Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/II. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

V. Vallásgyakorlás, népi erkölcs - Peti Lehel: Offenzív mágikus rítusok a moldvai csángó falvakban

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. ismerik a népi hitvilág számos aspektusát, mivel a csángó falvakban szolgálatot teljesítő katolikus papság legnagyobb része éppen a csángó falvakból rekrutálódik. Azáltal, hogy mágikus praxisuk gyakorlásában egy egységes hagyományra alapoznak, a rendszer életben tartásához járulnak hozzá. Speciális helyzeti előnyüket növeli az is, hogy ennek a rendszernek az elemei funkcionálisan felcserélhetőek, így a népi hitvilág (és közvetve a mágia) éppen az ezt éltető közösségek manipulálásának az eszközévé válik. Annak a révén, hogy a fekete mágia hivatalos egyházi legitimitást élvez, növeli a közösségeknek a mágia hatékonyságába vetett hitét. Emellett alternatív konfliktusmegoldó technikaként van jelen a csángó közösségek mindennapi életvezetésében, amely sokkal kézenfekvőbb az ehhez fordulók számára, mint a polgári intézmények igazságszolgáltatása, hatékonyabbnak tartják az utóbbiakkal szemben. Moldvában szociális szinten a lopás hiedelmei a társadalmi kontroli-mechanizmusok részévé váltak, amelyek a lopásesemény után aktivizálódnak. A hiedelemcselekvések szervesen beépülnek egy hagyományos közösségi értékrendbe, funkciójuk ebben az értelemben az, hogy visszaállítsák, legitimálják és folytonosságát biztosítsák a megbontott rendnek. A bűnös megbüntetésének igénye, amely régebb a jogszokások terén a gyakorlatban realizálódott, mára főként a mágikus rontó cselekvések kategóriájába tartozik. A fekete mágia ezekben a falvakban a legfőbb informális kontrollmechanizmusok közé tartozik, amely esetenként az állami hatóságok megkerülésével aktivizálódik. Ennek a társadalmi gyakorlatnak a hátterében minden bizonnyal a polgári intézmények fejletlensége áll, ezzel magyarázható, hogy a lopások kezelését szinte teljes mértékben az egyház vállalta fel. Melléklet [S olyanra emlékszik, hogy Klézsén loptak, s aztán kicsánlódott?] Abba mük vétünk chiar egy rendbe, hogy ellopták a huruzsunkat (kukoricakóró) a mezőröl, s az emberem azt mondja, hogy: „Mének!" De a mük papunkhoz ment el. S a papnak aszanta: "Tisztelendő úr! Akarok fizetni egy misét, hogy kerüljön ki kicsoda volt az, ne paciljon semmit, ne dögöljék meg! Semmi! De — aszongya — bár tudjam éne es, hogy ki tudta ezt megcsánlni!" Aszongya a pap: „En megcsánlom a misét, de én nem hiszem — aszongya —, hogy az valamit használjon, hogy mingyán odamene hazzád. " En aztán nem tudam, a pap kimondta a misét. Megfizette, való, hogy mondjon misét, aztán az használt-e, mi nem, az ember jött. Úgy egy hónap nem tölt el, s idejött hezzánk a kapuba. „Né, István! En vagyak. En loptam el a huruzsodat." Aszangya: „En megfizetem"— aszongya. „Mondd meg mit ér meg!"Mert ő tudakozta, majd képzetté az ember, de nem vót sigur (biztos) benne. Aztán idejött az ember a kapuba. Azt ügyes, azt mondám, ügyes valamit csak hesználnak ezek a misék. (I)

55 299