Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 3-4. (Pápa, 1992)

Szabó Csaba: Egyházi nemesek a középkorban (A tihanyi bencés apátság egyházi nemesei)

ACTA MUSEIPAPENSIS PÁPAI MÚZEUMI ÉRTESÍTŐ 3-4— 1992 SZABÓ CSABA EGYHÁZI NEMESEK A KÖZÉPKORBAN (Tihanyi bencés apátság egyházi nemesei) A munka első részében, a középkori magyar társadalom e szűk rétegének elnevezéseit, jogait, kötelezettségeit vizsgáljuk.

1 Már első nyelvemlékünkben, a tihanyi alapítólevélben (1055) találkozunk a lovasok (équités) rétegével. Az oklevélfogalmazó Miklós püspök 20 lovast említ. Szolgálataikról, kiváltságaikról azonban nem ejt szót. Talán a név, amellyel jelölték őket, szükségtelenné is tette ezt, mert mindenki előtt nyilvánvaló volt. Az apátság többi népénél előkelőbbek voltak. Előkelőségükre bizonyíték: - ha a szabadok soraiból kerültek az egyház kötelékébe O^ésőbb erre több példát látunk majd); - s maga a lovas szolgálat is. Ennek értékéről Kálmán király I. törvénykönyvének 40. fejezete árulkodik. A törvény az ispánoktól 100 pensa jövödelem után páncélos lovas kiállítását követelte meg, 40 pensa jövödelem után pedig könnyű fegyverzetűt.

2 Egy arany pensa - Szent László adóreformja nyomán - 40 ezüstdénárt ért, bár Kálmán idejében már nem a Szent László-kori pénzekkel, hanem kevesebb értékű fizetőeszközzökkel találkozunk.

3 így is tekintélyes költségnek számított a harcosok kiállítása. Szekf ű Gyula

4 és Bónis György

5 is az (équités), lovas vitézekben látja a majdani egyházi nemesség jogelődjét. A lovas jelölés Szekfű szerint, a XI. század végére - Szent László király uralkodása idején - átalakult "ministri" elnevezéssé. Szekfű Gyula, Erdélyi Gyula munkájában - a pannonhalmi főapátság történetében leírtakra hivatkozik.

6 Bónis pedig csak felsorolás szintjén foglalkozik a réteg nevének alakulásával. László király uralkodása alatt valóban előfordul a "ministri" név, de oly ritkán és olyan kevés forrás áll rendelkezésre a bizonyításhoz, hogy kétségek támadhatnak az elnevezés tudatosságát illetően. Szent László uralkodása után sem találkozunk a "ministri" elnevezéssel a tárgyunk szempontjából jelentős forrásokban. László kapcsán meg kell említeni első törvénykönyvének 30. fejezetét, miszerint: - a szabadokkal, bármely püspökhöz álltak, úgy bánjanak, amint nekik tetszik, de szabadságukat épségben hagyják.

7 Itt már egy harmadik megjelölés fordul elő - a szabadok (liberi). A lovasoknál a szolgálat mikéntje dominált. Lóval való szolgálat, mely biztosította a réteg előkelőségét az egyház többi népe előtt. Szolgálatuk folytán a legközelebb álltak egyházi földesurukhoz. Védelmet nyújtottak neki, kíséretéhez tartoztak. Az elnevezés azonban származásukra nem utal. Áz új jelölés - a szabad (liber) nem téveszthető össze a libertus, libertinus névvel, mely "szabadosaként fordítható.|Az értelmezést Szűcs Jenő végzi el a Századokban megjelent, jobbágysággal foglalkozó tanulmányában.

8 Szent László törvényében szereplő liberek talán a valós származást jelölve arra utalnak - mint azt Holub József megfogalmazza tanulmányában -, hogy az egyház védelme, támogatása sokat jelentett a szabad, esetleg nemes származású egyének számára.

9 Fontos megjegyezni, hogy az egyház liberjeként az a szabadság igen korlátozott volt, csak a família ecclesiastica keretei közt bírt érvénnyel.

10 A XII. századi elnevezéseket vizsgálva Szekfű úgy véli, hogy a ministriból alakult ki a nobiles, egyházi birtokon pedig a nobiles exercituates; jobagiones; jobagiones exercituantes; jobagiones bellatores.

11 Azonban Szekfű semmilyen forrásra nem hivatkozik. Említést érdemel a század elejéről egy nagyon érdekes forrás. II. István (11161131) pecséttel megerősített oklevélben, Acha veszprémi nemes jobbágy (iobagio non ignobilis) adományt tett a pannonhalmi Szent Márton monostor részére.

12 Nagyon érdekes a kétszeres tagadással képzett megjelölés. Máshol nem fordult elő. A XIII. században leggyakrabban a jobbágy elnevezéssel találkozunk a lovas szóval összekapcsolva (iobagiones équités), de gyakran előfordul a szabad jobbágy név is.

14 Bónis is felsorolja ezt a fajta megjelölést a réteg neveinek vizsgálatakor.

15 Holub József pedig, említett két tanulmányában felhívja a figyelmet arra, hogy a jobbágy név előkelőt jelentett a XÏÏI. században, de már a század elején összekötik a nobilis szóval, ami szintén előkelőt jelentett.

16 Azonban mint n. István oklevelében láttuk, már a XII. század elején is találkozunk a szerkezettel. A XTV. századtól válik egységessé a réteg elnevezése. Használják még a korábbi időkből a nemes jobbágy kifejezést, de Zsigmond uralkodása alatt általánossá válik a prédiális megjelölés.

17 Holub József egy 1327. évi keltezésű oklevélben véli először fellelni a prédiális megnevezést.

18 Valószínűnek tartom, hogy korábbról is megtalálható az elnevezés a még feltárásra váró forrásokban. A XV. századtól már valóban a prédiális a leggyakoribb név. Csak nagyon ritkán fordul elő a nemes jobbágy, vagy az egyházi nemes jelölés.

19