László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 9-10. (Pápa, 2004)

OSZKÓ ÉVA: A devecseri Esterházy-kastély

Remélem, hogy ezzel a tanulmánnyal egy teljesebb, új adatokkal kiegészített ké­pet festek a devecseri kastélyról és annak lakóiról az eddig megjelent anyagok és a szó­beli források felhasználásával. II. A község rövid története /. Földrajzi helyzet Devecser Veszprém megyében, a Bakony Ny-i peremvidékén helyezkedik el. A Torna-patak vizes árterületéből kiemelkedő egyik halomra, a patak bal partjára települt az első szállás, s ez vált később Devecser faluvá. Kedvező természeti viszonyai, fekvése illetve jó védhetősége biztosította a település fennmaradását a történelem során: K-ről és É-ról a bakonyi erdők, valamint a Torna-patak mocsarai, É-on és DNY-on pedig külön­böző várak (Pápa, Somló, Sümeg) védték. Igen jelentős tényező az is, hogy két fontos útvonal keresztezte itt egymást ősidők óta. Az egyik NY-K-i irányú volt, melynek nyomvonalán napjainkig ott húzódik a 8. sz. fő közlekedési út, valamint a Budapest­Szombathely közötti vasútvonal. A másik egy É-ról D-i irányba húzódó útvonal volt, amely Pápáról indult ki, s a Somlót K-röl megkerülve, Devecsert érintve vezetett egé­szen Nagyvázsonyig. Ez által az összeköttetés minden irányban adva volt. 2. Néveredet A település neve a Dewecher vagy Deuecher személynévből keletkezett puszta névadással. A személynév talán szláv eredetre vezethető vissza, kilencedszedöt jelent. 8 3. A település közigazgatási státusza Devecser történetének írásos emlékei az Árpád-korban kezdődnek. 9 Ebben az időben a település csupán egy kis falu volt. A XV. század végén egy 1488-as összeírás szerint viszont Devecser Veszprém megye négy járása közül az egyiknek a devecseri já­rásnak volt a központja. 10 A település státusza a vár felépülésével változott meg. Az 1543. évi kiváltságlevélben nevezték először oppidumnak Devecsert, melyben I. Ferdi­nánd évente 3 országos, és szombati napokon hetivásár-tartási jogot adományozott az itt lakóknak. A települést városként tartották számon a XX. század elejéig, azt viszont nem tudjuk, hogy milyen körülmények között veszítette el ezt a rangját 1909-ben. Ezután já­rási székhelyként működött 1971-ig. A község fejlesztése az 1990-es években kapott na­gyobb lendületet, melynek az eredménye az lett, hogy 1997 őszétől Devecser visszakap­ta a városi rangját. 8 Kiss 1. 369. o. 9 A település első említése 1045-ből való. 10 A devecseri járás létrejöttének időpontja ismeretlen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom