Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

Mészáros Veronika: Háztörténetek. Adalékok a csehbányái Temetőhegy házainak építkezés-történetéhez

zárókat újakra cserélték. 2000-ben a konyhában és az előtérben járólapokat fektettek le, a konyhát és a fürdőszobát új csempével burkolták. 2004-ben a ház külső vakolatát kijaví­tották, újraszínezték. (8 sz. kép) A Fő utca 25. alatti ház eredeti tulajdonosa Straub Ferenc. Unokáját, Keller Sebőt és csa-ládját 1948 január 20-án kitelepítették. A házba Kredics Lajos és családja költözött néhány évre. 13 A későbbiekben a falu pásztorai laktak itt. Majd a mostani tulajdonos ­Bódiné Reza néni - édesapjára szállt a ház, aki tehénpásztor volt a faluban. Ők építették fiuknak a szomszédos házat. A Fő utca 26. szám alatti ház a régi lebontása után épült, a 60-as évek tipikus kocka­házaként. Ma Bódi Miklós és családja lakik itt. A régi házban Mayer Mihály lakott a család­jával, őket is kitelepítették 1948-ban. Befejezés Az önkormányzat hosszú távú tervei között 14 szerepel a Temető-hegyet az Újteleppel összekötő út menti erdő sáv területén építési telkek létesítése, mivel a közművek (víz, csatorna) itt vannak lefektetve. így a közeljövőben a Temető-hegy mintegy 40 éves elzárt­sága megszűnik, ami hatással lesz a településkép változására is. A település egészére vonatkozik, hogy a vezetékes gáz megépítésére nincsen igény. A falut körbevevő erdők kitermelése miatt keletkező tüzelési fa (ún. ágfa) nemcsak a fűtést biztosítja, hanem több lakos számára a megélhetést is. Míg az 1940-es években 50 fő, 1950-60 között 45 fő lakott a Temető-hegyen, ma 11-en lakunk. A néprajztudományban sokat hangoztatott utolsó órában végzem a gyűjtéseket. Nyilvánvaló, hogy az elkövetkező 10-20 évben alapvetően meg fog változni a temető-hegy házainak története. Tanulmányom eddigi részében igyekeztem kerülni a rám, ránk vonatkozó személyes élmények közzétételét. A témához hozzátartozik a házunk külső felújításának hatása. A munkálatok alatt a hegy lakói megértést tanúsítottak (1 hónapig vakoltak) és folyamatosan végigkísérték a jelenséget. Kétnaponta feljártak, elmesélték régi emlékeiket, dicsérték a kő­műveseket. Leginkább az új ablakok és a fehérre meszelt fal tetszett mindenkinek. 13. „amíg volt a sváb erejéhez, addig lakott itt" 14. Csehbánya Rendezési Terv

Next

/
Oldalképek
Tartalom