László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 9-10. (Pápa, 2004)
LÁSZLÓ PÉTER: A nádor-termi Pápa festmény. A pápai Fö tér a 17-18. században
sével. Előfordult, hogy az ilyen telket és házat csak néhány évre inscribálta a földesúr, de általában meghatározatlan időre adományozta oda azzal a kikötéssel, hogy amennyiben a megváltási összeget használójának visszafizeti, akkor bármikor, de általában egy évben csak egy meghatározott napon, általában Szent György napján visszaválthatja. Az ilyen házat használója, csaknem mint saját tulajdonát bírhatta, szabadon felújíthatta, építhetett hozzá, vagy akár egészen új épületet is emelhetett a telken. Visszaváltáskor felbecsülték a telken álló épület, vagy épületek értékét, s amennyiben felújítás, vagy új épület emelése történt, ennek értékével megemelték a visszaváltási összeget. Ha az épület állagában romlás következett be. azt levonták a visszaváltási összegből. Tehát annak ellenére, hogy az inscriptionális házat az illető tehermentesítve adományba kapta, annak elidegeníthetetlen tulajdonjoga a földesúré maradt. Ilyen inscriptionális házat kaptak általában a katonák, az uradalom vezető tisztjei, de a kis- és középnemesek legnagyobb része is ilyenben lakott. Pápa belvárosában csak elvétve akadt olyan szabad nemesi telek, amely nem az Esterházy-család birtokában volt. Az északkelti házsor 1-7. számú házai illetve telkei nem szerepelnek az említett „Extractusban , \ Azok vagy szabad nemesi telkek, vagy még inkább a földesúr saját használatában lévő házak, illetve jobbágytelkek voltak, ezekről külön összeírás, telekkönyv készült. Miután 1626-ban Pápa városa, az uradalommal együtt az Esterházy-család birtokába került, a katolikus hitű új birtokosok, kik az ellenreformáció hívei voltak, igyekeztek a református vallást városukban visszaszorítani, s a lakosság visszatérítése mellett számos kísérletet tettek a református egyház használatában, vagy tulajdonában lévő telkek és épületek visszaszerzésére is. Egyszerűbbnek tűnt a földesúr birtokában lévő inscriptionális házak visszaszerzése, elvétele, amelyhez megvoltak a jogi eszközök is, s adott esetben csak a kedvező alkalmat kellett kivárni. Talán az első ilyen alkalom 1649-ben adódott, amikor a 8. számú, közvetlenül a volt plébánia épülete melletti, s a reformátusok használatában lévő ház megürült. Ezt a házat gróf Esterházy László 1649. július 26-án 200 forint megváltási összegben, hűséges szolgálataiért Barcza Györgynek adományozta. Az erről kiállított oklevélben ezt az épületet, mint „János praedicator házát" határozták meg.' 14 Dr. Tóth Ede egyháztörténetében ezt az eseményt a reformátusok elleni egyik első támadásként értékelte, s azt írja, hogy a grófnak azért volt szüksége erre a házra, mert plébánost hozott a városba, s annak lakásául foglalta le. Ugyanakkor tévesen azt állította, hogy Czeglédi Pál református püspök lakott itt, akinek 1649-ben bekövetkezett halála teremtette meg az alkalmat arra, hogy a gróf rátegye a kezét az épületre/ 3 Egyrészt Czeglédi Pál augusztus 29-én halt meg , tehát egy hónappal később mint hogy az épület eladományozásra került, másrészt pedig bizonyítottan soha nem ez volt a háza. Gróf Esterházy László magyar nyelvű oklevelébe, a pontos azonosítás miatt, belevették a 8. számú ház szomszédait is, s itt egyértelműen ez áll: „Dél felül Czeglédi Pál Praedicator háza [...]" Czeglédi Pál püspök tehát egyértelműen a 9. számú házban, az egykori katolikus plébánia épületében lakott, amelyet az 1660. március 1 T-i összeírásban praedikator házként említenek/ 7 Az egyébként magyar nyelvű oklevélben az áll, hogy a ház „per defectum" a földesúrra szállt, amit dr. Tóth ,4 Prothocollum 1-2. " Dr. TÓTH 1941, 69. 36 THÜR Y 1998. 1. k., 346. 17 KATONA 1972. 347; HARIS 1998, 349.
