Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 1. (Pápa, 1988)
SZABÓ György: A Dunántúli Református Egyházkerület Gyűjteményeinek vallási néprajzi forrásai
De mégis mindannyi a halálról beszél S erről gondolkozó ember mily kevés él. Vigyázzunk barátim, úgy éljünk, úgy haljunk, Hogy bizonyos legyen az égi jutalmunk. Amen. 3.SZ. melléklet PÜNKÖSD CSÓRÓN Ah, de már beharangoznak. Egyre jobban tódulnak a hívek az Isten házába. Csak úgy feketedik a sok ünneplőbe öltözött embertől a Magyar utca. Ni, már édesanyám is itt van, ott ül a hatodik székben, bent a fal mellett, fodormentát szorongatva áldott kezében !tt van édesapám is, már kezdi is a gyülekező éneket: "Szentlélek, végy körül bennünket, Szenteld meg szívünket. Készíts neved imádására!" És én látom, hogy készül a gyülekezet, hogy töltetik ki rá szemlátomást a Szentlélek, hogy lesz "Isten gyülekezete", "a Krisztus Jézusban megszentelttek" gyülekezete, hogy épül szentegyházzá. Jönnek a leányok is, szép sorjában, két kezükben fogva énekeskönyvüket, rajta mérkölt zsebkendőjük s abban egy szál virág, járásukban szemérmesség, szemükben áhitat, szívükben imádság. Jönnek a legények is, még pedig nem akárhogyan, hanem legényesen, a derekuk feszes, a lábuk feszes, az egész ember egyenes, férfias és öntudatos, mégis alázatos. Úgy jönnek, ahogyan az apostol írja: ékesen és jórenddel. Senki sem tanította őket, mégis imponálóan egységes a bevonulásuk: rozmaringos kalapjukat két kézre fogva. Balkezükkel a karimát és a tetejét fogva.Amint fölérnek a nagy karba, tüstént bekapcsolódnak az éneklésbe: "Szakaszd el hát most is szívünket, Minden érzésünket A sok hiábavalóságtól, E csalárd világtól." Beharangoztak. Megtelt a templom!Nyílik a toronyalatti főbejárati ajtó: belép a pap. Ez pedig nem más, mint a pápai főiskola újjáalapító rektorprofesszorának, Mándi Márton Istvánnak unokája: Mándi Márton Tamás. Amint bevonul a padsorok között, a gyülekezet felállással tiszteli meg személyében azt a szolgát, ki a Krisztus követségében jár közöttünk. Elhallgat a gyülekező ének, megzendül az orgona. Kezdődik a fennálló ének: "E pünkösd ünnepében, E pünkösd ünnepében Zeng nyelvünk dicséreti, Mert az Úr Szentleikében, Híveit részelteti..." Ott áll a gyülekezet Isten színe előtt. Arcán magasztos érzés ömlik el: az ünnepi érzés komolysága. A legünnepibb és legboldogabb érzés, a hitbizonyosság érzése, hogy itt van az Úr köztünk és szentlelkében részesít bennünket. Amit Kálvin gyülekezete érzett meg valamikor a genfi meztelen templomfalak között, abból a pünkösdi csodából érez meg valamit ez a kis falusi gyülekezet is, hogy a láthatatlan Isten láthatóan jelen van. Csodák világában élünk. Érezzük, hogy Jézus az ígéretet beteljesítette, világosító, bátorító Szentlelkét elküldötte. Érezzük a sebes szél zúgását, a tüzes nyelvek lobogását, angyalok föl-és leszállását. Ahogy ott állok az éneklő gyülekezetben és résztveszek az éneklésben, a gyönyör érzete tölti el szívemet, a fenség érzete, mely azt monda: érdemes élni! Érdemes világra jönni, Istent szeretni, Krisztusban hinni, Szentlélek ajándékával élni, az ö szentegyházáért küzdeni, terhet viselni, az Igazság keresztjét hordozni, életet feláldozni és az üdvösség boldog és biztos reményében meghalni! Végződvén a fennálló ének, a gyülekezet elfoglalja helyét a padokban, szépen, csendben, csak itt-ott hallatva egy-egy elfojtott köhögést. A kántor pedig előkészíti a nagy pünkösdi ének éneklését. Amint az orgona szavára begyullad az ének, harsány lelkesedéssel mondja a gyülekezet:
