László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)

LÁSZLÓ PÉTER: A pápa-ugodi Esterházy uradalom gazdasági szervezete a 18. század első felében

A porkoláb gróf Esterházy Ferenc idejében Soós Ferenc volt, aki feltételezhetően már 1738-ban a gróf szolgálatában állt. 4 ^ Az ő munkájával és magatartásával kapcsolat­ban is számos kifogás merült fel, de ennek ellenére mintegy két évtizeden át megmarad­hatott hivatalában. Még 1745-ben fény derült viszonyára szolgálójával, amely kapcsolat­nak, úgy tűnik gyümölcse is lett, mivel gróf Esterházy Ferenc azt fontolgatta, hogy le­hetne a porkolábot arra rá venni, hogy szolgálóját vegye el feleségül. „Mivelhogy a' porkoláb feleségül el nem akarja venni, hogy elvegye, nem lehet ugyan kényszeríteni, /.../ arra lehet stringálni, hogy a" szolgálónak a' Jegy-ruhát, és dost megadja, a' melly is fájdalmassanfog néki esni. " 4fi - írta Esterházy Ferenc a pápai tiszttartónak. De a baj nem jár egyedül, mert nem volt elég, hogy ez az ügy megesett és kipattant, ez év júliusá­ban a rabok is megszöktek a vár tömlöcéböl. Esterházy vizsgálatot rendelt el a porkoláb ellen, melyet Sándorffy uradalmi ügyész vezetett. Soós Ferencet felfüggesztették állásá­ból, sőt Bittó Ferenc rövid időre még tömlöcbe is záratta, s a vár leltárban szereplő ingó­ságait a gróf ideiglenesen a számtartónak rendelte átadni. A „fejér ruhákat" pedig a számtartó feleségének gondjaira bízták. Az ügynek azonban, úgy látszik, nagyobb volt a füstje, mint a lángja, mert a vizsgálat végeztével a porkolábot kiengedték tömlöcéböl és állásába is visszahelyezték. 47 A gróf ezúttal megbocsátott Soós Ferencnek, s az eset mintha feledésbe is merült volna, mivel 1752-ben szántóföldet is juttatott, a következő évben pedig szénát utaltatott ki számára, hogy tehenét és négy borját kiteleltethesse. 48 A pápa-ugodi gazdaság irányítása viszonylag kis számú tisztviselővel történt, s az egyes tisztek hatásköre így szélesebb volt, mint általában és több olyan feladatot is ellát­tak, amelyekre jobban kiépített szervezetű uradalmakban később külön tisztviselőket al­kalmaztak. A kasznár és a porkoláb kötelességei olyan területekre is kiterjedtek, amelyek megkívánták tőlük, hogy a gazdaság ügyeiben jártas és tapasztalt emberek legyenek. A számtartó sem csupán hivatalában ülve az uradalom könyvelését végezte, és a kasszát kezelte, de a vidéket járva a jobbágyok szolgáltatásainak behajtását, a különböző bérleti díjak beszedését is személyesen intézte. Dobóczky Ádám 1748. december 12-én kelt le­velében ezt írta Bittó Józsefnek: ,,a' számtartó most falurul falura jár esztendőnek vége felé lévén az idő, incassálya a restanciákat [..f" 49 De így volt ez a pápa-ugodi urada­lomban is, Esterházy Ferenc több ízben is sürgeti a számtartót, hogy a restanciák behaj­tásában szorgalmasabb legyen. Csak később, ifjú gróf Esterházy Ferenc rendelt a szám­tartó mellé segítségül egy külön hajdút, akivel csak ő rendelkezhetett. 50 Talán a számos feladat is közrejátszhatott abban, hogy a különböző számadások szinte soha nem készül­tek el az instructióban előírt határidőre, azokkal mindig késedelemben voltak. „Meg­engedem ugyan, hogy sokféle a' dolog: de abban bizonyos lehet Kglmed, hogy az többi Jószágbéli tiszteknek is mindenkor elég munkájok vagyon.' 1 '' — írta gróf Esterházy Ferenc Gróf Esterházy Ferenc egy megbízó levele Bittó Józsefnek, hogy Soós Ferencnek „egy ölni való sörtést adasson". GEKM ltsz.: 75.94.3. Igaz ugyan, hogy ezen levélben nem szerepel Soós Ferenc hivatalának megne­vezése. 46 Gróf Esterházy Ferenc levele Bittó Józsefhez. 1745. augusztus 11. GEKM ltsz.:75.101.22. 47 Gróf Esterházy Ferenc levelei Bittó Józsefhez. GEKM ltsz.: 75.101.18.; 75.101.9.; 75.101.22.; 75.101.12.; 75.101.27. 48 Gróf Esterházy Ferenc levele Bittó Józsefhez, GEKM ltsz.: 75.109.6. 4 " Dobóczky Áfdám levele Bittó Józsefhez, GEKM ltsz.: 75.104. 1 l. Ifjú gróf Esterházy Ferenc levele Bittó Józsefhez, GEKM ltsz.:

Next

/
Oldalképek
Tartalom