Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

Ilon Gábor-Sabján Tibor: XV. századi cserépkályhák Külsővatról

A család fenti tagjainak - pályafutásukat és az érem verésének idejét figyelembe véve - a kályhákat 1452-1463 között bármikor módjukban állt megrendelni. Ha Mihályt a megrendelők közül esetleg kizárjuk, mivel csak egy év állott rendelkezésére a kályhák megszerzésére, bár nyilván meglévő kapcsolataiból következően erre a későbbiekben is lehetősége nyílott, akkor két Wathy (László és Kelemen) neve merül fel. Az ő esetükben a kályhák felállítási időpontját 1453-1463 között kereshetjük. A kályhák és az udvarház pusztulásának időpontját viszonylag egyszerűbben és pontosabban határozhatjuk meg. Az 1529. évi Bécs elleni török hadjárat felvonulási területeként Külsővat is számba vehető, hiszen a Marcal három fontosabb révátkelőinek egyike a Külsővat—Belsővat—Mersevát folyamszakaszon volt. A hármas település létrejötte is az erősen mocsaras zóna nagyságával magyarázható. A megye 1531ben készített rovásadó összeírásában a település öt török által felégetett portáját említik.

49 Bizonyosan ezek között kell számontartanunk kályhás udvarházunkat is, hiszen feltételezhető, hogy a portyázok a módosabb házakat prédálták fel. A pusztulás későbbi időpontja is elképzelhető. 1542-ben három portát találunk romokban, 1552-ben két porta felégetéséről tudunk, s 1566-ban újabb portya érintette Wathot.

50 Ha 1529-ben nem, ezek valamelyikében bizonyosan elpusztították a kérdéses udvarházat, amely a település talán legrangosabb vüági építménye lehetett. A kályhák tehát minimum 66 (1463-1529), maximum 114 (1452-1566) évig állhattak. Az utóbbi adat azonban már a használhatóság, a lehetséges élettartam kérdését veti fel. Bár a csempék fugáinak többszöri durva megújítása, az előlapok díszítményeinek lesározása, sokszor a vörös festés felett is kimutathatóan, hosszabb használatra utal. A legelfogadhatóbbnak az 1453/63-1529 közötti létezésüket és használatukat (66-76 év) tartjuk. Ezt a keltezést, különösen a pusztulás dátumára vonatkozóan a hulladékgödör egyéb leletei is megerősítik. A kályhák rekonstrukciója A kályhák rekonstrukciójánál abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy minden lényeges kérdést meg tudtunk oldani a csempeanyag és a hozzá kapcsolódó sárdarabok elemzésével. Ez lehetővé tette számunkra, hogy a régészeti és néprajzi párhuzamokat elsősorban összehasonlító és értelmező anyagként kapcsoljuk vizsgálatainkhoz. Amikor a leleteket rendszereztük, a csempéket két csoportra, vagyis két kályhára osztottuk. A színvonalasabb kályhát (= ,,A") háromszögletű oromcsempéivel és kisrozettás saroklapjaival, míg a másik kályhát (- „B") szerényebb külsejével, pártázatával és nagyrozettás saroklapjaival jellemezhetjük. A rekonstrukció első lépéseként a kályhák formáját próbáltuk meghatározni. A felső sárpárkány egyik töredékéből tudtuk, hogy a háromszögletű oromcsempék zárt beépítésben (talpára és csúcsára állítva) voltak a kályha tetején. Az ilyen felépítésmód kizárja, hogy a kályha felső része szögletes legyen, mert a sarkokat csak különleges sarokcsempékkel lehetett volna kialakítani. Ilyet pedig sem Külsővatról, sem az ország más részéből nem ismerünk. A kályha felső része tehát hengeres volt. Ezt erősíti meg a másik kályha pártázatának a vizsgálata is. Az íves pártákat kör alakban kellett összerakni, ahogy azt a néprajzi anyag alapján ma is jól ismerjük (13. ábra). A kályhák alsó részének formáját a sarokcsempék határozzák meg. A leletek között előforduló nagy mennyiségű sarokcsempe alapján biztosan megállapíthatjuk, hogy mindkét kályha alja szögletes volt. Kályháink tehát alul szögletesek, felül hengeresek voltak. Ez a kor egyik legnépszerűbb kályhaformájának felel meg, amely a korongolt szemeskályhákra egészen a XX. századig jellemző volt.

5 1 A kályhák alsó részének - a tűztérnek - a vizsgálatakor abból kell kiindulnunk, hogy a kor gyakorlata szerint a kályhákat leggyakrabban kívülről fűtötték, vagyis szájnyílásuk a szomszéd helyiségből nyílott. így a tűztérnek csak két sarokéle és három szabad oldala volt. Az „A" kályha tűzterén a legfelső sort a mérműves szájú, tál alakú kályhaszemek alkották, hiszen egy ilyen csempén találtuk meg a kályha középpárkányának töredékét, amely a kályha alsó és felső részét választotta el egymástól. Ezek között a csempék között sarokelem is volt. A többi sarokcsempe alapján tudjuk, hogy az alsó részen még legalább három sor tál alakú, és egy sor domborműves csempe is volt. Az A/8-as típusú oroszlános csempe sártapasztása egyértelműen arról árulkodott, hogy ez a csempesor legalul, a kályha padkáján állt, tehát a tál alakú csempesorok felette helyezkedtek el. Ez a jelenség nem egyedi eredetű, számos európai kályhán találunk hasonló elrendezést,

52 de makacsul megőrződött ez a középkori rend a magyar népi cserépkályhákon is (14.-17. ábra). A „B" kályhán hasonló elrendezést tételezünk fel, azzal a különbséggel, hogy itt a mérműves csempék sora helyett egyszerű tál alakú sor volt. Ugyanis a mérműves tálak között csak kisrozettás sarokcsempe fordult elő és a talált csempék száma is arra enged következtetni, hogy ez a csempetípus csak az egyik kályhán szerepelhetett. Ezzel a kályhák tűzterét alkotó csempesorok rendjét sikerült tisztázni a kötött helyű báziscsempékre támaszkodva (sarkok és fix helyű csempék) (18. ábra). Felvetődhet annak a lehetősége is, hogy egyes csempék esetleg keverve voltak a kályhafalba építve. Ezt nem tartjuk valószínűnek, mivel az S/5, számú sárdarab a tűztér két sorának csempéit is azonos típusúnak (tál alakú csempe) mutatja.