Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)

NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. megemlékezhessenek őseikről. Korábban, ahogy már utaltunk rá, sokáig csak, mint turisták térhettek vissza a határövezetbe, ám az 1990-es évektől kezdődően már emléktúrákat, emlékutakat (Heimwehreise) is tehettek mindenfajta korlátozás nélkül. Az emlékezés és emlékeztetés vágyával újjászerveződő közösség kollektív identitástudata az 1994 óta évi rendszerességgel megrendezett templombúcsú alkalmával kap újabb és újabb megerősítést. Ahogy más elűzött, kitelepített vagy elmenekült közösségek esetében, így itt is az óhazába való hazatérés, az emlékezetben jelenlévő képek előhívása hajtja az emlékezőket. Esetünk abból a szempontból is érdekes, hogy az egykori szülőfalut itt lerombolták, így fizikális értelemben csak néhány megmaradt rom, jelzés szolgál iránymutatóul az emlékezők számára. A templombúcsú alkalmával ezeket a helyeket járják végig, és nemcsak a túlélők és leszármazottaik, hanem az egykori szomszédok is. 1994 júliusának harmadik vasárnapján rendezték az első búcsút, és avatták fel egyben az erre az alkalomra elkészült kőkápolnát is. A határ másik oldalán eközben Jablonca és Körtvélyes (Hrusov) közösen igyekezett elérni, hogy a településektől alig néhány kilométerre lévő államhatárt a búcsú napjára a szlovák és a magyar határrendészeti szervek megnyissák. A kérvényező magyar falvak természetesen nem az ötven éve elválasztó határ szimbolikus legyőzésével, hanem a közúton majd 60 kilométerrel hosszabb kerülővel érveltek. Hoszszas egyeztetések után végül erre az alkalomra ötven év után ismét megnyílhatott a határ Jablonca és Derenk között. A nyitott határ, amelyet magyar és szlovák határőrök reggel 8 és este 20 óra között felügyeltek, maradandó élménnyé vált a falubeliek számára. Visszaemlékezések szerint az első határátlépés alkalmával 50-60 jabloncai - a lakosság 25-30%-a - indult el gyalogosan a falu felett magasodó és a határt vizuálisan is szimbolizáló hegy felé. A közel ötven éve fennálló határvonal, amelyen ez idő alatt semmiféle direkt átjárás nem történt, a közösség tudatában merev, állandó jelentésű területként élt. „Nem gondoltam én, hogy valamikor itt átmehetek, nem is jártam ott fenn már jó ideje, már megszoktuk, hogy itt van, nem volt nekünk arra semmi dolgunk. "

1

3 Az útrakelőket nem vallási meggyőződés, hanem a határlegyőzésnek lehetősége motiválta. A református falubeliek az ünnepet megtisztelve természetesen igyekeztek az alkalomhoz illően öltözni, ezzel is tisztelegve egykori szomszédjaik emléke és a határátlépés aktusa előtt. A határnyitást kezdeményező és a búcsún résztvevő jabloncaiak motivációi alapvetően két nagy csoportba oszthatók. Egyfelől léteztek azok az ún. „emlékezők", akiket még személyes emlékek, baráti kapcsolatok fűztek a másik oldalhoz, illetve azok, az általam csak „fel13 Interjúrészlet Cs. Imre (1960), Jablonca, 2004. VII. 11. 89