Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)

VALLÁSOS ÁBRÁZOLÁSOK, SZAKRÁLIS EMLÉKEK - Mosolygó Péter: Szakrális építészet és művészet a görögkatolikus egyházban

NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. sa folytán a keleti kereszténység magyar jellege újból erőre kapott: a 18. sz. végétől megindult a küzdelem a magyar liturgikus nyelv meghonosításáért. Ennek eredményeképp jött létre 1912-ben a Hajdúdorogi Egyházmegye, mint a ma már a Vatikán által is sajátjogúként számon tartott magyar görögkatolikus egyház kiindulópontja. A trianoni békediktátum ugyan elszakította hazánktól azt a keleti „karéjt" (Felvidék-Kárpátalja-Partium-Erdély-Délvidék), ahol jelentős görögkatolikus népesség él, de legkeletibb megyéinkben (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar) ma is jelentős számú, mintegy 250 ezer a bizánci rítusú katolikusok száma. A keleti egyház művészetéről általában A bevezetőben már utaltunk a görögkatolikus egyház azon sajátosságára, hogy a Rómával történt egyesülés eredményeképpen a nyugati teológiai látásmód, valamint a mellé társított keleti liturgia és egyházmüvészet disszonanciába kerültek, illetve egy sajátos együttest hoztak létre. Ahhoz, hogy ebben az adottságban eligazodjunk, ismernünk kell a keleti kereszténység egyházi művészetről vallott felfogását, amelynek egyfajta oldalhajtásaként értelmezhető a görögkatolikus egyház művészete. Jelen előadás keretei között természetesen csak vázlatos áttekintésre, egy-egy lényegesebb szempont felvillantására van lehetőség. A keleti egyház liturgikus és művészeti gondolkodását nagyban meghatározza a kép teológiája. A görög kultúra embere különösen is fogékony a képi valóságra - gondoljunk Platón híres barlang-hasonlatára - szemben a zsidó szemlélettel, amely a hallás által közelít a kinyilatkoztatáshoz (vö. Tóra felolvasása a zsinagógában). Már a Biblia első lapjain olvashatjuk, hogy Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette, amely képmás kiteljesedését, illetve helyreállítását szemlélhetjük az emberré lett Isten Fiában, aki az „Ecce homo" az - Isten által eredetileg „megálmodott" - EMBER, egyúttal a láthatatlan Atya képmása (vö. Jn 14,9: „Aki engem látott, látta az Atyát"). A képmás-mivolt azonban nem korlátozódik csupán az emberre, illetve Jézusra. Az istentisztelet, az Egyház liturgiája maga is képmás, az örök mennyei liturgia földi megjelenítése, amint a Szent Liturgián (szentmise) felcsendülő ún. kerub-ének is megfogalmazza: ,,Kik a kerubokat titkosan ábrázoljuk, és az elevenítő Háromságnak háromszorszent éneket ajánlunk, tegyünk félre mostan minden földi gondot, mert a mindenek Királyát fogadjuk, kit láthatatlanul környeznek az angyali rendek. Alleluja!" Ugyanígy a templom is képmás, az univerzum, egyúttal az üdvtörténet képmása, amelyet szemlélve az ember tekintete saját földi egzisztenciájától a kupolát, mint égboltot uraló ítélő Krisztus (Pantokrátor) képé570