Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/II. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

V. Vallásgyakorlás, népi erkölcs - Ács Anna: Egyházfegyelem egy bakonyalji falu református gyülekezetében a XVIII. században

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. főzetett neki. Ez valóban súlyos büntetés volt a korcsomás és káromkodós rektornak. Két nap múlva a templomból kijövet meg is állította a kurátort és így szólt hozzá: „Curator úr castis omnia casta. Baszom a körmit ehetném etc. még ma sem ebéd sem vacsora eleimbe nem tetetett." Gyene uram káromkodását nyilván a jegyzőkönyv sem bírta el...Viszont az oskolamester jól bírhatta a latint s kiválóan ismerhette a Bibliát, mint bizonyítja az általa használt citátum. A botrányos viselkedését követően az elöljáróság maga elé idézte és ultimátumot kapott. Illedelmes magaviseletre és munkára kötelezték. Négy pontban fogalmazták meg a vele szembeni elvárásokat: nem járhat kocsmába, részegségig sem a maga, sem más házánál nem ihat, soha nem káromkodhat és szorgalmasan tanít. Ha mindezeket nem tartja be, azonnal szélnek eresztik, foglalta írásba a noszlopi eklézsia elöljárósága, élén a tiszteletes úrral. Gyene Dávid aláírásával is fogadalmat tett megjavulására, így Szent György napig maradhatott a faluban. Pontosabban maradhatott volna, mert viselkedésén valójában nem változtatott s ezért „csakhamar excédait s útnak eresztetett." 1797. január 2-án is mindent rendben találtak a noszlopi gyülekezetnél. „Semmi baj nem említtetik. Protokollumokhoz híven járnak el és állapotokra semmi panasz" - örökítették meg a jegyzőkönyvben. A következő év decemberében sem akadt probléma, de egy megjegyzést kellett tenniük a vizitátoroknak: „...azt fájlalják egyedül, hogy Tiszt. Asszony már egynehányszor ott hagyta a Tiszt. Férjét." Mint kiderült, a házassági kötelék lazulásáért nem a férj, hanem inkább a feleség hibáztatható. Ez az általunk ismert utolsó, a noszlopi református gyülekezet egyházfegyelmére vonatkozó feljegyzés a XVIII. századból. Az 1700-as évek végén tehát egy erős, önfegyelmet gyakorló és a megbocsátás erényével is bíró eklézsia várhatta reménységgel az új évszázadot. Jegyzetek 1 Tóth Endre: A pápai református egyházmegye története. Pápa, 1927. Noszlop 64-66, 64. 2 Bartza Pál: Jegyzés a Noszlopi Eklesiáról 1808. május 18. Kézirat. Dunántúli Református Egyházkerület Levéltára. Kézirattár 0. 970 3 Noszlopi Református Egyház anyakönyve vegyes I. kötet 1720-1834. A matrikulát a Noszlopi Református Gyülekezet Irattára őrzi. Ezúton szeretném megköszönni Csont Tamás lelkész úr és felesége, Csont Gabriella lelkésznő minden szíves segítségét. 4 Dr. Illyés Endre: Egyházfegyelem a magyar református egyházban. XVI-XIX. század. Debrecen, 1941. 125. 5 Dr. Illyés E. i. m. 118. 6 Ács Anna: Noszlop. Száz magyar falu könyvesháza. Budapest, 2001. 104-106. 7 Tóth E. i. m. 66. és Bartza P. i. m. 263