S. Lackovits Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton- felvidéki falvakban (Veszprém, 2000)
A karácsonyi ünnepkör
Enged Jézus csülagának. Vallván Jézus emberségét, Mégis vallja istenségét. Ref. Szent Boldizsár mirrbát viszen, O abban erősen hiszen, Hogy az Isten emberré lett, Azt jelenti mirrhakenet. " ,7H Ref. A háromkirályozóknak kalácsot, diót, almát, mandulát, kenyeret, szalonnát, kolbászt és néhány fillért adtak, amin azután megosztoztak. A szokásra vonatkozóan az első írásos említés a magyar nyelvterületről a XVI. sz.-ból származik. 179 A verses köszöntőkben jól felismerhetők az iskoladráma hatásai, a házszentelés elnépiesedett formái és némelyiknél az iskolamesterek költői tevékenysége is. Vízkeresztkor szedték le („levetkőztették") sok helyen a karácsonyfát és az ól tetejére dobták, hogy a rontástól megóvják vele az állatokat, amely hiedelem alapja az ünneptől megszentelődött örökzöld paraliturgikus szentelményként való kezelése. Bándon vízkeresztkor tartották az iparosok bálját a céhmester lakásán, aki a borról is gondoskodott. Előtte minden esztendőben megválasztották képviselőtestületük tagjait. A bál másnapján a céhládát, illetve az Ipartestület ládáját hosszú rúdra felkötve, ünnepélyes külsőségek között, zeneszóval a céhmester házába vitték. A bál előtt mindig misén vettek részt, amelyet az egyesület élő és elhunyt tagjaiért mutattak be. A bált a „céhmester" nyitotta meg, elénekelték a Himnuszt, felolvasták az alapító okiratot és megemlékeztek az elhunytakról. A tagdíjból a költségeiket fedezték, a báli ennivalót a tagok feleségei vitték. Batyusbál volt. A szokás még az 1990-es években is élt, de a bált már a kultúrházban rendezték meg. 180 Az ünnepnap neve itt és más német közösségben is ugyanúgy, mint Európában: „Die heiligen der Könige" (Három szent királyok). Ez a céhszokás Herenden is élt még a XX. század elején. Vízkereszt után a második vasárnap evangéliuma a liturgikus reform előtt a kánai mennyegzőről, a bibilia borcsodáról szólt. 181 Ennek maradványaként élt az I. világháború végéig helyenként a kánai mennycgző szokása „Jézus nevenaptyára", ahogyan az 1980-as évek elején néhány nagyon idős asszony még emlékezett rá. Ilyenkor a Rózsafüzér Társulat asszony- és leánytagjai összegyűltek egyikük házában, fánkot, kalácsot vittek magukkal, férjeik, akik velük mentek, bort. Két asztalnál foglaltak helyet: egyiknél a nők, másiknál a férfiak. Az asztal közepén állt a feszület, két oldalán gyertya égett. Először közösen imádkoztak az élőkért és holtakért, majd elénekelték a Kánai mennyegző énekét:
