László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)

UGHY ISTVÁN: Rekonstrukciók és a hantai "gödrös" ház

lehet a megoldás. Ennek két útja lehetséges. Az egyik - amely ma már jellemzőnek mondható a legújabb vizsgálatokra - hogy a magyar házfejlődést a közép- és keleteurópai lakáskultúra egyetemes fejlődésével együttesen szemléljük. A másik út talán az lehet, ha a megszokottól eltérő jelenségeket nem a szabályt erősítő kivételeknek tekintjük, hanem megkíséreljük azokat a fejlődési folyamat szempontjából értékelni". Majd a tanulmány végén: „Összegezve az elmondottakat, arra a következtetésre juthatunk, hogy Árpád-kori lakáskultúránk fejlődése két szálon haladt: a felszíni és a gödörházak vonalán. Az előbbiek az idő multával egyre nagyobb jelentőségre tettek szert, s a 12. sz.-lól a fejlődés irányát ők szabták meg. A gödörházak fejlődése ugyanebben az évszázadban megrekedt, [...] jelentőségük egyre csökken, szerepük alárendelté válik. E párhuzamos fejlődési folyamatban tehát a 13. században döntő változás következett. Az újabb régészeti feltárások az eddig észlelt átmeneti ürt is kitöltik: a 14. századi Tiszaugi és Pusztaszeri lakóház a 13. századi előzmények szerves folytatásai a 15. századtól már jól ismert lakóházaink irányába". A tanulmány középső szakaszára bővebben is akarok reagálni, rajzos táblákat állítok össze, melyeket magyarázni is szeretnék a visszaépítés szempontjából is. Egyáltalán az okoz nekem problémát, hogy bármennyire is akarunk elrugaszkodni Méri putrijától, nem tudunk. Még ma is bűvöl és rabul ejt, holott ez csak függeléke (appendixe)a valódinak, az igazinak, amely a hajdani telken a fő helyen a felszínen állt felmenő fallal , boronásan, vagy fonottan, döngölten, meszelten. Persze, hogy a putri a fő szereplő, mert a régész mást nem talál. Muszáj a gödörre hagyatkozni. Ilon Gábor kollegám jelenleg éppen egy 10. századi temetőt ás. A temetőt 50-80 cm vastag föld takarja, tudjuk, ezer évvel ezelőtt sem kaparták csak úgy el a halottaikat az emberek a gyep alá. Az idő kb. 1000 év alatt másfél méter földet vitt el a sírokról, a 10. századi faluról is, amelynek ez volt a temetője. El tudjuk képzelni, mi marad ebből a faluból, hogyha ráengedjük a tolólapos gépeket, hogy minél hamarabb kitermeljük azt a néhány gödörfeneket meg cserepet, ami maradt. Sír az ember lelke mikor Étére gondol, mi ment el ott, amikor az ősgyepet felszántották. Milyen változatos emlékeket őrzött meg ott a föld - csak azt az egynehányat említve, amit Csalogovics megásott - és sikerült újdonságot is találni! Amint már említettem Méri putri-szelleme rabságban tart, lehet erre a gödörre számtalan variációjú tetőt építeni (mint, ahogy meg is teszem a következő fejezet tábláin), de kár a fáradtságért, sosem volt ez lakóház. Nagyobbfajta munkagödör volt ez, persze tetőzettel ellátva. Ezt a gödröt megpróbálom egy nagyobb egységbe befoglalni és annak alárendelni, jobban járok változatosabb tetőszerkezeteket tudok föléje építeni. Nem tudok tovább lépni, amíg nem idézek Mesterházy Károlytól is. Sorai találóan egybehangzanak a mondókámmal (idézet a „Népi építészet..." c. írásból; Szentendre-Szolnok 2001, 55-59. old.). „Ha az Árpád-kori települések rekonstrukciós ábrázolásait tekintjük, akár a millecentenáris kiállítás makettjeit, akár a korábbiakat, mindenütt olyan településkép tárul elénk, ahol a földbe ásott házak tetőzete a föld felszínére támaszkodik, és valamennyi egysejtű. Gyakran a házak tetőzete kívülről le van földelve és valódi putrivilágot idéz. Ezzel a településképpel szemben a nyugati határunk túloldalán egészen másként képzelik el saját falvaikat [...]. Az összehasonlításban a magyar falu képe nagyon vigasztalan képet mutat, és nem is nagyon hisszük el, hogy a településképet illetően ilyen rosszul állt a szénánk a királyság megalakulásakor". És szintén megálljt parancsol nekem az a felismerés, (ezt magamnak ismertem fel, saját vigasztalásomra), hogy tulajdonképpen mi a 6. századtól - hogy ne merészkedjek el a 400-as évekig - kellene, hogy kutassuk a házain-