Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
Sz. Tóth Judit: Megújuló szokások a Pilis-hegység német közösségeiben. Farsangtemetés
SZ. TÓTH JUDIT Megújuló szokások a Pilis-hegység német közösségeiben. Farsangtemetés A Ferenczy Múzeum kiemelt gyűjtőterülete, a volt pomázi járás, etnikailag igen sokszínű. A német (Solymár, Pilisvörösvár, Pilisszentiván, Üröm, Pilisborosjenő, Békásmegyer, Dunabogdány) és a szlovák (Pilisszentlászló, Pilisszántó) falvak mellett kétnemzetiségű (Pilisszentkereszt), illetve többnemzetiségű települések is kialakultak - utóbbiak jellegzetesen a Duna menti, szerbek által lakott helyeken. Az 1880-as évektől kezdődő nagyobb arányú beköltözések előtt Budakalászon szerb és német, Csobánkán szerb, német, szlovák és középkori eredetű cigány, Pomázon a magyarokkal együtt szintén öt nemzetiség élt együtt. Az interetnikus kutatások számára kiváló terep lehet ez a vidék. Bár a munkák megkezdődtek, a folklórt kivéve néhol még az alapkutatások is hiányoznak. E nemzetiségek közül a Ferenczy Múzeum adattárában jóformán csak a szerbekre vonatkozó - az ötvenes-hatvanas években gyűjtött kiváló - anyag volt található, a németségről gyakorlatilag semmi. Később nagy segítséget jelentettek a kitelepítettek által készített és kiadott falumonográfiák, ill. a szakdolgozatok. 1 Az 1980—1990 körüli években „idegenként" meglehetősen nehéz volt a gyűjtőmunka a németek között, nehéz volt szóra bírni az embereket. A kisebbségi önkormányzatok, civil szervezetek, nemzetiségi egyesületek megalakulásával a német közösségek s a házak kapui is megnyíltak. Örömmel fogadnak minden olyan kezdeményezést, amely kultúrájuk megismerésére irányul, segítenek és együttműködnek, olykor támaszkodnak is a múzeumi szakember ismereteire. Meg akarják mutatni magukat. Vezetőik sokszor viszonylag fiatal emberek, akik szintén csak elbeszélésekből ismerik falujuk, közösségük 1945 előtti hagyományait. De tudatosan keresik és visszanyúlnak hozzá: legelőször a táncokhoz, a népdalokhoz, az egyházi népénekekhez, szövegfolkórhoz, s általuk a helyi nyelvjáráshoz. A hagyományőrző csoportok, táncegyüttesek színpadi megjelenésükben is igyekeztek kifejezni identitásukat. így fordult az érdeklődés a helyi viselet felé. A szokások felelevenítése vagy újjá teremtése kitágította a résztvevők körét, alkalmat teremt a közös együtt létre. 1. Walper 1986; Fogarasy-Fetter 1998; Plank-Schleer 1982.; Major 1985.
