Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Demeter Éva: Egyetemi hallgatók megtérés-történetei

Nép/ voí/ósossóg о Kárpát-medencében 6. nélkül elvesznek az emberek, akik körülöttem élnek vagy az iskolában osztálytársaim. És akkor kértem Istent, hogy valahogy legyen olyan kegyelmes hozzám, hogy adjon erőt bizonyságot tenni róla, adjon bátorságot. Ne szégyelljem Őt. És akkor volt, hogy több osztálytársam is ott volt ezen az előadáson. Közbe hívtam őket meg beszéltem nekik meg tudták rólam, mégis úgy éreztem, hogy nem teszek eleget, és akkor volt nekem egy... úgy jelnek mondhatnánk azt, hogy másnap egy osztálytársamtól egy levelet kaptam, amiben írta, hogy többet szeretne tudni Istenről és hogy nagyon örvendene, ha beszélnék neki Krisztusról és nekem ez egy nagy dolog volt, hogy Isten akar használni engem és boldog voltam ennek eleget tenni és úgy azóta mindig formál arra, hogy mindent őszintén megharcolni és komolyan venni, mert nem túlzás, akkor is, hogyha egyesek azt mondják, hogy túlzás, a Biblia az már idejemúlt könyv. Hiszem, hogy az Ő befolyása." (В. M. sz. 1977) 2. „Hát úgy kezdődött az Istennel, való ismerkedésem, hogy kicsi koromban sokat jártam hittanórára. És én nem kerültem közel Istenhez olyanként, hogy több legyen mint egy történet és az a történet sem volt nagyon világos, mert nem kerültem közel a pap bácsihoz sem, meg a gyerekekhez sem, ezért nem tudtam... Kisiskolás koromban volt a felkészítő az első áldozásra, és mindig az volt az érzésem, hogy ez egy ilyen nagyon bonyolult történet az Evangélium és hogy soha nem értettem meg, hogy mi történik. Tehát úgy nem is érdekelt, nem is keltette fel annyira az érdeklődésemet, hogy odamenjek és kérdezzem. Volt egy ilyen télapószerű istenképem, ami nagyon a karácsonyhoz kötődött, tehát hogy ilyenkor kulminált, húsvét az abszolút nem maradt... Tehát arról nem is tudtam, hogy ezen kívül van más. Egy borzasztó nagy homály uralkodott akörül. Még az volt, hogy pici koromban mind a két nagymamám templomjáró volt de azt nem tudtam, hogy Isten egy olyan valaki, aki a mindennapokba is beléphet, tehát hogy ez tulajdonképpen több egy ideológiánál. Olyan hókusz-pókusz szerűnek tűnt, nem értettem egyáltalán a liturgiái értelmét sem, és mindig az volt a viszonyom, hogy végigjártam az istentiszteleteket, ugyancsak végig ültem, az egyik nagymamám mindig magával vitt vasárnaponként. S akkor miután lejárt az elsőáldozás, akkor többet nem is mentem, de azután már templomba sem, tehát miután elkerültem a nagyitól a szüleimhez, és nem is bérmáltam. Az akkori viszonyom teljesen megszakadt. És ahogy elkerültem Kolozsvárra az egyetemre, úgy volt, hogy semmi gondolatom nem volt Isten felé. Arra úgy talán gondoltam egy időben, hogy valami talán csak van a fizikai világ felett, de nem igazán volt ez kérdésem. Jézusról nem gondoltam semmit, mert nem is volt igazán lelkiismereti, sem egyéb fajta problémám. Nem ismertem embereket, akik keresztyének, vagy akiknek Isten az életükben van, mondjuk úgy láttam, hogy hát vannak apácák meg vannak papok, de nem értettem, hogy ezek miért különböznek a világtól. S akkor hét évvel ezelőtt, amikor felkerültem Kolozsvárra, megismertem egy pár embert azok közül, akik közé járok. Tulajdonképpen úgy történt, hogy bekerültem a bentlakásba, egy szobába negyediknek, ahol hárman jártak az ifire és mind a hárman már tinédzser koruk óta keresztyén közösségben éltek, és L. alatt történt megtérésük, tehát olyan arcú keresztyénség, amit most élek. És akkor úgy egy évig éltem abban a szobában, tehát nem voltak kérdéseim különösképpen, annyit láttam csak... úgy láttam élni őket, hogy úgy elcsodálkoztam azon, hogy valami nagyon szép, amit látok, és hogy ez valamitől van, mert hogy eddig nem ismertem ilyen embereket, akik között ne legyen olyan feszültség, amit azért ne lehetne levezetni valamiképpen és hogy egyből feltűnt, hogy nagyon szerettük egymást, tehát nem alakult ki olyan feszültség, amiből ne oldódott volna fel, és úgy kezdtem megízlelni valamit, amit elkezdtem furcsállani. Hogy jó, de hát mitől jó. Éshát most visszapillantva nagyon hálás vagyok nekik azért, hogy nem voltak velem ilyen határozottak abban, hogy menjek el az alkalmakra, meg nem próbáltak Szentírást dugni az orrom alá. Vagy ha ők maguk olvastak is Igét, meg beszéltek ifik után mikor hazajöttek, nem volt az, hogy vonjanak be engem is tudatosan de akar275