László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 9-10. (Pápa, 2004)

LÁSZLÓ PÉTER: A nádor-termi Pápa festmény. A pápai Fö tér a 17-18. században

Közvetlenül a templom mögött, a Hosszú utca keleti frontja és a tópart között húzódó elterülő városrészben álltak a reformátusok egyházi épületei, s itt volt valójában a pápai református egyház központja. Ezek egyrészt a régi katolikus egyházi telkeken álltak, részben pedig a földesúr tulajdonában lévő, un. inscriptionális házak voltak. A katolikus egyházi épületek, beleértve a plébániatemplomot is, a 16. század első felében a reformátusok kezére kerültek. Minthogy a földesúr is és a lakosság döntő többsége is az új hitet vallotta - s a katolikus vallásgyakorlat megszűnt a városban -, ez a birtokbavétel békés úton és teljesen jogszerűen történt. A templom és más katolikus egyházi épületek esetében a birtokba vétel nem is helyes kifejezés, hiszen ezeket továbbra is ugyanaz most már új hitre tért - lakosság használta, mint azelőtt. De a reformátusok - főként professzorok és prédikátorok lakásaként - olyan épületeket is birtokoltak, amelyek a földesúr fundusán álltak, s amelyeket az ugyancsak református földesúrtól kaptak, tulajdonképpen inscriptionális házakként, vagyis minden jobbágyi szolgáltatástól és adótól mentesítve. A konfliktusok akkor kezdődtek, amikor Pápa 1626-ban katolikus földesúr tulajdonába került - aki még ha személyében nem is lett volna az ellenreformáció harcos híve - vallási téren is meghatározó tényező volt. Az új birtokos, különösen ha huzamosabban Pápán is lakott - mint Csáky László, vagy id. gróf Esterházy Ferenc (1641-1683) - maga és családja számára gondoskodni kívánt a katolikus vallásgyakorlatról. Ismét érkezett katolikus pap Pápára, aki kezdetben a várban kapott szállást, s a Szűz-Máriának szentelt várkápolna lett a katolikus istentiszteletek színhelye. A katolikus földesúr már úgy tekintett a reformátusok kezén lévő egyházi épületekre, mindenekelőtt a templomra, mint amelyeket jogtalanul bitorolnak, s igyekezett, nem egyszer erőszakkal is, visszaszerezni azokat. Időközben a lakosság vallási összetétele is megváltozott. Az uradalmi tisztikarban, az iparosok körében a földesúr szívesebben látott katolikusokat, mint reformátusokat, s így ezek letelepedését pártolta. A meginduló hittérítés is - főként a ferencesek tevékenysége révén - eredményekkel járt. Ahogyan nőtt a katolikus lakosság számaránya a városban, úgy egyre nagyobb súlyt kapott a földesúr ellenreformációs törekvése is. Ahhoz, hogy nyomon kövessük az egyes épületek sorsát, történetét nagy segítséget nyújt az a kataszteri összeírás, amely tulajdonképpen a Maynczek-féle térképen alapult, illetve amelyhez ez a térkép mellékletül szolgált. Ez a kataszter, amely az „Extractus Prothocolli Inscriptionalium Papensium ac aliorum Locorum" címet viseli, valójában csak az inscriptionális házakat tartalmazta és az Esterházy-család pápai levéltárában őrzött és még meglévő eredeti oklevelek adatain alapult. Ehhez kapcsolódott maga a „Prothocollum", amelybe bemásolták az egyes házakra vonatkozó és még fellelhető eredeti okleveleket. Az adatok ezekben a dokumentumokban sem mindig teljesek, mivel talán a tulajdonos változások következtében, s a háborús idők miatt is, nem mindig maradtak fenn az eredeti iratok és a korábbi bejegyzések is hiányosak voltak. Az inscriptionális házak a földesúr tulajdonában lévő, eredetileg jobbágytelken álló, tehát minden jobbágyi kötelezettséggel is megterhelt házak voltak, amelyekhez a külső városban még allodium és kert is tartozott. Amikor egy ilyen házat a földesúr „isncribált", akkor azt bizonyos megváltási összeg fejében, amely általában az épület becsült értékével volt egyenlő, átengedte valamely hívének hűséges szolgálatai, vagy egyéb érdemei elismeréseként. A házat, illetve a telket, amelyen állt, mentesítette minden jobbágyi adó és kötelezettség alól. Az ilyen épületet a használója - mintegy birtokosa örökül hagyhatta, elajándékozhatta, vagy eladhatta, természetesen a földesúr beleegyezé-