Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)
Emlékezés, emlékezet... - K. Horváth Zsolt: A lehetséges emlékezésektől a lehetséges történelmekig. Az 1848-49-es emlékezések történeti képe és olvasási dilemmái
folytonosan változó, újra és újra megkonstruált képzetre világítanak rá, s ezáltal fogódzót nyújtanak ahhoz, hogy e nagyon szorosan szubjektumhoz fűződő műfaj forrásértékét felmérjük. Nos, azt hiszem különös jelentőséggel vetül fel itt az emlékezés konstruktív, az imaginárius elemet sem mellőző jellege, illetve ezzel összefüggésben a narráció „hitelességének" kérdése és ismeretelméleti státusza. Az emlékezés személyiségből fakadó eltéréseinek jelentőségét, az alapvetően ugyanarról szóló, de eltérő narrációk ismeretében nem nehéz belátni. A memóriát szociálpszichológiai kontextusban vizsgáló Bartlett szerint ennek oka, hogy már maga az észlelés is szelektív, s az így nyert általános benyomás alapján konstruálja meg az egyén a részleteket. 38 Mivel már maga az észlelés sem képes leképezni az egyén körött zajló történések totalitását, csak annak az észlelés szelektív szűrőjén átszűrendő viszonylagosságát, így nem meglepő, ha ugyanannak az eseménynek még a leírása is jelentős differenciákat mutathat, nem is beszélve annak interpretációjáról, (át)értékeléséről. Ennél valamivel összetettebb, komplikáltabb esetnek tűnik az egyazon személytől, jelen esetben Jókaitól, származó elbeszélések különbségeinek problematikája. Ez esetben a történések szemantikus, tehát konkrét tényeken nyugvó alaptudása nem igazán változik, csak annak hangulati értékelése kap más és más tónust az idők folyamán, részben az elbeszélésben jelenlévő retorikai alakzatok miatt, de még inkább anekdotikus elemek hozzáillesztése, a történetek imaginárius „kikerekítése", egyszóval konstruktivitásuk révén, melyek mind-mind eminens jellemzői az emlékezés társadalmi kereteinek. Ha valóban ennyi a képzelet játéka révén hozzáfűzött, és az egyéni vagy kollektív érdekeknek 39 kiszolgáltatott elem, motívum a visszaemlékezésekben, úgy önként adódik a „hitelesség", illetve a „megbízhatóság" kérdése. «Res factae - res fictae»: tényszerűség és fikcionalitás kérdésköre narratív történeti forrásokban Úgy gondolom több haszonnal jár, ha alaposabban szemügyre vesszük a «res factae - res fictae» dichotómiát: vagyis tetten érhetőek-e a szövegben rejtező tényszerű elemek és fiktív motívumok 40 , s miként jellemezhetőek szemantikai aspektusból? Gérard Genette, francia narratológus, a fiktív és a tényszerű elbeszélés közötti határ kijelölésére épp a naplóregényt [diary novel] és az autentikus naplót választotta, s vizsgálódásai nyomán megjegyzi, hogy még az elbeszélő hang három alapvető jellegzetességét (idő, személy, szint) nivellálva sincs „a priori különbségtétel e két típus között". 41 A narratív szövegen belüli alakzatok tehát nem teszik lehetővé, hogy egyértelműen meghatározzuk azt, hogy mi a fiktív és mi a tényszerű, így extratextuális információkhoz kell fordulnunk. Noha Umberto Eco - Gérard Genette és Roland Barthes nyomán - ad néhány támpontot a tényszerű versus fiktív azonosítás megkönnyítése végett - ilyen a szöveget kísérő külső információ, a paratextus 42 , illetőleg a «vaîosageffektusokkal» telített részletek jelenléte 43 , - ám ezek sem nyújtanak megkérdőjelezhetetlen státuszt a faktuális elbeszélésnek. Paul Ricceur szerint erre csak külső, intézményi garancia
