S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Cseri Miklós: Vajkai Aurél és a tájházak

skanzenokat, s a hiteles megvédés egyetlen érvényes eszközeként a helyben, egyedileg vagy csoportosan történő megőrzést kezelték. Ami az országos és regionális skanzenokban történt, az nem volt műemlékvédelem - szerintük. Hosszas, küzdelmes időszak, sok vita után jutottunk 2000-ben, éppen a tusnádi Erdély népi építészete konferencián el oda, hogy a hazai műemlékvédelem újra deklarálta, hogy ugyan a legmagasabb rendű védelem a helyben történő megőrzés, de ha erre nincs lehetőség, helyi társadalmi igény és kellő anyagi fedezet, akkor ezek az épületek bekerülhetnek skanzenekbe, s ez is műemlékvédelemnek minősül. Kialakult tehát a népi műemlékvédelmünk hármas tagozódása: — helyi megőrzés és védelem — regionális skanzenek — országos skanzenek Visszatértünk tehát Vajkai Aurél szelleméhez. 4. Veszprém megyei helyzet A hazai népi építészeti, közelebbről skanzenekről és a tájházakról szóló szakirodalomban valahogy rögzült egy állítás, amely valahogy így szól: a magyar tájházak létrehozása, mely az 1960-as évek közepétől indult el nagyobb ütemben kétféle módon történhetett: a) spontán módon, elsősorban a helyi erők kezdeményezésére. Ez sok esetben egy-egy megyén vagy kisebb régión belül ismétlődésekhez, sokszor szakmai hibákhoz is vezetett. b) szervezett módon, ahol a megye építészetét jól ismerve, egy meghatározott koncepciót követve választják ki az épületeket, s rendezik is be azokat, a megyére jellemző társadalmi-kulturális-vagyoni-vallási-nemzetiségi stb. viszonyokat a lehető legjobban reprezentálva. Tehát az adott megye tájházainak láncolata eredményezi az ún. megyei skanzen létrejöttét. Ilyen jött létre például Heves megyében Bakó Ferenc, vagy Veszprém megyében Vajkai Aurél munkássága nyomán. Vajkai így is ír az 1970-es, már említett négy könyvecske ismétlődő bevezető fejezetében: „A Veszprém megyei Skanzen tehát (a Bakonyi Ház kivételével) az eredeti helyén álló népi építészeti emlékek sorozata". Míg Bakó Ferenc esetében köztudott, hogy a legtöbb Heves megyei tájházat saját, igen alapos kutatásai alapján választotta ki, szakértette és sokszor be is rendezte, s hosszabb idejű aktív múzeumigazgatósága alatt valóban ki is alakíthatta a Heves megyei Skanzent, addig Vajkai Aurélról nem találtam ennek ilyen nyomát. Sőt, a Megyei Skanzen gondolata sem kristályosodott nála úgy sohasem ki, mint Bakónál. Lackovits Emőke igen hasznos, a Veszprém megyei néprajzi kutatásokat öszszefoglaló írásából tudjuk, hogy noha Vajkai 1950-ben még Mészáros Gyulával közösen újra rendezte a Bakonyi Házat (miután kiköltöztették a benne lakó két ideiglenes albérlőt), de az utána következő évtizedben már nem vett részt aktívan