Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)

Emlékezés, emlékezet... - Fleisz János: Konvergencia és divergencia a magyar szabadságmozgalmak eszmerendszerében

Ami a kiindulási alapokat illeti: 1848-ig a románok már túlhaladtak a nem­zeti fejlődés első szakaszán és elértek a második-politikai fokra. Tehát éppúgy eljutottak a nemzeti érzéshez, mint a magyarok. Az Erdélyben kialakult helyzetben várható volt, hogy a történeti fejlődés során az egymástól különböző nemzeti igények kisebb-nagyobb ellentétbe fog­nak kerülni egymással. Az ellentétek elemei adottak voltak, de ezek elmérgese­déséért főleg a bécsi ellenforradalom felelős. A magyar mozgalomnak hamarosan tudomásul kellett vennie, hogy a kü­lönböző nemzetiségek is a történelem porondjára lépnek, és az egyéni jogokon túlmenően igényt tartottak a kollektív elismertetésre, sőt nemzeti politikai jogok­ra is. 1848-ban a magyar forradalom eltörölte a feudális kiváltságokat és a job­bágyságot, s ezzel nemzeti különbség nélkül mindenkinek megadta az új polgári jogokat egyénileg. Az új magyar felelős minisztérium és a radikális ifjúság is azt hitte, hogy ezzel a kérdés lényegében meg is van oldva, és a továbbiakban elég, ha a nemzetiségeket a szabadság érdekében összefogásra buzdítják. Eleinte az intézkedések kedvező visszhangot keltettek a jobbágyfel­szabadításban inkább érdekelt románok körében, azonban rövidesen felszínre ke­rült a nemzeti politikai jogok elismertetésének az igénye. Mivel a románok a többi nemzeti mozgalmakhoz hasonlóan kollektív vagy területi jogokat nem kaptak, így hamarosan szembefordultak az új magyar állammal, és lassanként a Habsburg-hatalom, az ellenforradalom oldalára álltak. Erdélyben a román parasztok között elégedetlenséget keltett, hogy az úrbé­riség megszűntetését csak vonakodva léptették életbe. így a szervezkedés lépett előtérbe, amelynek előmozdításában fontos szerepet játszottak a román mozga­lom ideológusai, illetve vezetői. Mivel a román mozgalom a számbeli túlsúlyra hivatkozva törekedett céljai elérésére, a tömegbázis kialakítása és a nemzeti egy­séget biztosító állásfoglalás kidolgozása lett a fő cél. Először még nem utasítot­ták el Erdély és Magyarország egyesülését, de feltételekhez kötötték. Román nyelvhasználatot és előnyös jobbágyfelszabadítást követeltek. Márciusban a ro­mán mozgalom személyiségei közül csak Simion Bärnutiu fordult határozottan szembe az uniós törekvésekkel. Bärnutiu - mint a forradalom egyik nemzeti ra­dikális ideológusa fogalmazta meg névtelen kiáltványában: „Hát a román mit tesz? Ettől függ élete, halála... Örökre átkozott legyen az a román, aki uniót mer kötni, míg el nem lesz ismerve a román, mint politikai nemzet. " 2 A román értelmiség a várható uniós határozat ellen a szászok felé közele­dik és mindketten Bécstől várnak támogatást. Ennek késése miatt a saját népük felé fordulnak, amelynek mozgósítása és fellazítása megkezdődött. Ebben a fel­fokozott hangulatban vonult fel tömegesen a román parasztság a román értelmi­ség által hirdetett 1848. május 15-i balázsfalvi nemzetgyűlésre. Itt csaptak össze első alkalommal az eszmei és ideológiai irányzatok. A nagyobb társadalmi és nemzeti kérdésekben a román értelmiség általában hasonló következtetésekre jutott. Ami azonban a részletkérdéseket és a taktikát illeti, számos különbség ke­rült felszínre. A kezdeti szakaszban lényegében mindössze két tendencia különült

Next

/
Oldalképek
Tartalom