Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

P. Szabó György: A türelmi rendelet (edictum tolcrantiae) fogadtatása és hatása Veszprém vármegyében, a pápai és a veszprémi református gyülekezet történetének tükrében

a rezoluciotervezetet (okt. 11.), még erélyesebb szavakkal fejezte ki rosszallását, mint szeptember közepén és szankciókat helyezett kilátásba az akadékoskodok ellen. Kötelezte a kancelláriát, hogy gondoskodjanak a vallásügyi rendelkezések teljes és gyors végrehajtásáról: ne érje be azok expediálásával, hanem ügyeljen arra, hogy az élet minden vonatkozásában életbe is lépjenek.

75 Sándor Gergely pápai főkurátor, 1782. március 10-én Ráday Gedeon dunántúli egyházkerületi főgondnokhoz írott leveléből tudjuk, hogy a pápai reformátusok már 1782 elején, a teveli és tapolcafői prédikátorral vallásgyakorlatukkal kapcsolatos szolgálatokat végeztettek a városban. A pápai plébános ezt parókiális jogaiba való durva beavatkozásnak minősítette, ezért febr. 20-án feljelentette a reformátusokat a vármegyénél, s panaszolta, hogy a reformátusok azokat, ,, . . . akik az ő szektájukból elhalnak, a magok prédikátoraival temettetik el Pápán . . .". Bezzeg a vármegye most sem késett vizsgálatot elrendelni. Ez év március 21-én meg is ejtették a tanúkihallgatásokat. A tanúk azzal a konkrét esettel kapcsolatban, amit a plébános a becsületébe való gázolásként jelentett a megyének, egyöntetűen a következőket vallották: Csepeliné ref. nemes asszonyt a tapolcafői ref. lelkész temette el a pápai temetőben. A mikor a halottat a sírhoz kísérték, megjelent a plébános és megállította a lelkészt, és kérdőre vonta. ,,kinek az engedelmibül cselekszi, hogy az ő parókiájában temet?" A prédikátor a türelmi rendeletre hivatkozott, de a plébános azt felelte, hogy a rendelet még csak ezután fog leérkezni, ezért tütakozott a prédikátor cselekedete ellen. A vármegyei vizsgálat megállapította ugyan, hogy semmi tiszteletlenség nem történt a plébánossal szemben, mégis az esetet a fennálló rend elleni kihágásnak minősítette és sürgősen jelentette a helytartótanácsnak. A kancellárián keresztül onnan Józsefhez került az ügy, aki mivel semmi kihágást nem látott a dologban, az egészet elejtette és törölte. A haragtól dúló plébános hiába jelentette az egri-földesúrnak, hogy a helybeli reformátusok szembeszálltak vele és nem igénylik a szolgálatát, ezzel nem tudott semmi eredményt elérni. 1783 volt a fordulat éve a veszprémi és pápai reformátusok ügyében is. Tatay bécsi útja eredményes volt, most már a helytartótanács is kénytelen volt megtenni József szigorú felügyelete miatt a szükséges lépéseket. Veszprém vármegyéhez intézett 1783. január 20-i leiratában engedélyezte a veszprémi reformátusok vallásgyakorlatot, de a vallásgyakorlattal és a felépítendő épületekkel kapcsolatban újra vármegyei vizsgálatot rendelt el, egyúttal kötelezte a megyét, hogy jelentését mielőbb terjessze fel. Ezt a leiratot a vármegye az 1783. március 24-én Pápán tartott közgyűlésen hirdette ki. A veszprémiek azonnal hozzáláttak, hogy a vallásgyakorlatuk szükségességét és jogosságát bizonyító hatokat összegyűjtsék. A május 4-5-én megtartott vizsgálat ismét a vármegye rosszindulatáról tanúskodott. „Fenyegettek a villámokból lehulló Menny kövek, vagy contradictiok . . ." olvashatjuk Tatay kéziratos feljegyzéseiben. A reformátusok többek között beterjesztették a vámosi és szentkirályszabadjai helységek elöljáróinak igazolását is, melyben azok igazolták (május 9-10), hogy mindegyik község jó úttal is távolabb van Veszprémtől, mint egy óra, de mivel az út rossz, „élemedett, öreg, erőtlen emberekre nézve két órányi föld is vagyon . . . erős ember is esetleg csak futva ér oda . . .", templomaikban nemhogy a veszprémiekkel, de azok nélkül is nagyon szűken vannak.

7 A vármegye egérutat keresve, a reformátusok igazolásaival együtt beterjesztette a maga, ill. a püspökség és a káptalan elleniratait is a helytartótanácshoz. A református lakosok május 7-én külön beadványban fordultak az uralkodóhoz, melyben jelentették, hogy a megye befutotta az iskola építését, és kérték a tilalom feloldását.

79 A helytartótanács május 19-i válaszában közölte a vármegyével: „a veszprémi reformátusoknak magán vallásgyakorlat engedtetik . . ., lelkészük keresztelhet, eskethez, temethet, a katolikus papnak fizetett stóla alól felmentetnek, templomot építhetnek."

80 Az iskoláról a leiratban tehát nem esett szó. A rendeletet a július 7-i, Veszprémben tartott gyűlésen hirdették ki, 1783. július 13-án pedig elkezdődött az 1717. áprüisában félbeszakadt vallásgyakorlat. ,, . . . Eklézsiánk szemeiből a sok kicsurgó Könny Hullatások eltöröltetvén, 29 Református Prédikátorok és több nagy Uraságok a szomszéd Helységek jelenlétébe és az Egész Népnek nagy örömére a Parochiális Ház végibe, az e végre elkészített színbe elkezdődött isteni tiszteletünk gyakorlása" jegyezte fel Tatay Imre táblabíró.

81 Keresztesi József - édesapja levele alapján - Naplójában örvendezve írja: „Veszprémben, mint hazámban 67 esztendeig való árvaság után mint kezdődött az exercitium . . . annyi sok összegyűlt s örvendező ember jelenlétében, hogy nincs ember ki számát tudhatná, annyira, hogy negyed része sem látott papot, annyival is inkább beszédét sem hallhatta .. ."

82 A pápai reformátusoknak József, 1783. március 14-én annak ellenére adta meg a vallásgyakorlatot, hogy a kancellária és az államtanács elutasításukat javasolta arra hivatkozva, hogy a város környékén több faluban is van templom, tehát azokba kijárhatnak. József áthúzta az Ürményi által fogalmazott rezoluciotervezetet, és ezt az utasítást írta föléje: „Papensibus religionis privatum sum scholis concedo." A királyi parancsot a kancellária - Esterházy Ferenc és Brunczvik József aláírásával - március 29-re küldte meg a helytartótanácshoz, amely még aznap továbbította a leiratot Veszprém vármegyéhez. Az államgépezet malmai azonban hosszasan őröltek, mert a pápai reformátusok május 5-én kénytelenek voltak a vármegyéhez fordulni, hogy a számukra vallásgyakorlatot engedélyező leiratot törvényes formában adják ki. Kérésüknek a vármegye eleget tett, és a május 6-i vármegyegyűlésen a rendeletet kénytelen kelletlen, hivatalosan kihirdette. A vármegyei főbíró, vizeki Tallián Ferenc május 10-én hi-