Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Demeter Éva: Egyetemi hallgatók megtérés-történetei

Népi vallásosság о Kárpát-medencében 6. csomó különbözeti vizsgát, tehát ezek mind ilyen megterhelő dolgok voltak és egyszercsak úgy rádöbbentem arra, hogy egyre többet tanulok, kimerülök, belefáradok, de hogy minél többet tanulok, annál inkább rájövök arra, hogy nem tudok semmit, hogy még egy csomó minden van, amit meg kell s rádöbbentem arra, hogy ez sosem lesz egy biztos pont az életemben és hogy ugyanolyan gyökértelennek érzem magam, mint addig és hogy nagyon szép elméletek vannak, egyik jobban tálalva, egyik jobban hangzik, mint a másik. És rájöttem, hogy nincs egy biztos alap, amiről megítélhetném azt, hogy mi a jó és mi a rossz ezekben. Hanem állandóan aközött hányódok, hogy melyik hangzatosabb és melyik szebb, illetve teljesen szubjektíven melyik áll hozzám közelebb. És így feltettem azt a biztos pontot, amiről azt hittem, hogy meglenne vagy elérhetném és akkor olyan kilátástalannak tűnt az egész életem s erre rátevődött egy kimerülés is a tanulás miatt. Tényleg úgy minden megkérdőjeleződött bennem, hogy akkor most én mért is vagyok, meg mi az életemnek a célja, egyáltalán az értelme. És hát bentlakásban laktam O.-val és N.-nel, és ők jártak ifire már ezelőtt is, illetve, hogy olyan háttérből - mert Szatmáron is volt ifi és ők a szatmári ifiből kerültek ide - és hát ők nagyon mellettem álltak és bátorítottak. Ez különben nekem nagyon jó volt, hogy nem beszéltek soha Istenről nekem, hogy tényleg én csak azt tudtam látni, az életükön keresztül kerültem tulajdonképpen kapcsolatba Istennel, hogy azt láttam, hogy nem beszélnek róla, de folyamatosan boldogok, vidámak, határozottak, nyugodtak, úgy árad belőlük a nyugodtság s a derű, én meg mindig megkeseredett voltam sose tudtam, hogy mit akarok, teljesen magam alatt voltam. És egyszerűen az ő életük azt bizonyította számomra, hogy lehet egy boldog életet élni, hogy van valami, ami azt lehetővé teszi. Akkor ők vittek el S.-hez, az A. feleségéhez, mert ott laktak ők is közel, már oda költöztek a Hasdeuba. N. nagyon gyakran járt hozzájuk, már kicsi korától ismerte őket és aztán mentünk, vigyáztunk a gyerekekre, nagyon sokat játszottam a gyerekekkel s egyszerűen láttam, hogy abba a házba is tényleg úgy éreztem, hogy itt most valami szentség árad, mindig megnyugodtam, amikor oda mentem, a gyerekek is nagyon befogadtak, nagyon nyitottak voltak. S akkor S.-sel kezdtem el beszélgetni, mert látta, hogy így bánt valami és úgy ez is olyan szép volt, hogy nagyon sokáig náluk sem történt az, hogy most Istenről beszélnek nekem, most meg akarnak engem győzni, hogy én most térjek meg vagy lépjek be az ifibe, hanem egyszerűen részt vettem a családi életükbe, aminek szerves része volt az, hogy Igét olvastak, hogy a gyerekek énekeltek evés előtt, imádkoztak lefekvés előtt, hogy egyszerűen az olyan fantasztikus volt számomra látni azt az összetartozást és akkor úgy elkezdtem járni ifire N.-ékkel. Nagyon sokat jártam ifire, úgy egy egész évet, hogy végig kérdés volt bennem, hogy most menjek, ne menjek. Egyszerűen nem értettem semmit, olyan idegen volt az egész és az volt az érzésem, hogy itt aztán olyan megtért emberek vannak, olyan okos emberek s nekem nincs is itt helyem, egyszerűen szégyelltem megszólalni. Aztán nagyon-nagyon sok idő telt el, szinte egy év telt el, hogy rájöttem arra, hogy ez tulajdonképpen görcs bennem, hogy így viszonyulok az ifihez, hogy egyszerűen azért nem tudom elfogadni, mert tényleg nagyon sok ilyen ellenkezés volt bennem, hogy én azért ezt nem akarom, s én azért így nem akarok. Nyilván hogy úgy képzeltem el, ilyen elvárásaim voltak, hogy egy közösség, egy hívő emberekből, megtért emberekből álló közösség az hibátlan. Mert hogy logikailag a megtérésből eleve következik az, hogy... És nem tudtam tolerálni a hibákat. Nem tudtam tolerálni azt, hogy nem szól az Ige ifin, merthogy erre sokkal később jöttem rá, hogy azért az, hogy tényleg szóljon az Ige, és hogy találkozás legyen, az azért adatik. És volt olyan, amikor nem adatott és akkor azt mondtam, hogy ez most mi, ez most szócséplés és most ebből nekem nem kell, de hát közbe azért úgy folytak a dolgok és azért kezdtek olyan dolgok történni az életemben, amikre régen azt mondtam, hogy véletlen, de úgy nem tudtam már azt mondani, hogy véletlen. Nem is tudom most, hogy mit mondjak példának. Az, hogy harmadéven kerültem egy olyan helyzetbe, hogy meg kellett ismételni a harmadévet, mert nagyon kimerültem és egyszerűen úgy éreztem, hogy most megbolondulok, s ezt nem lehet így. És ez is olyan nagy kérdés volt bennem, hogy tovább folytatni vagy ismételni. És ez egy olyan helyzet volt... pont emi281