S. Lackovits Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton- felvidéki falvakban (Veszprém, 2000)
Évközi jeles napok
„Egyik hűvös, sötét éjjel hajtott ki e szép fa, Május első hajnalán a szél már itt ringatta. Ringatta és lengette rajt szalagot, bokrétát. Gyönyörködött benne szemünk, hogy nem láttuk párját. Most már megérett gyümölcse, emeljük ki törzsét! Aztán szép simára tapossuk a helyét! Megkérjük a gazdát, üsse csapra legnagyobb hordóját! Mi meg azt kiáltjuk, hogy xy-t és családját éltesse az Isten!" Berhidán színes pántlikákkal díszítették fel a májusfát (kanadai nyárfát használtak), tetejébe egy üveg sört is tettek. A kocsmák udvarára és egyegy lányhoz, akihez komoly szándék fűzte a legényt, ugyancsak állítottak májusfát, amelyeket május utolsó vasárnapján táncoltak ki. Egyébként amíg álltak a májusfák a kocsmák udvarán, addig kisebb mulatságokra is sort kerítettek a fiatalok. Dörgicsén a legények udvarlási szándékukat a lányos ház udvarára felállított májusfával jelezték. A fát szalagokkal, egy üveg borral és koszorúval díszítették fel. Felállítása után az ablak alatt állva szerenádot is adtak. Ilyenkor, ha a lány gyertyát gyújtott, jelezte vele, hogy hallotta és elfogadja ezt a vallomást. Délután került sor a majálisra, amelynek során az ifjúság a közeli erdő tisztására ment, ahol esti harangszóig tartózkodott. Ezután volt a bál, amely hajnali 4 óráig eltartott. Pulán minden lányos házhoz, ahol eladósorú lány lakott, májusfát vagy egy zöld ágat tűztek a legények a kapu elé. Ez egy bokorág, bükk vagy gyertyánág volt. Bokrétának nevezték és a tetőgerincre vagy a csúcsfalhoz is szokták tenni. A nagy májusfát kocsival hozták be az erdőről, amit előző nap az erdész engedélyével vágtak ki. Ezt szalagokkal és a lányok által készített koszorúkkal díszítettek fel. Sörösüveget és néhány zsemlét is tettek rá. A fa felállításában minden legény részt vett. Egy nagy gödröt ástak neki, hogy biztosan álljon. Amíg ezzel foglalatoskodtak, szólt a gombos harmonika és énekeltek. Amikor már állt a májusfa, akkor zöldágazták fel sorra a legények a lányos házakat. A majálisbált egy hét múlva tartották. Ilyenkor, aki 10 perc alatt felmászott a 15-20 m magas májusfára és le is jött, közben megevett egy zsemlét, s lehozott egy üveg sört, 8-10 1 bort nyerhetett. A bál a helyi zenekar muzsikájával, lombsátorban volt, viszont a kitáncolás már harmonikaszó mellett zajlott. A májusfát május utolsó vasárnapján vagy pünkösd hétfőjén táncolták ki. Kidöntés után néhány liter borért eladták a kocsmárosnak. 313 Veszprémvarsányban szintén a falu vezetőinek és a szeretett lányoknak állítottak a legények májusfát, amely után cigányzenével szerenádot is ad-