Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

Pap Ildikó-Józsa László: Ritka haj-fejlődési rendellenesség (pili multigemini) és fejtetvesség későközépkori hajmaradványon

ACTA MUS EI PAPENSIS PÁPAI MÚZEUMI ÉR TESÍTŐ 2 - 1989 PAP ILDIKÓ - JÓZSA LÁSZLÓ RITKA HAJ-FEJLŐDÉSI RENDELLENESSÉG (PILI MULTIGEMINI) ÉS FEJTETVESSÉG KÉSŐ KÖZÉPKORI HAJMARADVÁNYON Bevezetés A hajat (szőrt) alkotó keratin kémiai felépítése következtében igen ellenálló a fizikai és kémiai behatásokra. A haj mikroszerkezete, a hajat alkotó elszarusodott sejtek elrendeződése pedig tovább fokozza a rezisztenciát. A földbe temetett holttestek haja évtizedekig megmarad, a múmiákon, lápi hullákon pedig évszázadokon vagy évezredeken keresztül megmaradhat a haj. Elsőként Ruffer (1914) számolt be egyiptomi királymúmiák hajának vizsgálatáról, s az egyik múmia hajszálain fejtetű serkeit mutatta ki. Újabban többen leírták, hogy inka múmiák (Disselhoff 1972) illetve lápi hullák haján elég gyakori a tetvesség. A hajnak ősidők óta nemcsak elsőrangú kozmetikai és szexuális szerepe van, hanem a primitív társadalmakban mágikus szereppel is felruházták (Sámson, nagyerejű mesefigurák, stb.). I. István törvényei szerint azokat, akik hanyagságuk miatt elmulasztották a vasárnapi templomba menést (I. törvénykönyv IX. törvény), vagy a mise idején suttogtak vagy beszélgettek, hajuk lenyírásával büntették (I. törvénykönyv XIX. törvény). De hasonló büntetéssel sújtották azokat a szabadokat és szolgálókat is, akik mások szolgálóival paráználkodtak (I. törvénykönyv XXVIII. törvény). A haj levágása a középkorban elterjedt büntető, megkülönböztető eljárás volt (Magyary-Kossá 1931, Wolff 1952, Müller 1960). Az eurázsiai nomád állattartó, és az északázsiai népek körében kedveskedő gyengédségi aktus volt a „fejbe-nézés", a „fejben keresés", ami tulajdonképpen tetvészést jelentett. A szokás kiterjedt irodalmának idézése nélkül is leszögezhetjük, hogy az irodalmi, művészeti emlékeken igen gyakori motívum a „fejbe-nézés" a finnugor, a török és a mongol népek körében (László 1970, Vargyas 1980). A magyar történelemben a Szent László legenda és ennek ábrázolása a 13-15. századi faliképeken nemcsak a „fejbe-nézés" fennmaradt emlékei, hanem egyúttal arra is utalnak, hogy a szokást az Árpád-korban is gyakorolhatták, amiből arra következtethetünk, hogy gyakori lehetett a fejtetvesség. A honfoglalás- és az Árpád-kor magyarjainak hajviseletéről tudjuk, hogy előbb hosszú, varkocsba font, később vállra omló hajat viseltek. A 13. századtól kezdődően a férfiak a fülnél sütővassal besütötték, tojással bodorították a hajukat. Valószínűleg a 12-13. századtól kezdődően a nők is használtak hajsütő vasat, a hajfürtöket pedig gyakran becsavarták (Kulcsár 1967). A hajmaradvány előkerülésének körülményei Pápa-Kéttornyúlak református templomának udvarán illetve környékén (MRT 4. 38/1. lelőhely) 1985-ben végzett leletmentő ásatás során Ilon Gábor régész a templomhajó déli oldalán nyitott „E" szelvényben több koponyatöredéket talált. Köztük egy hiányos koponyatetőt is, melynek nyakszirtcsontján, a jobb oldalon haj maradványok is voltak. Az előkerült pártamaradványok szerint a temetkezés a XVI-XVII. századra datálható. A csont- és a fogleletek szerint a feltárt csontok egy 15±2 éves lány maradványai. A fogakon és a csontokon semmiféle patológiás elváltozás nem volt észlelhető. A hajmaradvány a Fischer-Saller hajszínskála szerint barna (S) színű. Az embertani leletek a Természettudományi Múzeum Embertani Tárában vannak. Morfológiai vizsgálatok A koponyával összefüggő, kb. 1500-2000 hajszálat tartalmazó hajmaradványt dolgoztunk fel. A hajat előbb in situ sztereomikroszkóppal vizsgáltuk, s így válogattuk ki azokat a hajszálakat, amelyek részletesebb elemzésre kerültek. A kipreparált hajszálakat kanadabalzsamba ágyazva fény- és polármikroszkóppal tekintettük át. Más hajszálakat desztillált vizes leöblítés után megszárítottunk, majd aranynyal felgőzölve Tesla BS 300 típusú pásztázó elektronmikroszkóppal vizsgáltunk. * Ezúton is köszönjük Ilon Gábornak, hogy az anyagot és az ásatási naplót a rendelkezésünkre bocsátotta.