S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Sonnevend Anna: A közös udvarok európai párhuzamai — Vajkai Aurél emlékére

földi szakirodalomban is fellelhetők, - ha ez utóbbinál közvetlen hatásról nem is beszélhetünk, - ezekből a következőkben ismertetünk néhányat, próbálván egyben azt is feltérképezni, hogy a magyar nyelvterületen oly elterjedt közös udvar a környező, és távolabbi területeken milyen formában és hol volt megtalálható. Vizsgálódásokat végezve a nemzetközi anyagban elmondhatjuk, hogy számos helyen előfordult a közös udvar, vagy a házközösség valamilyen változata, Gunda Béla szavaival élve a Rajnától Ukrajnáig.

18 Az alábbiakban ezek közül mutatunk be néhányat. Szerb nagycsaládos együttélésre, és az ebből adódó, a régi ház köré épített hálókamrákra (vaját) hozott példát a Vajdaságból Béla Duránci.

1

" A család szaporodtával az ifjú házasok hálókamrákat emeltek maguknak, azonban a gazdasági közösség a nagycsaládon belül megmaradt, így a legidősebb férfi (apa) irányítása alá tartozott az egész nagycsalád. Ugyancsak a szerb nemzetségi házcsoportot mutatta be Milleker Bódog Versééről. A közös udvart a nemzetség nevével és a "mala", azaz nemzetségi udvar névvel jelölték.

20 A bunyevácoknál Szabadkán ugyanez a konstrukció létezett.

21 Ján Botík a mai szlovákiai szepességi németek köréből idézett példát együttlakásra. Az ő megfigyelései szerint minden szepességi német település lakóházai egységes típusúak és a szlovák lakóházaktól különbözőek voltak. A zárt telket egész szélességében beépítették, úgyhogy ezek az épületek az utca frontján szorosan egymáshoz tapadtak. Körmöcbánya körül figyelt meg emeletes német házakat. Ezekben több gazdaságilag és társadalmilag önálló család lakott közösen. A földszinten egy tüzelős szoba, az emeleten pedig kamra állt egy-egy család rendelkezésére. A nyugat-szlovákiai habánok szintén emeletes házakban laktak. Ezekben több család idegenekkel élt egy fedél alatt. A földszinten minden famíliának megvolt a maga szobája. A konyhát, az ebédlőt, a kamrákat és a műhelyeket azonban közösen használták. A padláson kialakított kamrákban a család nőtlen tagjai, az inasok és a segédek laktak, ill. raktárként funkcionáltak e helyiségek. Botík szerint ezekben az épületekben a XII-XIII. század építkezési gyakorlata őrződött meg. A habánok diaszpórabeli életformájával, ipari, vallási, társadalmi különállásával magyarázható elkülönült letelepedésük és munkabeli összetartásuk, amely a közös lakóteret eredményezte. Körmöcbánya környékén a szerző szerint a társadalmi és gazdasági körülmények miatt alakulhatott ki az együttélés. A XIII-XIV. század jóléti bányász életmódját a XVI. században regresszió váltotta fel, amikor a családok nem engedhették meg maguknak, hogy mindenki külön házat építsen. A mintát a Körmöcbányái emeletes polgárházak nyújtották. Botík rámutat, hogy a szepességi német együttélés alapjában véve különbözik a hasonló szlovák többcsaládos közös élettől és emeletes házaktól. Ezekben ugyanis a nagycsaládi életforma érvényesült az emeletes házban, gazdasági, társadalmi és lakáselrendezési egységben, míg a németeknél az együttlakás következetesen a családi élet önállóságával járt együtt. A szerző arra is rámu-