Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 3-4. (Pápa, 1992)

Mithay Sándor: Adatok a pápai Esterházy uradalom tisztikarának történetéhez (1927-1945)

dik (102/1944.). 1927-1944-ig a rendeletekből megállapítható, hogy 167 alkalommal került uradalmi tiszt gyógykezelésre. Három alkalommal kapott tiszt készpénzsegélyt. Hárman kértek neveltetési segélyt. Ketten fo­lyamodta építési segélyért. Az említett 18 év alatt 12 tiszt került nyugdíjba. Az uradalom tiszti-kimutatásaiban az erdő- és mezőgazdaság, valamint a számvevőség gyakornokai is szere­pelnek. Ez utóbbiban a kezelőtisztek is előfordulnak. így Gerse Józsefné, I. osztályú kezelőtiszt 1923-ban kezd­te meg az uradalomban a szolgálatát (79/1941.). Hasonló rangot ért el Németh Róza is (18/1937.). A többiek II. osztályú kezelőtisztek lettek és létszámuk 1940-től 13 volt. Meg kell emlékeznünk az uradalmi orvosokról is. 1943-ból ismerünk egy orvosi uradalmi tiszteletdíj-kimu­tatást. Az uradalom devecseri részbirtokán ebben az évben Újhelyi László főintéző az orvosi kamara megállapításai szerint a következő kimutatást hitelesítette: Devecserben és a birtokhoz tartozó három pusztán 69 cseléd-csa­lád és 9 nőtlen cseléd után, valamint 56 aratómunkás után 1783,60 P az orvosi tiszteletdíj. Ebben az összegben beleértve az orvos távolsági díját és a 30 % pótdíjat is. Ezt az összeget a főintéző kimutatása szerint termé­szetbeni járandóságokra számították át (5 q búza, 2 q rozs, 4 q árpa, 4 q szemes tengeri, 5 q burgonya, 20 ürm. hasáb tűzifa és napi 2 liter tej). Bemutatunk egy példát állatorvosi megbízásra is: Orosz Dániel járási állatorvos a devecseri és káptalanfai gazdaságban az összes állatok gyógykezelése, oltása, csikók, bikák és kanok kasztrálása, sertések miskárolása, az uradalmi hetivásárok, valamint az országos vásárok ellenőrzése. Ezért évi javadalmazása 1 ezer P, 20 ürm. hasáb tűzifa házhoz szállítva. Ezek az illetmények negyedévi utólagos részletekben kerülnek folyósításra. Há­rom hónapi felmondási idő mellett ez a megbízatás bármikor megszűntethető az uradalom vagy az orvos részé­ről. Nyugdíjigénye nem lehet és végkielégítést sem kaphat (9/1933.). Az uradalmi rendeletek mennyiségéből önként adódik, hogy a tiszteket és tisztviselőket is érdemes felsorol­ni: 66 tiszt, 4 orvos, 5 állatorvos, 4 ügyész, 2 magántitkár, 4 tanítónő és egyéb alkalmazottak (40 fő), 14 fő az uradalmi üzemekben és az erdészet további személyzete. Az uradalom személyzete Erdőtisztek: Jákói Géza erdőmester 1903-ig. Dufek Pál urad. főerdész 1903-tól 8 Vécsey Ferenc erdőmérnök, főerdész. 9 Kozlovszky István erdőmester. 1912-ben kezd másutt, az uradalomban kezdeti éve 1927 (24/1927.). Javadal­mairól kimutatás (Sz. 35/1929.). Főerdőmesteri címet kap (Sz. 29/1928.). Szolgálati helye: Devecser. Felmon­dás: 1932. december 31-re. (Sz. 23/1931.) Peregyezség: (26/1933.). Kocziha János főerdőmérnök, Ugod, 1920. december 1-től. (Sz. 49/1929.) 20 év szolgálat után II. fiz. o. B. fo­kozatába lép, címe: főerdőmester (110/1941.). Erdőigazgatói címet kap (36/1942.). Stark Dezső főerdőmérnök, Székpuszta, 1922-ben kezd (46/1929. Sz.). 1932-ben Devecserben dolgozik, fel­mondása 14/1932 sz. alatt. 1933-ban meghalt. Világhy Imre főerdőmérnök, Káptalanfa. Előléptetése (112/1941.) Nemeshany. III. fiz. oszt. B. fokozatába el­őléptetés (51/1943.). Rott Ferenc segéderdőmérnök, Ugod. Erdőmérnöki előléptetés és IV. fiz. oszt. B. fokozat, Fenyőfő (114/1941.). Főerdőmérnöki előléptetés (33/1943.). Molitorisz Akos erdőmérnök, Iharkút. 1922-ben kezd (50/1929.). Előléptetés főerdőmérnökké a III. fiz. oszt. A. fokozatba (87/1943.). Palla Zoltán segéderdőmérnök, Fenyőfő. (Sz. 39/1927.) 1926. október 1-én kezd. (Sz. 47/1929.) Erdőmérnöki kinevezése (Sz. 47/1929.). Witt Lajos erdőmérnök, Ugod. 1926. október 1-én kezd (Sz. 48/1929.). Főerdőmérnöki kinevezése és III. fiz. oszt. A. fokozatba lép (113/1941.). Előléptetése III. fiz. oszt. B. fokozatába (52/1943.). Bérczy László erdőmérnök, Székpuszta. Felvétel a IV. fiz. oszt. A. fokozatába (nyugdíj és végkielégítési igénye nem lehet) (1/1935.). A devecseri uradalomban a széki erdőgondnokságban véglegesítik (1/1936.). Kúpra he­lyezik és a széki és kupi erdők kezelésével bízzák meg (85/1931.). Előlép, a IV. fiz. oszt. B. fokozatába (54/1943.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom