Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
Sz. Tóth Judit: Megújuló szokások a Pilis-hegység német közösségeiben. Farsangtemetés
és a környékbeli etnikumok (szerb, tót, zsidó, cigány), a politikai csoportok képviselői, a kocsmai ivócimborák és a kórházi kórterem lakói is. Utóbbinál az elhunytról csak beszéltek, de ténylegesen nem jelenítették meg. A „halott" viszont mindig ugyanaz, Trinkoffen Sáni. Őt búcsúztatják és temetik, farsangtemetésre nem is utalnak a szövegben. A játék nyelve magyar, nyelvtörőkkel és helyi sváb mondatokkal, valamint egy-egy énekkel tarkítva. Mivel a résztvevők évek óta ugyanazok, a játék kezd kifáradni, hosszúvá és vontatottá válni. A közönség viszont igényli, mert a farsangi bál elmaradhatatlan bevezetője lett. Bár mindig húshagyó kedden tartják, a mulatság csak a farsangtemetés után kezdődik, s mindenki addig marad, ameddig bírja. A vallásos bálozok azonban éjfélkor hazamennek. Budakalászról egy korábbi farsangtemetést idézünk példaként. A játék időpontja 2000. február 18., húshagyó kedd 19 óra. Helyszín a faluház nagyterme. A ravatalt függöny takarja. A játék menete: Kezdetekor elhúzzák a függönyt és láthatóvá válik a ravatal. Kissé megdöntött mosóteknőben lisztezett arcú férfi fekszik végig mozdulatlanul, keze összekulcsolva. Fejénél két gyertya ég, lábánál két koszorú örökzöldből, zöldségekből, kifliből összeállítva. Egy táblán felírva az elhunyt neve: Trinkoffen Sáni. A halott mellett ülnek a hozzátartozók. Egyik oldalon az özvegy, Nenti és leánya egy siratóasszonnyal (fején tarka kendő, kezében poroló). A másikon a halott szeretője és három fia, diszkós szerelésben. Az egyik szervező a budakalászi német nemzetiségi egyesület nevében köszönti a farsangi bálra összesereglett vendégeket. A magyar nyelvet törve és pöszén beszélő svábokat utánozva konferálja be az előadást: Ketves halottunk Trinkoffen Sánifepruár 18-án kipúlta pagát. Gyászolják az ópudai pruggerek, a pomázi Wagnerek stb. A plébános, a ministráns és a kántor bejönnek. Öltözetük minden évben azonos. A plébánoson fekete lepel van, nyakában bordó stóla, derekán vastag kötél, melyről üveg lóg. Kelléke még két bili benne meszelővel és egy nagy könyv. A kántor jelmeze egy fekete kabát, kezében parazsas vasalót lóbál - mint füstölőt. A ministránson térdig érő ing van, derekán két üveg és három csengő és kolomp lóg. Fején lila paróka, orrán vastag szemüveg. így olvassa az a kezében tartott evangéliumot. A halottvivőkön keresztben megtűzött gyászszalag van. A játék szereplője ez évben a bíró is, világos színű, fekete zsinóros kabátban és süvegben. A ministráns kezdi a szertartást. Az olvasott szöveg a baráti társaságokban jól ismert vég nélküli körmondat, lehetőleg egy levegővétellel elmondva: Valamint a.... akképpen tartson össze minket a barátság! A pap válaszol: Ó páter noszter, apád suszter! Közben a hozzátartozók hangosan siratják halottjukat. Bejön a bíró, kezében „Anyakönyvi kerület" feliratú táblát tartva. Versbe szedve elosztja a hagyatékot - mindenféle kacatot - a rokonok közt. Azok marakodnak rajta. Majd eléneklik a Gumiárábikum... kezdetű tréfás éneket, refrénként ezt ismételve: A lelke mennybe száll... Ezalatt a pap „beszenteli" a halottat és a közönséget is a biliből. Megszólal a báli zene. Hangjai mellett a négy halottvivő kiviszi a
