László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)
TÓTH G. PÉTER: Emberevők - Törökverők. A magyarokról kialakított sztereotip képek és a vég vidéki lakomák kérdése
ban minden forrásora volt jellemző. A harctéri jelenetek leírásakor a kortárs krónikások gyakran alkalmaztak olyan mondai, irodalmi motívumot, melyekkel a küzdelemben résztvevők lelkiállapotát is érzékeltetni tudták. Az ellenség vérétől iszamos, vad dühtől felajzott katona-hős vagy a hidegvérrel gyilkoló, kegyetlenkedő anti-hös leírásával a krónikaíró nézőpontját is megismerhetjük. Az ellenséghez való pozitív vagy negatív hozzáállás azonban a hősábrázolás tematikai megfogalmazásán, jellegén nem sokat változtatott. A hösábrázolás egyik szélsőséges motívumának tekinthetjük a hullák melletti lakomázásról vagy az áldozatok ember általi felzabáitatásáról szóló történeteket. Bizonyára sokan ismerik a Kinizsi Pál személyét megörökítő, 19. században széles körben terjesztett történeti mondát, melyben a molnárfiúból hadvezérré avanzsált hős az ütközet végén, szájában és kezében egy-egy törökkel vad táncot lejt. 6 "' A Kinizsiről szóló vad történetek korai forrásai Bonfini, Ludovicus Tubero majd őket követően Heltai Gáspár krónikái voltak, ahol a szerzők nem felejtették el megemlíteni, hogy Kinizsi bővérű természetű emberként gyakran ragadtatta magát hasonló cselekedetekre. Kinizsi a kenyérmezei ütközet utáni lakomára - egy 17. századi iskoladráma szerint - így invitálta hallgatóit: Kenési (Kinizsi) Pál lakomája „ E nagy diadalmon illik hogy vigadjunk, Azért e testekből asztalunk rakassuk, Melyre hamarsággal az étket fogassuk. Ily nagy harcunk után ez helyen mulassunk. " 63 Kinizsi vadsága azonban nem csak ebben a jelenetben mutatkozott meg. Ludovicus Tubero említi azt az esetet, amelyről az 1503-ban tett magyarországi útja során szerezhetett tudomást. A valószínűleg 1492-ben lezajlott esemény története szerint a tihanyi Szent Ányos apátság egykori vezetőjét - aki papi ruháját levetve (mely Mátyás, Ulászló és II. Lajos dekrétumai szerint is súlyos véteknek számított) rabló módjára pusztított a Balaton-felvidéken - Kinizsi, a környék földesura elfogattatta, malomkerékhez kötve kínoztatta, majd pedig élve elégetésre rendelte. „A barát a kínok közepette mégis visszaemlékezett elkövetett bűneire, az isteni kegyelem sugallta azt [...] Ezért míg a máglyán égett, egyetlen sóhaj nélkül elszánt lélekkel állította, hogy méltán nyert büntetést, és Istenhez fohászkodva lehelte ki lelkét." 64 A Kinizsivel kapcsolatos harmadik történet az áruló belgrádi végváriak kivégzéséhez kapcsolódik. Mint ismeretes Kinizsinek jutott az a szomorú dicsőség, hogy a Fekete Sereg maradékát felszámolja. Akik túlélték a sereg szétszóratását, a halászfalvi katasztrófát - mintegy ezren - örségül Nándorfehérvárra kerültek. Ezek zsold híján vagy elszéledtek, vagy idegen szolgálatba álltak. A legkitartóbbak helyükön maradtak még 1494-ben is, amikor Kinizsi árulási szándékukról hírt kapott. A hír szerint szövetkezni kívántak a törökkel. Kinizsi, aki már ekkor igen kegyetlen természetű ember hírében állt, és aki ezután nem sokkal gutaütésben halt meg, minden 62 Például Kálmány Lajos (1914) és Szendrey Zsigmond (1927) történeti mondagyűjtései. 63 Comoedia Generalis de conflictu turcorum et liungarorum. 17. század, ismeretlen szerző. Nagy Péter szerk., Magyar drámaírók. 16-18. század. (Budapest: Szépirodalmi, 1981)666. 64 Ludovicus Tubero, Kortörténeti feljegyzések (Magyarország). Közreadja Blazovich László - Sz. Galántai Erzsébet. (Szeged, 1994) Szegedi Középkor-történeti Könyvtár 4. 170-171./Tubero, Ludovicus 1603: Ludovici Tuberonis, Dalmatáé abbatis. Commentariorum de temporibus suis liber X. Francofurti [Frankfurt], Mami, 1603. [Fővárosi Szabó E. Kvt. B 943/508.]
