Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 1. (Pápa, 1988)

VÖRÖS István: Az ugodi vár középkori állatcsontmaradványai

1968, VÖRÖS 1975/ - nem a vadászat mennyiségi eredményét, hanem a természetes vadfaunának egy szelektált fajösszetételét reprezentálja: Az ugodi vár lakóinak tevékenységéhez tartozott a trófea- és a vadhús megszerzéséért folytatott gímszarva

, ő_z és a vaddisznó vadászata is. A gímszarvas és az óz agancsa a trófeán kívül használati tárgyak alapanyagai is voltak /pl. agancsból készült löportartó/. A csontmaradványok alapján a gímszarvasnak 5 aduitus /2 tehén, 3 bika/, az őznek 10 aduitus / 2suta és 8 bak/, 1 inf. és 1 maturus, a vaddisznónak 4 aduitus és 1 szubadultus egyedét ejtették el /7. táblázat/. A három faj 22 egyedének húsproduktuma 1 610 kg /8. Táblázat/. A prémes állatok közül a borz vadászzsákmány, a nyest/nyuszt a varban fosztogató kisragadozó lehetett.A mezei nyulat húsáért vadászták, ekkor még nem volt jelentős a nyúlprém felhasználása. 2.4. Vadmadarak A nagy kócsag nádas, mocsaras területeket kedvelő költöző madár. Tollát süvegdíszítésre is használták.A macskabagoly nagyobb tisztásokkal tarkított erdőket kedvelő ragadozó madár, de épületek padlásaiba is szívesen behúzódik. 3. AZ ÁLLATOK FELDARABOLÁSA Az állatok feldarabolására utaló vágási-hasítási sérülések nagy számban fordulnak elő. Mivel az egyes tipikus vágási-hasítási nyomok a különböző állatok azonos csontjain fordulnak elő, arra következtethetünk, hogy az állatok elsődleges feldarabolása azonos módszerrel történt. Ezek a vágások és vágási nyomok megtalálhatók a kopon n és azok függelékein, az atlas és az epistropheuson, a váll,- a könyök-, a tardés a csánkizületeket alkotó csontok felületein. Az izületeket caudális irányból hasították szét. Úgy tűnik, hogy az állatok feldarabolását az őskortól napjainkig az állatok anatómiai struktúrájából adódóan az egyes állatrészeket ugyanazon a helyen és módszerrel végezték, csak a vágó-hasító szerszámok fejlődtek és tökéletesedtek. Mindkét gazdasági haszonállat , a szarvasmarha és a sertés esetében bontáskor a gerincoszlopot hosszában kettéhasították, és a lefejtendő hús méretétől függően a bordasort a gerincoszlop mellett, vagy 30-50, 60-80, 100-120 mm széles sávban vágták el /9. Táblázat/. A könyökizületet caudális irányból vágták szét. Erről tanúskodnak a humerus dist. epiph

. sérülései, illetve a radius prox. epiph.-en található haránt és hosszanti irányú vágások, hasítások. Az olecranont minden esetben lehasították. A legtöbb vágás-faragásnyommal rendelkező csont a csánkizületből kerül elő. A calcaneus tuberjét rendszeresen levágják. A mc és mt prox. és dist. epiph. -ei hosszában és haránt irányban hasítottak. A sertések koponyáját hosszában, vagy az M*H vonalában haránt /4., 5.kép/ irányban kettéhasították. A mandibulát a fej szétbontásakor minimum négy részre vágták: az incisivus részre, corpusra, angulusra és a ramusra. A bordák 30-50, 60-80, 100-200 mm hoszszúságából arra következtethetünk, hogy az oldalast még felébe, harmadába vágták szét. A vágásnyomok általában a borádk belső felületén találhatók. A hum-rad- és a fem-tib. -t kereszt vagy haránt irányban 2, vagy 3 részre darabolták fel. A kor gyakorlatának megfelelően a mészárszékekből a feldolgozás helyére nagy öszszefüggő testrészeket szállítottak. És a főzés-sütés szokásainak megfelelően darabolták kisebb részekre az állatféléket. A gazdasági haszonállatok eltérő nagyságú testrészeinek - csontjainak - nagyjából azonos méretűre darabolása már a konyhai előkészítés, feldolgozás során történt. A szarvasmarhának, a sertésnek és a juhnak azonos méretű csonttöredékei kerültek elő igen nagy számban /9. Táblázat/. Elsősorban a sertés és a juh csontok felületén találhatókfózésre,sütésre utaló csontsérülések, változások. Ezen csontok felülete fellazult, feltáskásodott, vagy a végei megpörkölődtek. 4. AZ ÁLLATÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE Az ugodi várból előkerült állatcsontanyag minta jól reprezentálja az elfogyasztott állatfajok fajösszetételét, és arányát. /1. táblázat/.A csontdarabszámot és a vágósúlyt figyelembe véve a legfontosabb húsállat a szarvasmarha és a sertés volt. A juh kisebb szerepet töltött be az ugodi állatállományban /l.,7., 8. Táblázat/. A középkori gazdasági haszonállatok esetében a szarvasmarha - sertés - juh egymáshoz viszonyított vágott súlyaránya, 1 : 1/3 : 1/6 ( az őskorban ez az arány: 1 : 1/6,25 : 1/10 VÖRÖS in press II.) Tehát a szarvasmarha hasznos húsmennyisége 150 kg, a sertésé 50 kg, a juhé pedig 25 kg /8. Táblázat/.