László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 7. (Pápa, 1997)
TÓTH PÉTER: A lázadók teste és az árulók büntetése. A pápai vallon zsoldosok kivégzése és a megtorlás hóhértechnológiájának kultúrtörténeti emlékei
hiányossága miatt, és a vár nem volt valami erős, bár igen nagy volt; mindamellett a kétségbeesés hajtotta őket, hogy mindent elviseljenek, és mivel a mieink hevesen támadták a várat, többször bátran kitörtek a németekre és alaposan helybenhagyták őket, nagy kárára és kevés becsületére ennek a nációnak. Itt esett el Schwarzenberg, akit egy napon, mikor maga is szembeszállt a kirohanókkal, a fején talált egy 7 puskalövés, és azonnal élettelenül a földre terítette. Mindamellett [a franciák], mert elfogyott az élelem és mert az [ostromlók] rövid időn belül segítséget vártak, elhatározták, hogy kiszöknek azon az oldalon, ahol egy mesterséges tó terül el; ezt a falak közelében az ostromlók valamelyest kiszárították, de nem száradt ki annyira, hogy ne maradt volna benne víz és sok iszap. Ezt kezdték feltölteni matracokkal, zsákokkal és más ilyesmivel és elhatározták, hogy éjjel kivonulnak. Egyik megszökött emberük azonban elárulta ezt a mieinknek, úgyhogy ezek katonaságot állítottak a tó kijáratához, és amikor a franciák a meghatározott időben kivonultak, majdnem mindnyájukat lekaszabolták. Néhányuknak azonban az erdőkön át mégis sikerült elmenekülniük Fehérvárra, ott csatlakoztak azokhoz, akik a törökkel való alkudozások céljából már előbb odamentek, számuk együttesen 300-ra rúgott; ezek tovább szolgáltak a török oldalán, és igen jó bánásmódban részesültek. / Miután a mieink elfoglalták Pápát, von Redern úr (Signor di Reder), aki Schwarzenberg utóda lett a parancsnokságban, a sereget a komáromi szigetre vezette, majd ő maga visszament Bécsbe, ahova Mercoeur herceg, Mátyás főherceg helyettese is megérkezett. " (Jászay Gabriella fordítása) 6 A források másik nagy csoportját, a Jan Assmanntól kölcsönvett fogalommal megnevezve a "hagyomány szakosodott ho~dozói" 7 alkotják, melyeket egységes csoporttá avat az a történetírói ideál, miszerint a "tényközlés" helyett a "szerkesztés" határozza meg keletkezésüket. Ez a csoport Szűcs Jenő szerint a források "értékhierarchiájában" a legutolsó helyen található. 8 Ide tartoznak a kortársi "emlékezet-közösség" 9 történetírói által készített, az okleveles és szóbeli hagyományelemekből építkező "olvasmányos és jól megszerkesztett elbeszélések" 10 , mint a vallon zsoldosok kivégzését megörökítő, 1622-ben kiadott krónika Istvánffy Miklós szerkesztésében"; ennek a latin nyelvű leírásnak Thállyai Pál által 1629-ben készített magyar nyelvű fordítása 1 *"; illetve az elbeszélő forrásokhoz hasonló szerkesztési elvekkel dolgozó képi tudósítások, mint Wilhelm Peter Zimmermann 1604-ben 1 ', valamint Philippus Fernandeus és Georg Hoefhagel 1617-ben közzétett rézkarcai 14 (1-2. ábra). A vallon zsoldosok lázadásának emlékezet-hagyománya ezekben a forrásokban maradt fenn. Ugyan Istvánffy krónikája később több kiadást is megért, a pápai zsoldosok történetének felidézésére csak a 19. század második felében nyílt újabb alkalom, ami6 Benda 1983:669-670. 7 Assmann 1999: 56. "Szűcs 1984: 608. 9 Assmann 1999: 56. "' Szűcs 1984: 608. " lstvánff>' 1622. 12 Thállyai 1629. 13 Cennerné Wilhelmb 1957: 200. "Soltész 1993: 56.
