Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

P. Szabó György: A türelmi rendelet (edictum tolcrantiae) fogadtatása és hatása Veszprém vármegyében, a pápai és a veszprémi református gyülekezet történetének tükrében

Mályusz Elemér - aki a tolerancia paranccsal szemben kifejtett aknamunkáját részletesen kifejti — írja róla: „Gr. Esterházy Ferenc nem méltatlan testvéréhez, a híres egri püspökhöz, ha egyháza érdekében kell síkra szállni . . ."

62 II. Józsefnek a türelmi rendelettel kapcsolatban többször is szigorúan kellett figyelmeztetnie Esterházyt, és vezetése alatt álló kancelláriát. Feltűnő volt, hogy a rendelet végrehajtásával nyíltan szembeszálló vármegyével és helytartótanáccsal nagyon is elnéző és lágy szívű, a jelentéseket maga is szívesen halogató Esterházy, müyen buzgalommal terjesztette fel, és milyen vehemenciával adta elő a vármegyék tiltakozásait a türelmi rendelet ellen, s jelentéseit a protestánsok visszaéléseiről, köztük Veszprém vármegyéét. Térjünk azonban vissza a veszprémi és pápai reformátusok ügyéhez. A királyi parancs ellenére ekkor még mindig nem nyerhették el a hőn óhajtott vallásszabadságot, bár ez iránti kérelmüket már az év elején (1782) felterjesztették a hivatalos helyekre. A türelmi rendelet a vallási ügyek intézését, a vallásgyakorlat engedélyezhetőségének kivizsgálását a helytartótanácsra bízta. Ezen belül is 1783 őszéig, vagyis a prot. vallásügyi osztály megalakulásáig, mindezt a vallásügyi bizottság intézte, ennek feladata volt gondoskodni a rendelet végrehajtásáról, az azzal kapcsolatos akadályok elhárításáról. A türelmi rendelet úgy rendelkezett, hogy az egyházközségek folyamodványaira a helytartótanács rendeljen el vizsgálatot az illető gyülekezetben, a vármegye vagy a város hivatalos közbenjárásával arra vonatkozóan, hogy megvan-e a csalások kellő száma, van-e a közösségnek elegendő anyagi ereje az építkezésre, valamint a pap és az iskolamester eltartására a lakosok túlságos megterhelése nélkül. A tizenkét kérdéses vizsgálati mintát 1782 elején dolgozták ki, ezt keUett a vármegye, ill. városi hatóságoknak a vizsgálat megtörténte után a helytartótanácshoz felküldeniük, a kapott válaszokkal kitöltve. A vizsgálat lefolyása azonban a legtöbb esetben felületes, rosszabb esetben korrupt volt. A vizsgálat lebonyolítására a vármegye u.n. vegyes bizottságot - „deputatio mixta"-t - állított fel és küldött ki amelyben az ülető megyés püspök a mi esetünkben a veszprémi püspök - megbízottja is - ,Jiomo diocaesanus" - hivatalból részt vett. A rendelet szerint, amennyiben a vizsgálat eredménye kedvező volt, a vallásgyakorlatot automatikusan meg keUett adnia a helytartótanácsnak a királyhoz intézett külön felterjesztés nélkül is, ha a kérést nem tartotta teljesíthetőnek, fel keUett terjesztenie az ügyet a királyhoz döntésre.

65 A veszprémi reformátusok kérvényére, 1782. május 20-án érkezett meg a helytartótanácstól a vizsgálatot elrendelő parancs, melyet a vármegye csak június 22-én tartott közgyűlésen tett közre. Ugyanezen a közgyűlésen kijelölték a deputáció tagjait, amelybe - kétségtelen, hogy a fejlődést mutatja két református táblabíró is bekerült, Szőke János és Sárkány Gábor. A bizottság - elég jelentős késéssel - csak augusztus 17-én kezdte meg a vizsgálatot, és azt 19-én befejezve arra a megállapításra jutott, hogy a veszprémi reformátusok a türelmi rendelet feltételeinek megfelelnek, így joguk van a templomépítésre, pap és tanító tartásra, a nyilvános vallásgyakorlathoz. Ez a megállapítás azonban inkább csak elvi jellegű lehetett, mert a valóságban más történt. A vizsgálat 334 református famüiát mutatott ki, a gyülekezet készpénzeként pedig 4 490 forintot. A reformátusok mégsem voltak megelégedve a bizottság „látszólag jó" munkájával. A tekintetes Deputációhoz írt, augusztus 174 levelükben céloztak arra is, hogy a bizottság eltért a türelmi rendeletben előírt rendelkezésektől, amellyel feltételezhetően a veszprémi református vallásgyakorlat megakadályozása vagy hátráltatása a célja. Utaltak arra, hogy a számadásból, mely összeírta a református lakosságot, „ . . . sokan kihagyattak a Gazdák, mind a Házzal bíró, mind a Hazátlanok feleségei, Fiai, leányai, szolgái és szolgálói, legényei, a Hazátlan zsellérek és a Város Cselédei, Pásztorai, holott okáért mindőn mi ö Felségének Kegyelmes engedelmével Templomot kívánunk magunknak építtetni, szükséges leit volna közöttünk minden Templomba járó Lelkeket Conscribálni". Kifejtették, hogy mivel sokkal többen vannak, mint amit a bizottság kimutatott, így nagyobb templomra van szükségük, melynek a költségei is jóval magasabbak. Szerintük a reformátusok javai is felületesen lettek megállapítva. A jelentésbe nem vették be, hogy korábban müyen templommal és egyéb épületekkel bírtak, vallásgyakorlatuk mikorra vezethető vissza s mikor szűnt meg, és ők annak visszaállításáért mennyi folyamodványt írtak. A bizottság vizsgálatának eredményét a szept. 2-i közgyűlésen referálta.

67 Ezt követően nagy összeütközés támadt a jelenlevő katolikusok és reformátusok között. A katolikusok követelték, hogy a vizsgálat eredményétől függetlenül a reformátusok még a szabad vallásgyakorlatot se kapják meg. Sőt igazságtalan vádak alapján, egy élesen protestáns ellenes, a királyhoz felterjesztendő feliratot is megfogalmaztak és azt a gyűlésen hirtelenjében felolvasták. A reformátusok kérték, hogy ennek a feüratnak a vádjait írásban közöljék velük, hogy védekezésükben pontról pontra tudjanak megválaszolni az alaptalan vádakra. Kérésüket a vármegye nem teljesítette, ezért kénytelenek voltak az ellenük felhozott vádakra azok egyszeri hallása után válaszolni. A katolikusok „érvei" között szerepelt például az, hogy a veszprémi kálvinisták nincsenek elegen és nincs elég pénzük az önálló gyülekezeti élethez, a templom és iskolaépítéshez, a prédikátor és a tanító eltartásához. Ezeket a rágalmakat a reformátusok a vizsgálat adataival próbálták cáfolni. Innen bizonyították, hogy számuk elégséges, anyagi gondjaik pedig megoldhatók, mert a veszprémi nemesek ill. a vámosi és szentgáli református gyülekezetek segítenek. A