Keresztury Dezső: Egry brevárium (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága)

keztetett, akiket nem engedett elhízni-hasasodni a sok munka s a vékony étel. Arca, mikor megismerkedtünk, már megsoványodott, de rendkívül eleven, kifejező volt; szeme inkább éles figyelmével, ha tetszik: szúrósságával, mint színével tűnt fel; mint a sokat napon járó, szemüveget nem használó embereké, összevont, két mély ránccal elválasztott szemöldökei alatt, némi hunyorgással a szokottnál szűkebbre zárult. Csak igazán jó barátok közt csillant meg benne az a hamiskás-gunyoros vidámság, amely ilyenkor, mint a halk szél a hullám barázdázta víztükrön - arcának ezernyi ráncán is átsuhant. A dunántúli nép mélységéből jött: Zalaújlakon született, színmagyar vidéken, szegény parasztok gyermekeként; onnan azonban legfeljebb alkati elemeket hozhatott magával; hiszen nagyon kis gyermekként Pestre került szüleivel együtt. A legendák első nyomai is feltűnnek persze az emléktáblával nemrég megjelölt tanácsház körül gyülekező egykori játszótársak, visszaemlékezők legalábbis kétséges nyilatkozataiban. Rokonai meglátogatásáról, s hogy azoknál jól érezte magát, megemlékezik ugyan, de azt gondolom, hogy a paraszti valósággal is igazában a Balaton partján találkozott: halászokkal, szőlő művelőkkel, pásztorokkal; szántóvetőkkel inkább csak látomásaiban. Legmélyebb és feljegyzéseinek tanúbizonysága szerint: legfájdalmasabb gyermek- és ifjúkori élményei valóban a proletárvilághoz, még pontosabban az öntudatosság nélküli proletárnyomorhoz kötődnek. Külvárosi szállások férgei, elhagyott udvarok, utcák szennye, félvad, részeges emberek sebző durvasága, éhség, fagyoskodás : ezek a mind újra visszatérő mozzanatok idevágó feljegyzéseiben. Nyilvánvaló, hogy nem érezhette jól magát az akkori ,,úri társaságban". Volt, aki mogorvának, gőgösnek nevezte. Okkal. Mert hiszen a Badacsony szívében hangadók közé nem járt, s ha mégis érintkezett velük, úgy érezhette magát köztük, mint élő ember a bábok között, mint Gulliver Liliputban. Helytelen lenne művészetének egyre mélyebb magányát, az elesettek iránti részvétének újra meg újra, egyre fojtogatóbb reménytelenséggel feltörő forróságát, látomásvilágának kitágulását csak társadalmi indítékokkal magyarázni. Bizonyos