Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

I. Vallástörténet, egyháztörténet, kisegyházak - Paál Zsuzsa: Egy historia domus vallásnéprajzi tanulságai: Tüskevár

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. Házy Alajos tehát 1863-ban érkezett meg Tüskevárra és ott 1879-ig, összességében 16 év és 3 hónap plébánosi szolgálatot teljesített. Ezalatt részletes és alapos helytörténeti monográfiát írt. A kézirat közvetlen előzményeként Ranolder János megyéspüspök 1850-ben kelt levele szolgált. A körlevél nagy vonalakban azokat a szempontokat tartalmazta, melyek az egyházlátogatások alkalmával váltak ismertté és benne kötelezte a plébánosokat a történet elkészítésére. Az előírás szerint fel kellett jegyezzék az utókor számára a nevezetesebb eseményeket, a templom, a plébánia és az iskola állapotát és körülményeit, a jótékonykodók családneveit és még sok minden mást is, ezekről alább még szó lesz. Először anyagot gyűjtött és ismerkedett a közösségekkel, majd csak tíz hosszú év elteltével, miután már minden elérhető adatot összegyűjtött és megfigyeléseiről feljegyzést készített, kezdte összeállítani a fejezeteket. Két éven át dolgozott a szövegen és csak 1876 nyarán fogott hozzá az íráshoz. Nyugalmas és elmélkedésre alkalmas helynek a Somló-hegyen fekvő, a plébánia tulajdonában lévő szőlő bizonyult, itt vetette véglegesen papírra a plébánia monográfiáját. 1877 február 19-én e szavakkal tette le a tollat: „Amiben hibáztam, javítsa ki az utókor, de egyet kérek: ne vétkesítsen, mert jó akarattal dolgoztam. Csak az adatok keresésén 12 hosszú éven át fáradtam, míg az írásbeli dolgok két évemet vették igénybe, e könyvbe pedig leírtam nyolc hónap alatt."

16 Az összesen 247 oldalas kézirat azonban magába foglalja a további két év szórványos és rövid kiegészítéseit, melyekre utal az „Utójegyzet"-ben, 1879 június 27-én. Ezen a napon tette meg bevezetőmben röviden idézett utolsó bejegyzését a kéziratba és majd 30 éves kápláni és plébánosi szolgálat után nyugállományba vonult. A mai szövegfilológiai elvárásoknak természetesen nem minden szempontból felelhet meg Házy monográfiája, azonban korának megfelelő színvonalon és igényesen hagyta az utókorra. írott és nyomtatott forrásokban nem bővelkedik Házy, mindent neki kellett összeszednie, utalásai sokszor körülbelüliek vagy hiányosak. Az egész monográfiában, annak minden részében tulajdonképpen kétféle fontos forrással élt. Egyrészről az egyházi hivatalok iratait, 1730-as és 1779-es egyházlátogatási jegyzőkönyveket, a lélekösszeírásokat és a plébániairatok közt talált jegyzeteket szólaltatja meg. Ami ezek közül a plébánia iratait illeti, a falvak bemutatását megelőzően egy rövid bevezetőben összegzi az ott éppen számításba vehető „kútfők"-et. Ezek jobb híján a nemesi adománylevelek, peres iratok és elszórtan felbukkanó dokumentumok lehetnek, a speculum ecclesiae paurinensis, a schematismusok és az évkönyv. Második és fontosabb forráscsoportját saját megfigyelései és gyűjtései teszik ki, ezek hozzáadása nélkül leírása nem csak rövidebb, de érdektelenebb, szárazabb és néprajzi szempontból kevésbé releváns lenne. Lássuk, hogy ír erről saját maga: „Plébániám történetének megírására a 182