Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)
Rendszerváltások A város - Gergely Anna: A székesfehérvári zsidók
Mindez a városi polgárság alapvetően rendi jellegű küzdelmeiből, a konkurenciától való félelméből következett. Hozzájárult ehhez még az is, hogy a zsidóságnak nyelvben, szokásokban, eltérő vallásban megmutatkozó mássága és az ezek nyomán támadt előítéletek mély gyökeret eresztettek a többségében német eredetű polgárságban. A zsidókkal szembeni averziókat csak tovább erősítette az irodalomnak, a publicisztikának a róluk alkotott torzképek, gondolati elemek sztereotip ismétlése. 15 A városi tanács 12 tagú testületét két pártra osztotta a zsidók betelepedési jogának megadása körül kialakult disputa. A liberálisabb elvet valló - többséget alkotó - tanácsnokok felismerték, hogy a város gazdasági elmaradottságát, tőkeszegénységét, a pangó piacot a betelepülő zsidók jó kapcsolataikkal, nagy vállalkozói gyakorlatukkal, de főként akkumulálható tőkéjükkel mérsékelhetnék. 16 A városi tanács több ülést, a helytartótanácsot, a kancelláriát, sőt az udvart is állásfoglalásra késztető vitáját itt most nem ismertetjük, hiszen e kérdéssel külön tanulmány foglalkozik. 17 A magisztrátus 1837. évi határozata 18 hét pontban foglalta össze a betelepedés feltételeit. Ezek: jó erkölcsi magaviselet, melyet oklevéllel kell igazolni; minden egyes zsidó családnak 6000 ezüst forint tulajdonnal kellett rendelkeznie. Családonként a város pénztárába 400 forint váltságdíjat kellett lefizetni, ezen kívül köteles volt az évi zselléri és kereskedői adót is befizetni. Természetesen minden feltétel megléte esetén és ezen kívül még a jövedelmi adó kifizetése mellett sem merülhetett fel a városi polgárjog megszerzésének lehetősége sem. A városban telket, házat nem vásárolhattak és a céhbeii mesterségek űzéséhez, a polgárjoghoz kapcsolódó mesterséget sem folytathattak. A helyi polgárság védelmében az „aprólékos" kereskedést megtiltották, helyette a nagykereskedéseket (a la Großo), raktárakat létesíthettek. Lakhattak a város bármely részén. A határozat kimondta még, hogy ingatlanokat, városi regálékat (húsmérés, italmérés, vásárjog, malomjog stb.) bérelhettek. A céhek elzárkózásának részben vallási oka volt 19 , részben pedig a konkurenciától való félelem. Az a tény azonban, hogy a zsidóság nem tagozódott be a céhrendszer feudális hierarchiájába, párosulva a jelentős kezdő tőkével, szabad utat nyitott a tőkés vállalkozásokhoz. A zsidók sem az öt éves tanulóévnek, sem a vándorlásnak - kirekesztésük folytán - nem voltak alávetve, ebből következően a kíméletlen tőkés ethoszt valósították meg, mely lényegében hozzájárult a fejlődés gátjává vált céhrendszer felbomlásához. 20 Mindez azt is jelentette, hogy megváltoztatták a céhrendszer által kialakított több évszázados patriarchális hagyományok és kötelékek koordináta rendszerében perfektuálódó kereskedelmi kódexet. A napi élet szintjén mindez tovább fokozta a zsidósággal szembeni averziókat, s további feszültségek forrása lett. A városi tanács határozata lázba hozta a város kereskedői társadalmát. Levelükben a mindennel való kereskedés mibenléte felől érdeklődtek. Aggodalmaikra a magisztrátus a zsidók céhbeli mesterségektől és az „aprólékos kereskedéstől" való eltiltását ismételte meg. 21