László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)

NAGY ISTVÁN: A pápai ütközet 1809. június 12-én

A írancia hadvezetés 11-i és 12-i hadműveleteinek megtervezésénél abból indult ki, hogy az osztrákok Pápa mellett vállalni fogják az összecsapást. 63 Erre mutatott Montbrun jelentése. A tábornok 10-én észlelte Mecséry menetét Tét irányába. Eugène ebből arra következtetett, hogy János Pápa mellett összpontosítást hajt végre, hogy el­lenálljon. Eugène ezért 11-én lehetőség szerint a legtöbb pihenést engedélyezte csapatai­nak. Colbert, Sahuc és Montbrun délután ezért csak kisebb járőrökkel üldözték a vissza­vonulókat. A nap folyamán a francia fősereg Sárvárról Kiscellen keresztül a külsővati Mar­cal-átkelőhöz ért. 66 Montbrun csapatai itt csatlakoztak Eugéne-hez. A francia előőrsök a nemesszalóki erdőig nyomultak előre, ahol több alkalommal tűzharcot folytattak a so­mogyi felkelő lovassággal. 67 Az osztrák és magyar seregeket két oldalról közelítették meg a franciák, ami egy elkövetkező összecsapásban nem sok jót ígért János főherceg­nek. Rossz hadászati szituációját egyetlen manőverrel hozhatta helyre: a lehető leghama­rabb el kellett kezdeni a visszavonulást, különben csak jelentős veszteség árán sikerülhet megmenteni a hadsereget. 3. A pápai ütközet 3. 1. Alialános helyzet június 12-én reggel, haditervek a napra 3. }. 1. A hadászati helyzet Az előző esti hosszú menet után János főherceg 12-én délelőttre pihenőt engedé­lyezett csapatainak. 69 A három hadosztály katonái a délelőttöt főzéssel töltötték. Nyu­galmuk biztosítása a Borsosgyőrnél táborozó Andrássy-dandár feladata lett. Az Andrássy-dandár az elsők között, június első napjaiban Körmenden csatlako­zott a Belső-Ausztriai Hadsereghez. 70 Azóta a dandárt alkotó két felkelő lovasezrednek, a pesti és veszprémi ezredeknek kellett biztosítani a meneteket, ami meglehetősen kifá­rasztotta a csapatokat. A karakó-gógánfai harcok fő terhét is nekik kellett viselni, ezért nem tekinthetjük jó döntésnek, hogy újból erre a két ezredre bízta a hadvezetés a vissza­vonulás fedezését. A reggeli órákban visszavonulási parancsot kapott a dandárral együtt az éjszakát Borsosgyőrnél töltő somogyi felkelő lovasezred, valamint a 2. József-huszárezred is. A somogyi lovasok a Kálvária-dombhoz vonultak, hogy a három hadosztály csapatainak közvetlen védelméről gondoskodjanak, míg a József-huszárok Pápa borsosgyőri kijára­tánál 71 álltak, így rájuk a délelőtt folyamán Andrássy tartalékként számíthatott. Du Casse 349. 1 Stutterheim 123. Grouchy 31-32. 1 Az ütközetben harcoló katonák egyenruházatához: Funcken (vonatkozó részek). Johann 124-145. R Kiss !.. kötet 108. MOLS 12 VII. No. 5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom