Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)
VALLÁSOS KÖLTÉSZET (IMÁDSÁGOK, ÉNEKEK), HITBUZGALMI IRODALOM, IRODALMI SZÖVEGEK HATÁSA - Kővári Réka: Egy gyimesközéploki népénekgyűjtés 16-18. századi dallamai
NEPI VALLASOSSAG A KARPAT-MEDENCEBEN 8. KŐVÁRI RÉKA Egy gyimesközéploki népénekgyűjtés 16-18. századi dallamai 1 A Pócs Éva vezette gyimesi vallási élet kutatásához 2 kapcsolódva 2004-ben Rudasné Bajcsay Mártával Gyimesközéplokon népzenei gyűjtést végeztünk. A Pécsi Tudományegyetem Néprajz- Kulturális Antropológia Tanszékének hallgatói, doktoranduszai és tanárai 2002 óta folyamatosan, hetekig, sőt hónapokig tartó, sokszor ismételt terepmunkán vesznek részt. Elsősorban imádságokat, népszokásokat, hiedelmeket kutatnak, valamint egyéb szöveges gyűjtéseket végeznek, amelyekhez - mintegy melléktermékként - néhány ének is adódott. Innen támadt az ötlet, hogy a dallamok összegyűjtésére szakembereket vonjanak be a munkába. Mi tehát elsősorban egyházi népénekek után kérdeztünk, de természetesen az előkerült imádságokat és szokásokat is rögzítettük. 2004-ben a majd' kéthetes utunkat a pünkösdi búcsú szombati nagymiséjével kezdtük Csíksomlyón, majd azt követően mentünk GyimesközéplokHidegségbe. 3 Több liturgikus és liturgián kívüli alkalmon is részt vettünk, így a pünkösdvasárnapi szentmisén a hidegségi kis templomban, pünkösdhétfőn a búcsúból gyalogosan visszaérkezők szentmiséjén Gyimesbükkön, továbbá két ízben halott mellett végzett virrasztáson, vagy ahogy Gyimesben hivják: imádkozón. Igyekeztünk megkeresni a legjobb énekeseket, az imádkozok vezetőit, a legtöbb egyházi népéneket tudó embereket. Nem volt egyszerű a feladatunk, hiszen egyrészt a gyűjtés szempontjából nem épp a legalkalmasabb időben, dologidőben voltunk ott, másrészt pedig az előimádkozók közül nem mindenki volt hajlandó fogadni bennünket. Népénekgyüjtésről és a Csíksomlyóhoz közeli Gyimesről lévén szó, legkézenfekvőbb kiindulási pontnak Kájoni János Cantionale Catholicum című éne1 Jelen tanulmány az OTKA-PD 77427. számú pályázat támogatásával jött létre. 2 „Néphit és vallás a legújabb korban" c. (T 049173) OTKA-program. 3 A pécsi egyetem által vásárolt házban volt a szállásunk. E lehetőségért ezúton is köszönetet mondunk Pócs Évának. 409