László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)
NAGY ISTVÁN: A pápai ütközet 1809. június 12-én
hetünk el a fontos tény mellett: a magyar csapatokból álló utóvéd hősies kitartása, és érzékeny veszteségei ismételten megmentették János főherceg hadseregét a megsemmisülés veszélyétől. Az osztrák hadvezetés az utolsó pillanatig várt csapatai elindításával, így az utóvédnek fel kellett áldoznia magát a hadsereg egészének érdekében. Semmi akadálya nem lett volna a reggeli indulásnak, de az osztrák hadvezetés nem mérte fel a csapatait fenyegető veszélyt. Összességében az osztrák és magyar csapatok szempontjából az ütközet sikerként értékelendő. Az ütközet harcászati eseményeiben alul maradtak, de a hadászati cél, a hadsereg megmentése szempontjából sikeresek voltak. A francia oldalon a pontos tervezés meghozta a sikert. A francia könnyűlovasság harcászatilag egyértelmű fölényben volt a magyar felkelő csapatokkal szemben, és ezt az elméleti fölényt a kiváló francia lovassági parancsnokok (Montbrun, Grouchy, Jacquinot, Colbert 142 ) a gyakorlatban sikeresen kamatoztatták. A francia lovasság megállítása elkerülhetetlen volt. A tüzérséggel védett gyalogság elleni roham siker esetén is túl nagy áldozatot követelt volna. Miután bebizonyosodott, hogy János főherceg nem vállalja Pápa alatt a csatát, a francia lovasság feladata az lett, hogy megtisztítsa Pápát az ellenséges utóvédtől, és lehetőség szerint üldözzön. A korlátozott célokat nagyon jól mutatja, hogy Grouchy nem vetette be a közben Pápa alá érkező Guérin-dragonyoshadosztályt, hanem pihenőt engedélyezett a nehézlovasságnak. 14 Ezek alapján kijelenthetjük, hogy a franciáknak is megfelelt az ütközet eredménye. Látszólag tehát azt a furcsa megállapítást kell tennünk, hogy az ütközetben mindkét fél győztesnek tekinthette magát. Ez a furcsaság azért csak látszólagos, mert a felek tervei nem álltak szöges ellentétben egymással. Ez bizonyítja, hogy az elő- és utóvédharcokat nem lehet a csaták magasabb harcászati elveinek szempontjából vizsgálni, mert a csatákban a szembenálló feleknek a tervei egymással ellentétesek (a másik fél legyőzésére irányulnak). Az előbbiek alapján még egyszer nagyon fontos hangsúlyozni: a pápai ütközetben a szembenálló felek tervei nem egymás legyőzését szolgálták, hanem a hadászati helyzetnek megfelelő előnyök kiharcolását. 3. 4. 2. Az ütközet veszteségei Az ütközet veszteségeit nagyon nehéz pontosan meghatározni. Az adatok egymástól nagyban különböznek, pontos jelentés pedig csak részben áll rendelkezésre. A francia források a magyar veszteségeket hatszáz főben határozzák meg. 144 Ezen felül ennek duplája sebesülten esett fogságba. Ez a szám a Pápán működő kórházak állományát jelentheti. Bizonyos, hogy ez az adat túlzó. A két pápai kórházban a karakói, a gógánfai és a dabrókai harcok sebesültjeit kezelték, ami összességében meg sem közelíthette az 1200-as számot, és legfeljebb egy-kétszáz főre tehető. 145 Az ütközet magyar veszteségeire magyar és osztrák források ellentétes adatokat közölnek. R. Kiss István munkájának egységtörténeti részében a veszprémi lovasezred 142 Négy francia lovassági tábornok képességeit későbbi sorsuk is bizonyítja. Montbrun 1812-ben a 3. lovashadtest parancsnokaként a borogyinói csatában esett el. Grouchy 1812-ben a 3. lovashadtestet vezette. Napoleon 1815-ben marsallá léptette elő. Jacquinot Waterloonál lovashadosztályt vezetett. Colbert 1812-től a Császári Gárda egyik lovasdandárának lelt a parancsnoka. 143 Du Casse 267^ 144 Du Casse 267. vö.: Grouchy 32-33. 145 Zsoldos 47-50.
