Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 1. (Pápa, 1988)
TAKÁCS Pál: Adatok a pápai iparoktatás történetéhez /1874-1970/
1948 végén 100 000 Ft-ot adott az állam a háború okozta veszteségek pótlására. (Épületben és felszerelésekben keletkezett károkra). Bíró Károly nyugdíjas tanár, aki több, mint két évtizeden át volt az intézet dolgozója a következőket mondta erről az állami támogatásró 1 "Az állam több iparostanonc iskolának adott pénzbeli támogatást, ezek között volt Veszprém és Pápa is.Pápán a pénz egészét szemléltetőeszközök, iskolapadok, asztalok vásárlására fordították." Az iskola hatósugara az államosítást követően a járás községeire is kiterjedt. Kötelezték a járás községeinek iparitanulóit, hogy oktatásra Pápára járjanak. Ziermann József né,-aki 1943-ban került az intézetbe - a következőket mondta erről az időszakról: "A pápai iparitanuló intézetben már 1949után érettségivel és elemi iskolával is felvettek tanulókat. Az elsajátítandó anyag mindkét iskolatípusnál ugyanaz. Akik elemivel jöttek az iskolába, azok előkészítő osztály után kezdték a I-II. és III. évfolyamot. Az érettségizetteknek az iparostanuló tanoncidő II. és III. évfolyamát kellett elvégezniök. Az iskola felettes szerve 1949-ig az iparoktatási főosztály tankerületi főigazgatósága volt, amely egyben az iskola ellenőrzését is végezte: 1949-től 1952 májusáig az irányítást és ellenőrzést a XII. Munkaerőgazdálkodási osztály veszi át, amely bizony elgé gyakran küldött ki ellenőröket. 1952-től az iskola ügyeit teljesen átveszi az MTH (Munkaerőtartalék Hivatala) igazgatósága, amely először Veszprémben, majd Székesfehérvárott székelt. 1954-ben megszűnik a centralizáció folytán a helyi ellenőrzés és az MTH keretein belül budapesti központ veszi át a felügyeletet. 1949-ig mindenféle szakma megtalálható volt az intézetben, amelyeket a helyi körülmények abban az időben megköveteltek. Így a fontosabb szakmák között szerepelt még a csizmadia, a hentes, a fazekas, kádár, kékfestő, kefekötő, pincér, szűcs, kötélgyártó. 1949 után az intézet korlátozta a szakmák számát. Döntő súlyt most már csak a vasiparra, szövőiparra és az építőiparra fektettek. Ez természetesen elég nagyszámú létszámcsökkenést eredményezett az iskolánál és 1954-ben olyan kevés volt a létszám, hogy féltek attól, hogy az iskolát meg kell szüntetni, nem les létjogosultsága. A pápai Textilgyár három osztályt indított be ebben az évben, hogy a tantestület tagjait foglalkoztassák. A mezőgazdaság rohamos fejlődésnek indult ebben az időszakban. Egyre több gépet vásároltak az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, amelyek üzemeltetése szakembereket igényelt. így a*, iskola vezetősége és a minisztérium úgy döntött, hogy a mezőgazdasági gépszerelő szakma oktatásával enyhíti a szakemberhiányt.Először traktoros gépész néven indult a szakma oktatása, majd később mezőgazdasági gépszerelő nevet vett fel. A pedagógusok szakképzettsége középfokú szinten mozgott." Bíró Károly nyugdíjas tanár a következőket mondta az Intézet államosítása utáni időszakáról : "Tanulóink egyenruhát, tankönyvet kaptak. Az iparitanuló létszámot csökkentette az iparosok tartózkodó magatartása, akik csak a legsürgősebb esetben szerződtettek iparitanulót. Az iparitanuló létszám alacsony volta ellenére 1950-ben tömegesen szabadítottak fel iparitanulókat az intézetben. Ez annyit jelentett, hogy az utolsó évfolyam utolsó féléve elmaradt, az arra érdemes tanuló szakmunkásvizsgát tehetett. Erre azért volt szükség, hogy Pápa város területén és a környékbeli falvakban az ipari élet gyorsabban fejlődjön."Több szakemberre volt szükség, hiszen új gyárak, üzemek létesültek. Elekthermax gyár /1952/ a pápai cipész KTSZ /1950/ VMT Vasipari vállalat /1950/ a pápai Textilgyár, a pápai asztalos KTSZ, amelyek a mai napig is a 304. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet bázisvállalatait képezik. Megemlítendő a pápai Famunkások Szövetsége, amely különösen nagy gondot for dított a szakemberutánpótlás biztosítására. 1951-től kezdődően mélyreható változás következett be az iparitanuló oktatásban. Az igazgatók szinte törvényszerűen 3 évenként követték egymást az intézetnél. Először Németh Gyula /1951-54/, Borbély József /1954-57/, majd Horváth József /1957-60/ vette át az iskola irányítását. Iparos káderek álltak az iskola élén, akik nem rendelkeztek olyan vezetői, pedagógiai képességekkel, hogy összefogják az iskola közösségét. Ott ahol 3 évenként változik az iskola vezetősége, nagyon nehéz olyan pedagógus közösséget alakítani, akik hatékonyan tudják irányítani a tanulóközösséget. Ugyanakkor ebben az időben még csak folytak a kutatások az elméleti és gyakorlati oktatás arányának megállapítására. A kutatás korántsem volt egyenletes és töretlen. Hiányzott a tartalmi fejlesztést megalapozó cél és feladatrendszer, nem voltak birtokában a fejlesztés távlati terveinek, az iparitanuló képzés sajátos didaktikai elveinek, hiányzott a szakmai képzés egységes szemlélete. Ennek tudható be, hogy hol az elméleti, hol pedig a gyakorlati képzés fontossága került előtérbe. Az e kérdésben tanúsított bizonytalanság és határozatlanság számos negatívummal járt együtt. Például: az iparitanulók zöme ebben az időszakban nem rendelkezett eredményesen befejezett általános iskolai előképzettséggel, az óratervek a közismereti tárgyakat hátrányosan érintő változásai különösen komoly problémákat okoztak.
