László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 7. (Pápa, 1997)
TÓTH PÉTER: A lázadók teste és az árulók büntetése. A pápai vallon zsoldosok kivégzése és a megtorlás hóhértechnológiájának kultúrtörténeti emlékei
ítéletvégrehajtás. A levegő, a föld, a tüz és a víz ítéletbeli szerepe helyett a test feldarabolása vált meghatározóvá. Ebből következik, hogy az ítéletvégrehajtás nagy reformját, vagyis "a börtön születését" már megelőzte egy olyan átalakulási folyamat, melyben a makrokozmikus büntetésnemek (máglya, eltemetés, megkövezés, kerékbetörés, vízbefojtás) fokozatos eltűnése mellett a test mikrokozmikus büntetésnemei kerültek előtérbe (felnégyelés, pallossal vagy egyéb technikával végrehajtott fejvétel, egyéb testcsonkítások). A folyamat végén - és ez már a börtön "történetéhez" kapcsolódik - mindezt már a nyilvánosságtól is elzárva hajtották végre, melynek eredményeként az egyén mikrokozmoszától is megfosztva állt az akasztófa alatt, vagy sínylődött a börtön rácsai mögött. 152 A török háborúk időszakában azonban mindezek még párhuzamosan voltak jelen. A test feletti uralom mindig is a tényleges uralommal volt azonos, a szabálytalan testmegnyilvánulások, a lázadások alkalmával elkövetett kínzások, kiherélések, karóbahúzások, felkoncolások, erőszakoskodások, gyermekgy il kosságok a jó és a rossz, a pokol hadserege és az isteni rend helyreállítására törekvő erők harcát, valós és szimbolikus értelemben vett "helyfoglalását" jelenítették meg. A hatalmat gyakorlók testének elpusztítása (papok, nemesek brutális kínzatása. megcsonkítása, megölése) egyet jelentett az ország teste (uralom, hatalom) elleni támadással, és mindez maga után vonta a megtorlás kegyetlenségét, az elitnek az alávetett csoportok teste feletti totális uralmát. A vezérek kivégzése (a lázadó sereg fejtől való megfosztása), illetve a lázadó sereg tagjainak megcsonkítása (orr-, ajak- vagy füllevágás) megbélyegzése (bőrbe tetoválás, bélyeg beleégetés) a társadalom teste feletti uralom helyreállítását célozta meg. Mindezen felfogás a test érzékelésének humanista magyarázatával is összecseng, mely valószínűleg azzal a szemléletváltással van összefüggésben, mely a medicinális és az anatómiai ismeretek tömeges méretű elterjedésében, valamint a klasszikus görög és római államelméletek reneszánsz-kori újjáéledésében nyilvánult meg. Jól szemlélteti ezt a felfogást többek között Szamosközy István munkája is, aki Erdély romlását az emberi test pusztulásával hasonlította össze. Ebben az emberi testet erődhöz, az államot ért csapásokat pedig az embert ért sérülésekhez és betegségekhez hasonlította: "A sors közben még sokkal szörnyűbb csapást tervezett, mint amilyennel Erdélyt eddig valaha is sújtotta. Mert az előző néhány évben is, egyik szerencsétlenséget a másikra tetézvén, a sok baj közepette jóformán annyi időt sem engedett, hogy felocsúdhasson az ország; az azonban, amit most fogunk előadni, kezdetben borzalmas, később kegyetlen, majd végül a gyászosnál is gyászosabb volt. Es bárcsak úgy lenne, hogy nem ez volt utolsó életmegnyilvánulása! Mert miként ha sebeink még nem hegesedtek be, és máris újabb és újabb csapásokat kapunk, testünk - legyen bár Atlasé - a végén mégis összerogy és kiszenved; és miként ha roppant falakat ostromolnak ágyúlövés ékkel, hol ez, hol az a rész sérül meg, most ez a kiszögellés, most az az oldal, míg a rongálódás végül is odáig fajul, hogy egyetlen óriási robajjal az egész összedől - így esett ez Erdéllyel is: miközben egyik csapás a másik után zúdult rá, és friss sebei még be sem gyógyultak, amikor a térdét, majd a karját újabb vágás érte; 152 Foucault 1990.
