S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Kriza Ildikó: Szentgál folklórjáról 60 év után

lapotokra, regisztrálva az újításokat és tradíciókat a maga összetettségében; El még az a korosztály, aki emlékszik a könyvkiadás bonyodalmaira a korai Kádár-korszakban, és tudja, hogy Vajkai Aurél, az etnográfus, kényszerűségből lett egy folklórmonográfia szerzője, mivel a szentgáli gyűjtés kinőtte a szokásos és megengedett keretet, ráadásul nem követte a megmerevedett szakmai előírást. Ezen kívül sok más álságos lektori megjegyzés akadályozta a kézirat kiadását, ami végül 1987-ben megjelent, de csonkán. Vajkai hagyatékában maradt egy-egy nyomdakész rész. Nem hallgathatjuk el az ünnepi pillanatban, hogy kényszerűségből kellett a 42-44-ben végzett gyűjtés kiadására 45 évet várni. A monográfia lényegében az 1942-44-es tényeken alapul, bár Vajkai később is járt Szentgálon, sőt újabb adatokkal kiegészítette az eredeti kéziratot, és tekintettel volt az időközben megjelent néprajzi publikációkra is, de ez mitsem változtat azon a tényen, hogy bő 40 évig állt a kézirat az íróasztal fiókban.

6 A folklórmonográfiák jellegzetesen egyenetlenek, ha a műfajok, főbb témák felől közelítünk. Ennek egyik oka természetesen a gyűjtőben keresendő, aki saját érdeklődéséből következően a maga szakterületét előtérbe állítva írja le az adatokat, keresi a jó adatközlőket, híres nótafákat, mesemondókat. Az egyenetlenség másik oka azonban az, hogy a falvak folklórja között nagyobb a különbség, mint ha a gazdálkodás vagy a társadalom rendjét tekintjük át. A tehetséges emberek tudása meghatározza a falu népköltészetét, ráadásul egy-egy jó nótafa, ha asszony, másként uralja a közösségi alkalmak előadásait, mint ha katonaviselt férfi. Ha nincs megfelelő vezéregyéniség, akkor elszürkülnek a lakodalmi szokások, leegyszerűsödnek a jeles napok eseményei, míg másutt az ötletgazdák kiszínesítik azokat, visszahozzák a rég elfelejtettnek hitt emlékeket vagy éppen újakat honosítanak meg. Egy-egy jó mesemondó a közös munkaalkalmak időtöltésével az egész közösséget befolyásolja. A szentgáli folklórmonográfia esetében mindkét tényezőt megtalálhatjuk. Vaj kai Aurél az orvoslás, népi gyógyászat, hiedelem és hiedelemtörténet, természetfeletti képzetek terén olyan adatokat gyűjtött, amelynek párját azóta senki nem múlta felül sehol. A váltott gyerekről hallott történet példaértékű, és ma is őt idézik a szakkönyvek, hiába van nagyon sok jó gyűjtés azóta. Ugyanezt mondhatjuk el a tudós emberekről, az ártó-rontó boszorkányokról szóló epikumok kapcsán. A témakörökben és adatokban gazdag monográfia természetesen nem lehet teljes, mint ahogyan ő maga vall erről a bevezetőben, sőt egy-egy fejezet kapcsán újból.

7 Ma már nem kétséges, hogy érdeme és jelentősége éppen az élethez, a mindennapi munkához kapcsolódó anyag feltárásában van. Vajkai figyelme mindenre kitért. A valóságban megfigyelt, hallott tényekből indult ki, de az elmúlt generációknál még létező hagyományokat is bemutatta figyelve arra, hogy a falubeliek gondolkodásmódját, tudását tükrözze és attól elhatárolja a szakember tényközlését. Tudta azt, hogy a pontos folklór adatfelvétellel