Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

Reményi Antal: Az újkori Pula településszerkezetének kialakulása és változásai (1745-2000)

REMÉNYI ANTAL Az újkori Pula településszerkezetének kialakulása és változásai (1745-2000) Pula a Déli-Bakonyt és a Balaton-felvidéket elválasztó geológiai törésvonalban haladó Veszprém-tapolcai út felezőpontjában fekvő település. Neve a kicsi jelentésű pulya/pólya szavakból eredeztethető. A község 1950-ig a tapolcai járáshoz, s azzal együtt Zala vármegyéhez tartozott. Határa ékszerűen nyúlt be „zalaiságával" Veszprém megyébe, s a veszprémi járás e déli részén csak a Zala vármegyei Pulán át lehetett eljutni a devecseri járásba. A Nagyvázsony felől 1958-59-ben megépített bekötőút elkészültéig a „világtól elzártan" éltek az itt lakók, s csak földúton lehetett megközelíteni a falut. Ez nagyban nehezítette a település fejlődését, s ebből következően hosszabb ideig konzerválódtak a korábbi életvitel jellemzői. Aztán 1960-ban Ajka irányába, majd 1962-63-ban Tapolca felé is elkészült az út, s így lett három város középpontja Pula. A két és fél évszázada magyar falvak gyűrűjében élő, s az európai délnémet nyelvterületről származó lakosság mai öregjei még őrzik emlékezetükben a régi hagyományokat, és beszélik az ui-kettőshangzót használó keleti dunai bajor nyelvjárást. A népességszám alakulása: 1747 119 fő 1785 437 fő (az első hivatalos népszámlálás Magyarországon) 1848 520 fő 1890 530 fő (ez a legmagasabb népességszám) 1941 465 fő (az anyanyelv és a nemzetiséghez tartozás megvallása) 1949 416 fő (a „fordulat éve") 1990 214 fő (a legalacsonyabb népességszám) 2004 230 fő (a rendszerváltás után!)