Nagy-L István szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 11. (Pápa, 2006)

1809 és Pápa - MEZEI ZSOLT: „Szabadrablás" A francia katonaság kártételei Pápán és környékén 1809-ben

erősíti meg -, hogy a kollégiumi könyvtár Mándi Márton Ish'ánnsk köszönhette megmenekülését, mivel az iskolával szemben lakó professzor „odahagyva saját otthonának oltalmazását, az iskolába ment" s mivel jól tudott franciául, rávette a katonákat, hogy a bibliotékát kíméljék meg. Végezetül vessünk egy pillantást forrásunk utolsó oldalaira, ahol a város környéki településeken okozott károkat mérték fel. Itt két különálló táblázatot találunk. Egyikben csak azok a személyek szerepelnek (helységenként), akik valamilyen fuvart teljesítettek a francia hadsereg számára, azaz saját igás állataikkal szállítási feladatokat hajtottak végre - de a kocsit vagy az állatot vagy mindkettőt elkobozták tőlük a franciák. Ennek megfelelően a táblázat utolsó rubrikájának címe ez: „minemű alkalmatossággal veszett el a marhája" azaz a lovai. Ebben a sorban legtöbbször az szerepel, hogy Győrbe ment az illető, de vissza már jószágai nélkül kellett jönnie. De volt olyan személy is - például a vaszari Paraitz István vagy a vanyolai Kapcsánál István —, aki „Bétsig ment az ellenséggel, ott vették el az lovait". Csak felsorolásszerűen említve, a következő helységek szerepelnek - Pápán kívül - ebben a lajstromban: Takácsi (2 fő), Vaszar (2), Béb (9), Vanyola (2), Fenyőfő (1), Gyimót 21 (1), Teszér 22 (1), Gecse (1), Szentiván 23 (1), Csót (1), Nyőgér (8), Patona 24 (3). Ezektől a gazdáktól (összesen 38 fő) 68 darab állatot koboztak el, mintegy 10.781 forint értékben. A másik táblázatban azokat a gazdákat írta össze a megyei bizottság - Pápa, Marcaltő és Takácsi helységekből -, akiknek az állatait a legelőről hajtották el. Itt 31 fő 57 jószága szerepel 10.641 forint értékben. * Mit mondhatnánk összegzésül? Csak azt ismételjük, amit már korábban is mondottunk: a hadiállapot részeként engedélyezett két órányi szabadrablás során a francia hadsereg katonái felforgatták és kifosztották a Belvárost, a Felsővárost és az Alsóváros egy részét. Gyakorlatilag mindent elraboltak, ami csak útjukba és a kezük ügyébe esett. Nem készítettünk részletes statisztikai kimutatást, de ha nagy vonalakban összeadjuk a kéziratban felsorolt kárösszegeket, akkor láthatjuk, hogy az megközelíti a 40.000 forintot. 25 Két nap alatt az ellenséges katonák akkora gazdasági kárt és veszteséget okoztak a városi polgárság magánvagyonában, hogy azt csak évek kemény munkájával tudták ismét helyreállítani. 20 Zsoldos János erről nem emlékezik meg. 21 Ma Nagygyimót község. 22 Ma Pápateszér község. 23 Ma Bakonyszentiván község. 24 Ma Lovászpatona község. 25 Még akkor is jelentős tételről van szó, ha sejtjük, hogy a jegyzékekben szereplő adatok itt-ott talán „kozmetikázva" vannak, azaz: olyan veszteségeket is felsoroltak bennük a derék pápai polgárok, amelyek nem a francia katonák szabadrablásának számlájára írhatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom