria jellemzi, a fő minta mindig a sarokba kerül.

77 Ügy véljük, hogy a bakonyi és a Balaton-felvidéki fehérhímzések a rábaközi, valamint a Zobor-alji hímzések között helyezkednek el, de rokon vonásokat mutatnak a somogyi és a Fejér megyei díszítményekkel is. Ugyanakkor valamennyiről elmondható, hogy helyi stílust képviselnek a hasonlóság ellenére is, de felfedezhető rajtuk a reneszánsz, az úrihímzések és a török mintakincs hatása is, bár lényegesen elrejtettebb módon, mint a lepedő és a párna végeken. Készítőik, az íróés hímző asszonyok tehetségük mértékében variálták a minta elemeket és a helyi ízlésnek megfelelően alkották meg a kompozíciókat, fogalmazták át, változtatták meg az átvételeket.

78