Nagy-L István szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 11. (Pápa, 2006)

Haderő és hadviselés 1809-ben - ÓDOR IMRE: A magyar nemesi felkelés 1809-ben

egységét), Székesfehérváron át július 13-án érkezett Komáromba. A magyar hadtörténetben is nevezetes visszavonulás során, csapatai egységét - a szokatlanul nagy menetteljesítmények ellenére is - megőrizte (bár a rendkívüli melegben 9 inszurgens napszúrás következtében elhunyt). A közel egy hónapig tartó vonulás alatt több mint 75 mérföldet tettek meg, szinte folyamatosan harcolva, de mindig győzve. Számos bajtársukat szabadították ki a franciák fogságából, és az ellenségnek több mint ezer emberét ölték- vagy sebesítették meg, illetve ejtették fogságba. Komáromban János és József főhercegek fogadták a lerongyolódott, de lelkes sereget. Meskó tábornok kitűnően végrehajtott hadműveletét és az abban résztvevő tisztek vitézségét a hadsereg vezetői nagyra értékelték. Meskó és táborkari főnöke, Voith Ferdinánd őrnagy, valamint a pozsonyi felkelő lovasezred parancsnoka, Esterházy János gróf, ezredes megkapták a Mária Terézia rendet, előbbi a középkereszt, utóbbiak a lovagkereszt tulajdonosai lettek. (Eddig a Mária Terézia rendet csak a reguláris hadsereg tisztjei kaphatták meg. Ez volt az első eset, hogy kivételt tett a rend káptalanja). Miután a Meskó-hadosztály sikeresen kitört a győri sánctáborból, június 16-án éjszaka a pozsonyi nemesi felkelő lovasezred 3. főstrázsamesteri osztályának Ikrénynél felejtett /!/ első lovasszázada is kitört a francia gyűrűből. A század, összesen 51 lovas, Olgyay Boldizsár századparancsnok helyettes vezetésével átúsztatott a Rábán, majd a Marcalon és az erdőkben lappangva déli irányba vonult. Pápától északra, Gyarmat és Takácsi faluk között egy Győr felé igyekvő, szekereket kísérő francia lovasvadász osztagot vettek észre. Olgyay habozás nélkül rohamra vezényelte csapatát, ő maga a franciák parancsnokát támadta meg, s kézitusában levágta. A francia tiszt már lezuhant a nyeregből, amikor Olgyay lovát is golyó érte. Szorult helyzetéből egyik közvitéíe szabadította ki, mégpedig úgy, hogy csütörtököt mondott pisztolyának lendületes és pontos dobásával tette harcképtelenné a kapitányára támadó francia tisztet. A kapitány egy zsákmányolt lóra pattanva folytatta a küzdelmet, egészen addig, mígnem a francia lovasok zöme megfutamodott. A pozsonyi felkelők 31 francia foglyot ejtettek és hét szekér fegyverre és ruhaneműre tettek szert. Az összecsapást követően a pozsonyiak Mórra, majd Csákvárra lovagoltak és Bicskénél csatalakoztak a Liechtenstein huszárezredhez, akik Pestre kísérték őket. A Hazai és Külföldi Tudósítások így számolt be érkezésükről: „...Június 18- dikban délután Pestre érkezett [ti. Olgyay csapata], hol az összegyűlt nép csudájára, maga a franczia főtiszt paripáján ülvén, afranczia rabokat előtte vezettette. Vitézei pedig francia lovasvadász kardokkal felékesítve s az elfogott lovakat kézen vezetve az elfoglalt francia bagázsis kocsikat s egyéb martalékokat kísérték. Gyönyörűséggel nézte ezt, mint egy diadalmi pompát Buda és Pest városa a hídon általjönni". A szokatlan diadal jutalma sem maradt el, Olgyay Boldizsár, a „vitéz inszurgens" - ritka kivételként - megkapta a Mária Terézia rend lovagkeresztjét. A nemesi felkelés „hattyúdala" A nemesi felkelésről alkotott véleményeket mindazonáltal hosszú időn át a győri csatáról elterjedt hamis nézetek és értékítéletek határozták meg. János főherceg „gyávaság-vádja" meghatározóan és sikeresen befolyásolta kortársai és az utókor inszurgens-képét, melyhez költőink és politikusaink is - más-máá indíttatásból -