Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
Szilágyi Anikó: Keresztelési és névadási szokások a Balaton-felvidéki németek körében
születés után. Nagyon zord időjárás esetén a pap néha egészséges csecsemőket is megkeresztelt otthonukban, hogy az újszülöttet ne kelljen kivinni a házból. Az adatközlőként szereplő Hűse Borbála maga is keresztelte jó néhány esetben barnagi és vöröstói katolikus családok újszülötteit (noha ő maga református), utoljára az 50-es évek végén egy fiút, aki a 7. hónapban koraszülöttként jött a világra. A szükségkeresztségben részesült gyermekeket a szokásos módon bejegyezték az anyakönyvbe, a szükség- vagy otthoni keresztségét a megjegyzések között tüntették föl. Néhány esetben a szükségből megkeresztelt gyermekek keresztelési szertartását később pótolták. A 20. századi keresztelési anyakönyvek a teljes demográfiai nyilvántartás jegyében íródtak: halva született gyermekeket is bejegyeztek, feltüntetve az újszülött nemét, a születés idejét és a szülők nevét. A keresztszülői szerep hosszú évekre szóló feladatot jelentett: a keresztszülők búcsúkból hazatérvén és ünnepekkor megajándékozták keresztgyermekeiket, részt vettek annak elsőáldozásán. Bérmakeresztszülőnek (feremgódJ - Firmungpatin) gyakran a komák fiatal felnőtt lányát hívták meg: so ist ti gód* Ischaft weitegange („so ist die Patenschaft weitergegangen") - 'így élt tovább a komaság'. A keresztszülőknek a keresztgyermekük esküvőjén is előre meghatározott szerep jutott: a keresztapa násznagy volt, az ifjú asszonynak először keresztanyja kötötte föl a kendőt. A családok egymás után született gyermekeiknek általában ugyanazokat hívták keresztszülőnek: ti gód K l is es keblîve („die Patin ist es geblieben") - 'a keresztanya ugyanaz maradt'. Ritkán fordult elő, hogy a szülők új keresztszülőket választottak. A keresztszülők általában házaspárok voltak, néha egy-egy hajadon lány is vállalt keresztanyaságot, ilyenkor általában a keresztanya apja szerepelt keresztapaként. Az adatközlők a rokonságból való komaválasztást egyértelműen újabb, a 20. század közepétől terjedő jelenségnek tartották. A 20. század első felében a gyermekszületés titkairól (különösen nyilvánosan vagy gyermekek társaságában) nem sokat beszéltek. Egy adatközlő gyermekkorából élénken emlékszik egy megesett vöröstói lány esküvőjére, amit a szokásos keddi vagy szerdai nap helyett szombaton tartottak, és amelyen az esküvői menetben a jegyeseken kívül csak a két keresztapa volt jelen (braot unt brétigam unt ti zwâ géd, ter brétigam zein géd unt ter braot ihr géd - „Braut und Bräutigam und die zwei Paten, der Pate des Bräutigams und der Pate der Braut"). A kérdésre, hogy a menyasszonynak miért nincs koszorúja, a kíváncsiskodó gyermekek a következő választ kapták: „ti trêgt ihr krêntzlê unter tem sêrtz!" „die trägt ihr Kränzchen unter der Schürze!" ('a koszorúját a köténye alatt hordja'). A két falu német közösségeiben a születéssel kapcsolatban többféle gyermekeknek szóló magyarázat is létezett. Egy vöröstói adatközlőtől (Timmer Johanna, szül. 1930) származó elbeszélés szerint a gyermekek úgy tudták, hogy a gólya a nyitott kéményen át hozza
