Nagy-L István szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 11. (Pápa, 2006)
Az 1809-es hadjárat Magyarországon - JOHN H. GILL: A Rajnai Szövetség csapatai Magyarországon 1809-ben
A badeni dandár Colbert-rel együtt Sárvárra vonult, ahol a Rába átkelőjét Colbert a badeni vadászokkal és lovas tüzérséggel június 8-án elfoglalta. Másnap itt egyesült Lauriston az alkirállyal; Alexandre Montbrun hadosztálytábornok a következő nap könnyűlovas-dandárával (7. huszár-, 1. és 2. lovas vadászezred) érkezett. A tikkasztó hőség miatt a csapatok jórészt éjszaka meneteltek „végelláthatatlan síkságok, dús gabonaföldek között" de mindazon által a menetek nagyon megerőltetők voltak, mivel „a hőség egész éjfélig megmaradt", ahogyan a badeni ezredorvos Wilhelm Mcicr naplójából értesülhetünk. 7 Meier a hadjárat további fáradtságairól is szól: „bővében voltunk erős boroknak, de nagyon kevés volt a jó ivóvíz az emberek és lovak számára, és egészen 8-ig, amikor végre megeredt az eső és megáztatta a száraz talajt, a portól és hőségtől sokat szenvedtünk. 8 Meier egy érdekes alsó perspektívából szemléli a hadászati helyzetet és Napoleon terveit: „Egészen eddig nem vívtunk valódi ütközetet, nem tekintve, hogy az inszurgensek számban felül múltak minket; a hadműveletek ide-oda menetelésre szorítkoztak. Egyébként az egész vállalkozás alatt ez a számbeli fölényük szabott meg minden tevékenységünket és minden erőösszevonásunkat: minden úgy ment mintha egy ötletből indult volna ki vagy egy átgondolt terv kivitelezése lett volna." Jenő alkirály elővédjeként Colbert és a vadászok továbbindultak a Marcal felé, június 1 1-én éjjel 1 órakor a vadászzászlóalj megtámadta és elűzte az átkelő védőit, ezzel megnyitotta az utat Pápa felé. Másnap a pápai ütközetben a harcok fő terhét a francia lovasság viselte, de a badeni csapatok, mindenek előtt a vadászok fontos szerepet játszottak. Pachtod gyalogos hadosztálya és Grouchy lovassága között felvonulva a vadászok Montbrun lovasságát követve vonultak be Pápára az osztrákok sarkában. Egy badeni történet szerint:" A badeni gyalogság a leggyorsabb futásban követte a (francia) lovasvadászokat és az ellenséggel egy időben érte el a helyet és a fő utat pásztázó ellenséges tüzérségi tűzben sietett keresztül rajta." 9 „A rohamlépésben haladtunk végig a városon," írja Meier, „Az utakon mindenfelé szétszórva puskák, szablyák, sisakok és csákók hevertek; és több halott és súlyosan sérült osztrák, többnyire szablyavágás okozta sebesülésüket." 10 A hely másik végén a vadászok és az 1. ezred a főúttól jobbra egy, az osztrák Konstatnin von Ettingshausen véleménye szerint „kiváló manőver"-rel vonult fel. 11 Amint a lövészek (vagy voltizsőrök) felvonultak az üteg mint mindig „ügyesen" (a dandár naplója szerint) foglalt pozíciót, és gyorsan elhallgattatta az osztrák tüzérséget. 12 A Pápától északra vívott kétórás harcban a tüzérség és a vadászzászlóalj voltizsőr százada a visszavonuló osztrák oszlop üldözésében fontos szerepet játszott. Sok foglyot ejtettek és sok zsákmányolt hadianyagot hoztak magukkal, amikor este Pápára visszatértek. A dandár számára ez egy sikeres nap volt, a veszteségek aránylag csekélyek maradtak: két halott és 9 sebesült. A halottak között találjuk Müller hadnagyot a gyalogezredből, őt a jobb vállán találta el egy ágyúgolyó. Jenő alkirály és Lauriston tábornok megdicsérte a badeniek bátorságát, taktikai érzékét és kitartását. Talán ez 7 MEIER 50. 8 MEIER 51. 9 ZECH-PORBECK 134. lásd még: Journal des Großherzoglich Badischen General-Staab, a naplót vezette: Karl von Franken alezredes, Generallandesarchiv Karlsruhe (GLA), 48/4286. 10 MEIER 51 " Ettingshausen naplóját idézi: ZWIEDINECK 1892 85. 12 Journal des Großherzoglich Badischen General-Sraah, GLA, 48/4286.