László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 7. (Pápa, 1997)
TÓTH PÉTER: A lázadók teste és az árulók büntetése. A pápai vallon zsoldosok kivégzése és a megtorlás hóhértechnológiájának kultúrtörténeti emlékei
hetö, hogy Istvánffy az eseményeket a historiográfiai elbeszélésmód igényeinek megfelelően kiszínezte volna. Tény azonban, hogy az elbeszélés motívumaiban nagyon sok hasonlóságot találunk Ludovicus Tubero, Antonius Bonfini. valamint más események leírásával kapcsolatban magának Istvánffynak munkáiból, melyek azt bizonyítják, hogy bizonyos sablonszerüség jellemezhette a megtorlás elbeszélésmódját. A kérdés tehát legfőképpen az, hogy amikor Istvánffy a pápai zsoldosok kivégzéséről ír, akkor abban milyen mértékű a korábbi történetírói munkák hatása, illetve, hogy amiről ír, az mennyire tekinthető minden elemében hitelesnek. Hogy a kortárs szellemiségről valamilyen képet kialakíthassunk, célszerű áttekinteni azokat a forrásokat, melyek általában a kegyetlenségről és annak humanista felfogásáról értekeznek. 3. A kegyetlenség kora Szamosközy István, a "hosszú háború 1 ' - amit a későbbi korok történetírói már mint a "tizenötéves" háborút emlegettek - kegyetlenkedéseivel kapcsolatban 1608 körül Erdélyben a következő sorokat írta: "Bár mindez nagyon is eltér az emberségtől, a természetjogtól és az ésszerűségtől, hiszen az is azt tanácsolja, hogy haragunkat ne zúdítsuk holttestre, mégis - amilyenek a mai idők és erkölcsök - azt tapasztaljuk, hogy a keresztények manapság nemcsak törökök, hanem még keresztények ellenében is sokkal különb kegyetlenségeket követnek el. Mert hogy nagyon sok egyéb példát mellőzzek, ki ne ítélné el azt a barbár mészárlást, amit a vallonok és németek rendeztek a törökökkel Hatvannál, amikor Miksa főherceg elfoglalta a várat? Ki ne átkozná a minden elképzelhető kínzás közepette halálra gyötört szerencsétlen erdélyi nép szörnyű lemészárlását, amelyet Basta György hadviselése hozott magával? Ki ne utálná a mai trákok, az úgynevezett rácoknak minden emberi vadságnál szörnyűbb kegyetlenkedését? Ezek nehogy úgy lássék, mintha egy körömfeketényit is eltértek volna őseik régtől fogva tanúsított kegyetlenségétől, a mostani szomorú időkben Erdély gyötrése során minden hóhérfortélyt végigcsináltak, úgyhogy hozzájuk képest még a legkíméletlenebb bakó is könyörületes szívűnek bizonyul. "(Borzsák István fordítása)" 6 A nyugati zsoldosok, a keletéi tatárhordák és a délvidéki rácok által okozott kegyetlenkedések kíméletlenségükben nem sokban különböztek egymástól. A háború alatt elszenvedett és a lakosságot érintett kínzatások, tömegmészárlások, véres fegyveres leszámolások a mindennapok életélményéhez tartozhattak. Michel de Montaigne 1580-ban a franciaországi vallásháborúk szemtanújaként hasonlóan elítélte a kor kegyetlenkedéseit: "A megholtakat nemigen sajnálom, inkább irigyelem őket; annál inkább szánom azonban a haldoklókat. A vadembereken nem háborodom föl annyira, hogy megsütik és megeszik halottaikat, azon sokkal inkább, hogy vannak akik élőket gyötörnek és kínoznak. Még íz ítélethozók elrendelte kivégzéseket se bírom higgadtan végignézni, legyenek bármily igazságosak. [...]/ En úgy vélem, hogy ami túl van az egyszerű kivégzésen, az az igazságszolgáltatásban is csak " Szamosközy 1981: 176.
