S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)
Sonnevend Anna: A közös udvarok európai párhuzamai — Vajkai Aurél emlékére
san fekvő hegyi parasztház, amelyet szimmetrikusan kettéosztottak. Az egyes részek két külön tulajdonoshoz tartoztak. Nem lehet azonban megállapítani, hogy a házat már eredetileg is e formában építették, vagy a középen elhelyezkedő folyosót osztották később ketté. Mindenesetre a szerző az előbbi megoldást tartotta valószínűbbnek. Mindkét tulajdonos külön bejárattal rendelkezett. így a ház oldala körül futó erkélyfolyosó is különböző stílusban készült a két tulajdonrész szerint. A szerző leírása alapján a lakótér, az egy család által használt területet nézve, igen kicsi volt. A szoba mindössze 16 m 2 , a konyha pedig 14 m 2 . Ehhez tartozott még az előszoba, ill. az istálló, amely a lakóházrésszel ugyancsak egy fedél alatt volt. A két családhoz két külön istálló tartozott, ezeket is középen fallal választották el egymástól. A tiroli Ötztal vidékén szintén megtalálható volt az un. dupla ház (Doppelhaus). Ugyanúgy, mint fentebb leírtuk, ezeket a házakat is a középen elhelyezkedő folyosó révén tükörszimmetrikusan választották ketté. A szerző szerint azonban ezek nagyon egyszerű, csupán szoba-konyha részből álló házak voltak. 44 Láthatjuk, hogy Gunda professzor idézett kijelentése helytállónak bizonyult. Ha a közös udvarnak nem is minden esetben a magyarországi formáját találtuk meg, azonban felfedezhetők egyéb, hasonló előfordulásai. Ezeket összességében, a burgenlandi bérleti rendszert és a tiroli, valamint szlovákiai emeletes házakat együttvéve a legtalálóbb kifejezésként a házközösség fogalmával jellemezhetjük. Az imént említett példák bemutatásával természetesen nem a teljesség igényének érvényesítése volt a célunk. Ehhez további kutatómunka szükséges. A jövő feladatai között álljon itt még egy példa, amelyre Dél-Franciaországban bukkantunk. Laurence Wylie egyetemi professzor tesz említést a Dél-franciaországi Peyrane falu mindennapjait vizsgálva a következőkről: A legtöbb telket Peyraneban egy család birtokolta (kb. 60%-ot). Kb. az udvarok negyedét bérlőknek adták ki, és kb. 15%-ot pedig felesbérlőknek. Ezek a kategóriák azonban társadalmilag egyenlőknek mondhatók, mert nagymértékben összekeveredtek. Előfordult, hogy valaki bérlőként dolgozott Peyrane-ban, és ott is élt, azonban a szomszéd faluban földet birtokolt, amit szintén bérlőknek adott ki. Ez a bonyolult bérleti rendszer a beltelkek megosztásában is jelentkezett. A beltelkek feldarabolódásának és a rendszer ilyen nagyarányú elterjedésének az igazi oka az örökösödési szokásokban rejlett. A szerző a Paretti család példáját mutatta be: Parettiékhez tartozott telkük nagy része. Azonban a lakóházuk fele és egyes gazdasági épületek Reynardékhoz tartoztak, az árusékhoz, akinek a felesége nagyanyjától örökölte azt. Reynard nem akarta Parettinek bérbe adni tulajdonát, mert nem bízott meg benne. 45 A szerző később is említést tesz házközösségről: a hentes egy fiatal házaspárnak adta el a fél házát. Szerinte Peyrane-ban komoly gondot okozott a fiatal házaspárok külön lakáshoz jutása, pedig a közösségben ez volt a megfogalmazott elvárás. Számunkra azért érdekesek ezek a leírások, mert a házközösségek kialakulására kaphatunk választ belőlük, amire a magyar nyelvterületen sok esetben csak sejtéseink lehetnek.
