Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/II. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

IV. Vallásos népszokások - Szőcsné Gazda Enikő: Az elkeresztelés

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. A mikóújfalusiak tudatában is megtaláljuk a névmágia elemeit. A gyermek és a neve összefügg, így a gyermek betegsége a nem megfelelő névből is eredeztethető. Ugyanakkor a Kálmány által ismertetett hiedelem is felismerhető e szokásban. Vagyis a gyermeknek a keresztelő előtt választott nevét a Rosszak megtudták, és ezáltal a gyermeket megrontották, beteggé tették... A rítus arra a különlegesen eleven hiedelemre alapoz tehát, hogy gonosz lények ártani tudnak a gyermeknek. A helyi hiedelem szerint „a születés és keresztelés közt a gyermeket kerüli az ördög"

17 Nagyon kell vigyázni rá, „nehogy a gonosz szellem elvigye."

18 A gyermeket legkevesebb 3 hétig, de általánosabban 6 hétig, a keresztelő időpontjáig nem vitték ki a házból, a pelenkáját kint nem terítették ki, a fürdővizét a „csepegés alá" (vagyis a ház falához) merték csak kiönteni. A párnácska alá kereszt alakban összekötött seprűágat, a reformátusok énekeskönyvet, a katolikusok rózsafüzért tettek. Nem szabadott egy percig sem magára hagyni. Ha kimentek a szobából, seprűt fektettek keresztül a bölcsőn, ezzel védték a rontástól.

19 Mikóújfaluban is ezt a gyermek elválthatóságának, kicserélhetőségének a tényével magyarázzák. Pócs Éva összefoglalója szerint a váltott gyermek hiedelemkörét a következőképpen lehet jellemezni: „... az anya érezte, látta, hallotta, hogy valaki megjelenik az ablakban, átnyúlik az ágya fölött, macska képében boszorkány lopakodik be a szobába, gyermekéért nyúlnak, el akarják venni. Ezt vagy sikerült megakadályoznia valamilyen elhárító gesztussal, vagy mire észbe kap, már nem saját gyermeke fekszik mellette. A visszacserélésről és megszólaltatásról szóló hiedelemmondáknak Közép- és Nyugat-Európa felé mutató rokonságuk van. A magyar nyelvterület nagy részén ismert mondák a visszacserélés fő módjaként a kemencébe vetést vagy az azzal való fenyegetést jelölik meg: a gyermeket sütőlapátra ültetve a kemence szájához teszik, az elcserélendő lényt fenyegető szöveg kíséretében. Kevésbé elterjedt, szintén mondaszövegekből ismert módszer a hídon átvitel: a gyermeket vízbedobással fenyegetik."

20 E hiedelemkör szerint a gonosz lényt azzal lehet megtéveszteni, hogy a gyermeket jelképesen megölték, ezáltal tehát a gonosz az elcserélt saját gyermekét féltve, visszacsempészte az eredeti gyermeket a maga kezdeti helyére. A Tódiné rítusismertetőjéből kiderül, hogy az elkeresztelendő gyermek betegségének okát a tárgyalt közösségünkben is a rontásban látták. Ezt ugyan verbálisan nem erősítette meg, azt mondta, azt csak az Isten tudja, hogy a gyermek mitől betegedik meg. De az a tény, hogy a szertartás alatt bezárták a kaput, és a családtagoknak kellett figyelniük, hogy ki próbálja nyitani a kaput, jelzi, hogy az ártó lényeket keresték e falun belül is, és a rontást nekik tulajdonították. Ugyanakkor az az elem, hogy a gyermek ruháját jelképesen eltemették, elásták vagy a padló alá tették, a gyermek jelképes megölésének, eltemetésének a mímeléseként is felfogható. 191