László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 7. (Pápa, 1997)
TÓTH PÉTER: A lázadók teste és az árulók büntetése. A pápai vallon zsoldosok kivégzése és a megtorlás hóhértechnológiájának kultúrtörténeti emlékei
mosközy a Basta generális bosszúhadjáratát követő éhínség idejéből jegyzi meg, hogy 1603. májusában, éhínség alatt elkövetett emberhúsevés vádjával egy Nagyszeben melletti faluból (Resinár / Städterdorf) származó asszonyt Nagyszeben város vesztőhelyen négy részre vágtak, testének négy darabját a város négy sarkában, a városfalon kívülre karóra tűzték. 93 Egy másik eset szerint 1646-ban Marosszéken egy boszorkányságért elítélt nőt lófarkon meghurcoltak, néggyé vágtak, majd testét elégették. 96 A 18. században még alkalmazták a felnégyelés halálnemet. íly módon végezték ki Szegedinác Péró kurucvezért 1735-ben, valamint az 1785-ös délvidéki, erdélyi parasztlázadás két vezérét, Horeát és Kloskát. 1782/83-ban a honti emberevők perében hoztak olyan súlyos ítéletet, mely ritka kivételnek számított a 18. század második felében. Az emberevő cigány haramiák fővezérét és két alvezérét ítéltek felnégyelésre, további hat vezető férfit kerékbetörésre, további 16 férfit kötélre, és 16 nőt pallosra. Mindezekből kitűnik, hogy a felnégyelés elsősorban a lázadók büntetése volt. A lázadó testének feldarabolása minden esetben a politikai rend helyreállítását szimbolizálta, hiszen a testdarabok közszemlére tételével ezt kívánták a nyilvánosság előtt tudatosítani. A lázadók testének szétküldése, illetve a kapukra való kitűzése több célt is szolgált. Egyrészt a testdarabokkal kijelölték azt a '"területér, melyen a hatalmat gyakorlók legitimátásukat megvalósították, ahol a lázadás után a rendet helyreállították. Végeredményben tehát "helykijelölő" funkciója volt. Másik célja természetesen az volt, hogy a megtorlást valóságosan is megjelenítse, vagyis elrettentsen. 4.5.2. Szíjhasítás A pápai vallon zsoldosok kivégzését ábrázoló Zimmermann-féle metszet jobb oldalán az egyik lázadó felnégyelését láthatjuk. A kivégzést végrehajtó hajdúk és zsoldosok közül az egyik épp a lázadó lábáról és karjáról húzza le a bőrt, míg a másik kibelezésével foglalatoskodik. Mint látjuk a megnyúzást, illetve a szíjhasítást büntetés-súlyosbításként alkalmazták itt is, hisz a fő halálnem a felnégyelés volt. Erről a büntetésről egyébként már a 14. századból maradtak fenn magyarországi források. 1329. május 1-jei tartalmi átírásban maradt ránk az az oklevél, mely valószínűleg az 1317-es Gutkeled nembeli Lotard-fiak királyellenes lázadásáról számol be, melyben beszámolnak arról , hogy Kenéz ispánt, akkor valkói várnagyot a pártütők elfogták, a Valkó nevű vár átadására kényszerítve ló farkához kötötték, a vár körül végighúzták, '"lábait hóhérok módjára saját bőrével korbácsolták." 97 A Magyar Simplicissimus írja a 17. század közepén, hogy "Eperjesen egy rablót a bitófához kötöztek s a hóhér a nyakától kezdve sarkáig két szíjat hasított ki a bőréből, majd egy vashorgot ütött a bordái közé s annál fogva akasztotta fel a szerencsétlent, ki még hosszú időn át vergődött kínjában. A másikat elevenen kerékbe törték, azután megnyúzták. " 98 1655-ben a makovicai uradalom Zborón ülésező úriszéke három rablót kínvallatásra, majd 95 Szamosközy 1977:329. 96 Komáromy 1910: 107. 97 Kristó 1992: 171. 9 * Pandula 1989: 19.
